100 évvel ezelőtt a filmhíradók a nagypolitika fordulatai mellett egy fantáziadús nemzetközi szélhámos karrierjéről, egy közvéleményt izgalomban tartó rablógyilkosságról, valamint a zsokék és futballbírák meccséről is tudósítottak.

Miniszteri tanácskozás után

Az őszirózsás forradalom után az újonnan kinevezett kormányra rengeteg feladat várt. Egymást érték a minisztertanácsok, ahol az országot érintő kül- és belpolitikai kérdésekről tárgyaltak, személyi kérdésekről döntöttek. A legtöbb minisztertanács este kezdődött és az éjszakába nyúlt.

A felvétel valamikor 1918. december 7-e előtt készülhetett, mivel a felvételen látható Linder Béla december 6-án este lemondott a béketárgyalások előkészítésével megbízott tárcanélküli miniszteri posztjáról, amit a december 7-ei minisztertanácson el is fogadtak. Linder azzal indokolta lemondását, hogy helyesebbnek tartja, ha a béketárgyalások előkészítését a külügyminisztérium és a miniszterelnökség vezeti.

November 29-én két miniszteri értekezletet is tartottak, az elsőt délelőtt 11-től, ami kora délutánig tartott, így elképzelhető, hogy a felvétel ezen a napon készült. Ekkor vitatták meg részletesen a kormány tagjai azt a tervezetet, amelynek alapján Jászi Oszkár, a nemzetiségi ügyekkel megbízott tárcanélküli miniszter és a tót nemzeti tanács tagjai a megegyezés létrehozásához hozzáfogtak, miután előző nap megkezdték a tárgyalást a budapesti cseh-szlovák követség frissen kinevezett vezetőjével, Milan Hodžával. Jászi törekvései a Magyarországon élő nemzetiségiek önrendelkezési jogának és a konföderációnak a megvalósítása volt, azonban január közepére úgy tűnt, kudarcot vallottak, minthogy a román, cseh és szerb hadseregek inváziója a megszállt területeken lehetetlenné tették az ott lakó nemzetiségiek számára azt. Ezért a miniszter benyújtotta lemondását, azzal indokolva döntését, hogy úgy véli, publicisztikai téren többet használhat az országnak, mint ha tovább vezetné a nemzetiségi minisztériumot.

Nagy Ferenc közélelmezési ügyekkel megbízott tárcanélküli miniszter kinevezését kitörő örömmel fogadta a Városok Lapja, mondván: „Ez az első minisztérium, amelyben egy polgármesterviselt férfiú is helyet foglal és ez Nagy Ferenc, a volt miskolci polgármester. Mindenesetre az idők nagy változását jelenti, hogy ilyesmi is megtörténhetett, örömmel jegyezzük ezt fel, remélvén, hogy a vezetőállások betöltésénél nem mint eddig csak a megyeiek, hanem a városok vezető férfiai is kellő figyelemben részesíttetnek.” A frissen kinevezett miniszter november 1-én azonnal nekilátott az egyik legégetőbb feladat, a katonaság és a nép élelmezésének zavartalan biztosításának megoldásához. A háborúból a békébe való átmenet sok új nehézséggel állította szembe a kormányt ezen a téren is. Alapélelmiszerek számítottak hiánycikknek ekkoriban, nehezen és nagyon magas áron lehetett csak hozzájuk jutni. Az árak csökkentése és a termelés beindítása volt a legsürgetőbb feladat, mely azonnali intézkedéseket kívánt. Nagy Ferenc egészen 1919. január 18-áig, az új kabinet megalakulásáig töltötte be tisztségét.

Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter egészen kinevezéséig a Magyarország című napilap főszerkesztője volt, aki Magyarország függetlenségének elérését tartotta élete legfőbb céljának, s hírlapírói munkásságát is ennek szolgálatába állította. Az alábbi szavakkal köszönt el hűséges olvasóitól: „Azokat a célokat, amelyek e pályafutást irányították, ma elértük és most arról van szó, hogy az elért eredményeket biztosítsuk, erősítsük és azok alapján a független és demokratikus Magyarország büszke épületét felépítsük. Ezért váltam meg — vérző szívvel — a hírlapírói pályától és vállaltam a kormányzatban való részvétel irtózatosan terhes munkáját. Ezért mondok most búcsúszót a Magyarország olvasóközönségének. Mély hálámat fejezem ki a közönségnek azért, hogy azokat az eszméket, amelyeknek szerény harcosa voltam, megértette, felkarolta és diadalra jutni segített.” Lovászy nem egészen két hónapig töltötte be tisztségét, végül a kormányon belül mindinkább kiéleződő, a kül- és belpolitikai kérdéseket is érintő ellentétek vezették arra, hogy december 23-án beadja lemondását.

