Bár a Tanácsköztársaság ekkor már a bukás szélén állt, a Vörös Riport Film propaganda híradója épp az ellenkezőjét próbálta sugallni.

Vidám gyermekcsoportok játszanak a Kaszelik-kertben, nyári színház nyílik a Városligetben, közös proletárkonyhán készül az ebéd, országszerte pedig ezrek ünneplik a július 21-ére meghirdetett világsztrájkot: a Vörös Riport Film propaganda híradója.

A Munkások gyermekszínházának megnyitása

A Vörös Riport Film még 1919 áprilisában adott hírt arról, hogy a Fővárosi Orfeumban megnyílt a Munkások Gyerekszínháza, mely mesedélutánokkal, színházi előadásokkal szórakoztatta a főváros különböző kerületeiből és a külvárosokból érkező gyerekcsoportokat. Három hónappal később pedig arról számolt be, hogy a színház nyári helyisége is megnyílt, mégpedig a Városligetben, a Hermina út 65. szám alatt, az egykori Casino de Paris helyén működő nyári Orfeumban. A megnyitó beharangozóját a Népszavában lehetett olvasni. A cikk írója az alábbiakat is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy még vonzóbbá tegye a gyerekek számára meghirdetett eseményt:

„Ezt a hírt annál nagyobb örömmel adjuk a kis proletárok tudomására, mivel a vezetőség közölte velünk, hogy minden előadás után 700 gyermeket fognak megvendégelni vajas-, lekvároskenyérrel és egy hét múlva tejeskávéval is. A vezetőség arról is gondoskodott, hogy a gyermekek kedvükre kihancúrozhassák magukat a szabad levegőn, játszóteret rendezett be tehát a számukra különféle játék- és tornaszerekkel, ahol a csoportvezetők fölügyelete mellett fognak a gyermekek előadás után szórakozni. Ha hozzásorakoztatják mindezekhez a Gyerekszínház kitűnő szórakoztató előadásait, megjósolhatjuk, hogy a proletárgyermekeknek legkedvesebb mulatsága ez a nyári színházasdi lesz.”

A színház nyitóelőadása július 17-én, csütörtökön délután 1/2 4-kor kezdődött, melyre a Munkások Gyermekbarát Egyesülete szervezett csoportokat. A színház igazgatósága – a beharangozónak megfelelően – az előadás után ingyen uzsonnával készült a gyerekeknek, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a színházat látogató gyermekek hozzanak magukkal bögrét és tőlük az egyesület vezetői egy-egy kocka 14 dekás kenyérjegyet szedjenek össze, s azt a színházban adják le. Mindössze két hét volt még hátra a Tanácsköztársaság bukásáig, de addig több előadást is tartottak a városligeti gyermekszínházban.

  

Játék és mesedélután a Kaszelik-kertben

A titokzatos Kaszelik-kertről a Pesti Hírlap 1912. április 30-ai számában olvashatott érdekes cikket a korabeli olvasó, mégpedig az akkori tulajdonos, Kaszelik Erzsébet halála kapcsán. Az idős hölgy hosszú pereskedés és bátyja halála után nyerte el apja mesés vagyonát nem sokkal halála előtt. Édesapja, Kaszelik Ferenc építési vállalkozó 14 fővárosi ingatlan tulajdonosa volt – köztük kilenc többemeletes bérház a belváros legelőkelőbb pontjain, valamint üres telkek a Népszínház utcában, illetve a Damjanich utca 40-42. szám alatti és a Városligeti fasor 35-37. szám alatti összefüggő hatalmas terület hatholdas díszkerttel és nyaralóval, mely az öreg Kaszelik legkedvesebb tartózkodási helye volt. Az ingatlanokat fia, Kaszelik Jenő örökölte, aki a magas kőfallal elzárt titokzatos kertben lovardát és csikónevelő telepet tartott fent. A milliomossá lett fiú húsz évig pereskedett nővérével, aki gyakorlatilag semmit sem örökölt a mesés vagyonból. Valójában ez volt az oka annak, hogy a lakásínség idején Jenő hagyta parlagon heverni üres telkeit és rozoga, földszintes házait, a budapesti közvélemény mégsem tudta megbocsátani neki, hogy ezzel gátat vetett a főváros fejlődésének. Talán ennek kompenzálására határozott úgy Kaszelik Jenő a végrendeletében, hogy kárpótlásul 12 millió koronát hagy a fővárosra, hogy abból menedékházat építhessen fel az önhibájukból elszegényedett urak számára a Damjanich utcai – Városligeti fasori hatalmas telken. Két évvel halála után, 1912-ben azonban még semmi sem valósult meg ebből. A cikk írója így írt a kert akkori állapotáról: „Ez a kert a Damjanich utca felől, egy elátkozott kertilak benyomását teszi a szemlélőre. Az oldalt álló épületek vakolata már rég leomlott, s ha belépünk a bolthajtásos kapun, hét lóra istállót és megfelelő kocsislakást találunk. Ezzel szemben Kaszelik Ferencnek valamikor pompás, de most már erősen omladozó nyaralója volt, melyben most a kertész lakik és az utolsó parkettás szalonban van most a zabos magazin elhelyezve. Érdekes, hogy a kertben 777 darab fa van és mindegyik fehér bádogból készült számmal van megszámozva.”

A tervezett menedékház nem épült meg, s a kert használaton kívül állt még 1919-ben is. A Tanácsköztársaság idején a proletárvezetők a rossz körülmények között élő munkásgyerekek megsegítésére több rendelkezést is hoztak. Megvalósításukról a Vörös Riport Film propaganda híradói számoltak be sorra, mint ahogy a nyár folyamán a Kaszelik-kert játszótérré alakításáról, s az ott rendezett mesedélutánról is. Több magánkertet is megnyitottak akkoriban a proletárgyerekek számára. Köztük elsőként a Kaszelik-kertet, melynek ünnepélyes átadására június elsején, vasárnap délután 3 órakor került sor. Az intéző bizottság és a népjóléti népbiztosság gyermekvédelmi csoportja alakított ki a kertben játszóteret, mely egyszerre ötszáz gyerek befogadására volt alkalmas. A hatalmas fák árnyékában homokozót és különféle tornaszereket, hintákat, mászópóznákat állítottak fel. A kert további gondozását a Munkások Gyermekbarát Egyesületére bízták, akik arról is gondoskodtak, hogy különböző időpontokban ugyan, de a környék összes hátrányos helyzetű gyermeke eljuthasson a játszótérre. A Népszava így számolt be a megnyitóról a korszakra jellemző lelkesült hangvétellel:

„Nagyszerű ünneppé lett ez a kertmegnyitás. A sok-sok apróság derűs, mosolygó arccal vonult be a kertbe, s ámuló csodálkozással fogták körül a nagyszerű játékokat s a szobába zárt jókedvük csapongó vígsággá szélesülhetett a gyönyörű kert lombos fái alatt. Lélekbefutó látvány volt, amikor az apró kis proletárgyerekek az Internacionálét, majd a Marseillaise-t énekelték. Hatszáz gyerektorokból hangzott az ének, hatszáz okos szempár függött komolyan és figyelmesen Hoffmann Béla elvtárson, amikor a kertet szép beszéd kíséretében átadta a gyerekeknek. Csupa jókedv és vígság a gyermekszínpad körül is, ahol a kisszínészek odaadó szeretettel, kedvesen játszottak a proletárgyerekek számára. Ozsonna is volt. Nagyszerű lakoma a mostani ínséges időkben: rengeteg karéj vajaskenyér és kitűnő, most csak ritkán látott tej várt az apróságokra. Ott voltak az ünnepségen: a Gyermekbarát Egyesület vezetősége, a Népjóléti Központ, a pártszervezet, a népbiztosság, a VII. kerületi intéző bizottság tagjai. Mindannyian örömmel és lelkesedéssel kísérték a proletárapróságok nagyszerű ünnepségét.”

A proletárok központi konyhája

A Népszava június 21-ei számában jelent meg a hír, hogy a közélelmezési népbiztosság keretében új hivatal kezdte meg működését: a közös konyhák központi irodája. Ekkorra már több polgári étkezőt és népkonyhát is átalakítottak a szervezett munkásság étkezőjévé, mintegy 5200-an ebédeltek már közös konyhán. A hivatal célja az volt, hogy még több közös konyhát állítson fel Budapesten a takarékosabb gazdálkodás jegyében. Leninvárosban, azaz Erzsébetfalván 1800-2000 fő ellátására alkalmas konyha nyitását tervezték, ugyanekkora étkezőt készültek kialakítani a Váci út 57—61. szám alatt, Kőbányán pedig, az elöljárósági épületben 1500 munkás számára akarták megoldani a mindennapi ebédet. Július közepén a Rudolf rakpart, a mai Széchenyi rakpart 6. szám alatt nyílt közkonyha, ahol csak havi előfizetést fogadtak el. Az ebéd fejenként és naponként 4 korona 50 fillér volt. Cserébe a következő jegyeket kellett beszolgáltatni egy hónapra: 150 dekáról szóló lisztjegyet, két zsírjegyet, egy cukorjegyet, két burgonyajegyet és egy sójegyet.

 A Hungária úti nagy konyhatelepen huszonnégy gőzzel fűtött üstön főzték naponta a proletárok ebédjét, amelyet azután hat teherautóval termoforokban vittek szét az elosztóhelyekre. A központi konyháról szóló beszámolók természetesen nem győzték dicsérni a hely tisztaságát, s az étel minőségét, melynek elkészítéséhez naponta 20 mázsa főzelékre, s 4-5 zsák lisztre volt szükségük a konyhán dolgozóknak. Erről a telepről készített felvételeket a Vörös Riport Film operatőre és rajzos beszámolót az Érdekes Újság szerzője, aki az alábbi okfejtéssel népszerűsítette az étkezésnek ezt a formáját, melyet a közös konyhák központi irodája minél szélesebb körben akart elterjeszteni:

„A proletárcsaládok háztartásának egyik legnagyobb gondja a konyhának, az étkezésnek kérdése. Rengeteg munka, anyag, hely és pénz elpocsékolásával jár az a régi társadalmi berendezkedés, hogy minden kis háztartás külön konyhán él. A hosszú, gyilkos háború után, amikor tüzelőanyagban, élelemben, beszerzésben a legnehezebb gondokkal kell amúgy is megküzdeni, ezek a gondok felaprózva, ezer és ezer proletáranyának roskadozó vállán csak még inkább megnőnek és mindenben megnehezítik a háztartások vezetését. Könnyű kiszámítani, hogy a közös konyhának például tüzelőanyaggal való ellátása a közös tűzhelyen, ahol, mondjuk, húsz proletárcsalád számára főznek, mennyivel gazdaságosabb, kezelése mennyivel könnyebb, a fahordás, faaprítás, pincébe rakás, a szénszerzés, a tűznek gazdaságos kihasználása mennyivel egyszerűbb, fokozottabb, mint húsz külön kis konyhán, húsz külön kis tűzhelyen, húsz rotyogó kis fazék alatt. Ugyanez áll a szétforgácsolt élelembeszerzésre a kis adagok felaprózására, az anyagnak sok mindenfelé való elpocsékolására, fölösleges elhasználására, s végül a munkának hiábavaló elpazarlására is. Egy-egy befűtött tűzhelyen legalább még három-négy fazekat lehetne felállítani, amely így külön, kettesével állva, rengeteg fűtőanyagot emészt fel. Egy-egy főzeléknek, levesnek, tésztának, húsnak elkészítése nagyban, a tápláló anyagok leggazdaságosabb kihasználását jelenti és minden ötödik adagnál legalább egy egész adag többletet hoz a közös konyhára.”

Nagygyűlés az Országház téren és a Vérmezőn július 21-én

Az európai szakszervezetek július 21-ére tiltakozó sztrájkot szerveztek az Oroszországi és Magyarországi Tanácsköztársaság védelmére. A Komintern Végrehajtó Bizottsága felhívást bocsátott ki, melyben „minden ország munkásainak javasolja, hogy az imperialista hatalmak oroszországi és magyarországi hadjáratai ellen nemzetközi tüntetés szervezésével fejezzék ki szolidaritásukat a tanácsköztársaságok népeivel”. A proletárvezetők ettől a naptól nagyon sokat vártak Magyarország jövőjét, s a Tanácsköztársaság fennmaradását illetően, világméretű összefogást, mely komolyan elgondolkodtatja majd az antant tábornokait, s meghiúsítja a további intervenciós törekvéseiket. A sztrájk előestéjén a Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja felhívással fordult a „világ proletárjaihoz”: „Magányos szirtként emelkedünk ki a bennünket mindenünnen körülvevő imperialisztikus áradatból. Magányosan, de szabadon és azzal a büszke elszántsággal, hogy vívjuk tovább, lankadatlan erővel a ránk kényszerített, az álnok szószegés és brutális erőszak eszközeivel ellenünk folytatott osztályháborút is. Tudjuk, hogy ellenségeink napjai meg vannak számlálva, mert közeledik a nap, amikor a proletariátus nemzetközi egysége a végső, halálos csapást méri a haldokló burzsoáziára.”

Budapesten a nap katonai szemlével kezdődött a Vérmezőn. Hajnali 5 órakor zenés ébresztő vonult keresztül a város fő útvonalain. Négy katonabanda játszotta az Internacionálé himnuszát és úgy haladt a Vérmező felé, ahová egymás után érkeztek a különféle katonai alakulatok. Reggel 8 órára az egész térség megtelt. Megérkezett Garbai Sándor, a Forradalmi Kormányzótanács elnöke, s a legfőbb katonai vezetők, Landler Jenő, a nemrég kinevezett hadseregfőparancsnok, Haubrich József, a budapesti karhatalmi parancsnok és Jancsik Ferenc, a budapesti Vörös Őrség főparancsnoka is. A beszédek elhangzása után újra felhangzott az Internacionálé, majd a sok ezer katona rendben elvonult.

Magyarországon aznap minden munkás dolgozott. A nagygyűléseket a gyári munka befejezése után, este 6 órára hirdették meg vidéken és a fővárosban több helyen is. Így több ezren gyűltek össze az Országház téren, ahol Garbai Sándor tartott beszédet a tömegnek, Kőbányán, ahol Kun Béla szónokolt, s a Vérmezőn, ahol többek közt Rákosi Mátyás népbiztos beszélt az ott egybegyűltekhez. De tartottak gyűlést a Hunyady téren, a Csávolszky-kertben, a Rákóczi téren, a Korona téren, a Gömb és Teve utca sarkán, az Almási téren, a Kálvária téren és a Bakács téren is. Mindenütt ugyanazt a határozati javaslatot fogadták el:

„Magyarország fölszabadult proletariátusa szívének minden melegével üdvözletét küldi e történelmi jelentőségű napon a világ minden munkásának. A kapitalista-burzsoá jármot lerázó magyarországi munkások azzal a biztos reménnyel nézik a nyugoti országok testvéri megnyilatkozásának e gyönyörű példáját, hogy többé megállás ott sem lesz. Egyik ország proletariátusa nem csalatkozhatik a másik ország proletariátusában. Tudtuk, hogy mit teszünk, amidőn a világ minden dolgozójának forradalmára számítva, szétzúztuk a kapitalizmus és a reakció egyik mentsvárát. Az orosz és magyar munkásság sziklaszilárdan áll és nem szűnik meg soha éleszteni azt a tüzet, amelyik elpusztítja a világ kapitalizmusát. A nemzetközi tőke prostituált sajtójának rágalmazó hadjárata nem tévesztheti meg a nyugat munkásságát. Lelkesedéssel állunk a proletárdiktatúra mellett, ami az egyetlen út a dolgozók végső fölszabadítására. A munkás-, paraszt- és katonatanácsok államában megszűnt a kizsákmányolás és maguk a dolgozók intézik ügyeiket.
Azt kiáltjuk az antant országok proletariátusa felé: Ne nyugodjatok addig, amíg a kapitalizmus minden intézményével romokban nem hever, amíg a hatalom nem a tiétek, amíg a tanácsrendszert meg nem alkottátok, amíg a világ minden proletárja nem egyesült. Éljen a nemzetközi proletárforradalom! Éljen a proletárság diktatúrája!”

A sztrájk ugyan több országban is általános jelleget öltött, az osztrák, jugoszláv, román és olasz munkásság fellépése, a németországi, lengyelországi és bolgár megmozdulások mind-mind örömmel és bizakodással töltötték el a magyar proletárvezetőket, de a sztrájk mégsem váltotta be a hozzá fűzött, túlzott reményeket. Ugyanis a Tanácsköztársaság szempontjából fontos országokban – Csehszlovákiában, Franciaországban és Angliában – a sztrájk igen csekély eredménnyel járt.