Szentkirályi Béla a forradalmi idők előtt a budapesti rendőrségnek egyik legtöbbre becsült tisztviselője, kiváló képességű detektívje volt, aki főleg „intellektuális bűncselekmények” kinyomozásánál működött sikeresen. Mikor Sándor László lett Budapest főkapitánya, Szentkirályi lett a bűnügyi osztály vezetője és a háborús kriminológia eseteivel, a posztócsalások és katonaszabadítások leleplezésével foglalkozott. De többek közt a híres szélhámos, Champvans gróf kihallgatását is ő vezette 1918 nyarán. A rendőrségen gyors karriert csinált, rendőrtanácsos lett. A háború befejezése után politikai szerepet is vállalt. Ő volt a vezére a rendőrök október 29-ei mozgalmának, melynek során a magyar királyi államrendőrség fővárosi tisztikara, detektívtestülete és őrszemélyzete csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz. Károlyi Mihály Budapest főkapitányává akarta kinevezni, de Szentkirályi elhárította magától ezt a tisztséget és csak a főkapitány-helyettesi címet fogadta el. 1919 februárjában, mikor a kommunisták megostromolták a Népszava szerkesztőségét, Szentkirályi tartóztatta le Kun Bélát és a kommunisták többi vezérét is. Károlyival szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kommunista vezéreket ne tekintsék politikai foglyoknak, hanem közönséges bűnösöknek. Emiatt a Károlyi-kormánynál kegyvesztett lett és ettől kezdve Szentkirályi karrierje megtört. A Tanácsköztársaság alatt többször is letartóztatták, mert ellenforradalmi szervezetekkel tartott fent kapcsolatot. A kommün bukása után megfosztották rendőri állásától a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt. Három év múlva súlyos betegség támadta meg, s mindössze 47 évesen elhunyt. Élete végéig nem tudta feldolgozni, hogy nem gyakorolhatja tovább szeretett hivatását, olyannyira, hogy idős édesanyja elől is eltitkolta halála napjáig, hogy már nem rendőrtisztviselő.

A budapesti helyőrség tüntető felvonulása Bartha hadügyminiszter ellen

Linder Béla hadügyminiszter november 9-i lemondása után Bartha Albert vezérkari alezredest nevezték ki utódjául. Bartha a fegyverszünet aláírása után nyomban megkezdte az antant által engedélyezett létszámú hadsereg szervezését, hogy biztosíthassa az ország védelmét. A budapesti helyőrség katonái azonban december elejére egyre elégedetlenebbek lettek az ellátásukkal, különösen kaszárnyáik állapotával, amelyek lakhatatlanok voltak, férgektől hemzsegtek. A hadsereg demokratikus átalakulásának legnagyobb akadálya azonban maga Bartha személye volt a szemükben. A budapesti ezredeket ugyanis a saját személye mellett való politikai tüntetésre akarta felhasználni. Az ezredek legénysége és tisztikara ennek teljesítését egyhangúlag megtagadta, sőt a parancs nyomán mozgalom alakult ki, hogy a budapesti ezredek a hadügyminiszter óhajával homlokegyenest ellenkezően, éppen ellene rendezzenek politikai tüntetést december 12-ére. Elhatározták, hogy kívánságaikat és panaszaikat memorandum formájában terjesztik Károlyi Mihály miniszterelnök elé.

Az 1-es számú laktanya honvédei reggel 9 órakor indultak el népligeti kaszárnyájukból. Végighaladtak az Üllői úton egészen a 32-es laktanyáig, ahol ez az ezred is csatlakozott hozzájuk. Mindkét ezredből három-háromezer katona vett részt a tüntetésen. A nagy katonatömeg példás rendben vonult végig az utcán. Külön mentek a felfegyverzett emberek és külön azok, akiknek nem jutott már fegyver, zárt rendekben mintaszerű fegyelemmel, a tisztek mindenütt szakaszaik és századaik élén. A menet előtt két nagy táblát vittek: „Éljen Károlyi!” és „Le a hadügyminiszterrel!” felirattal. Négy géppuskát is vittek magukkal a felvonuló katonák. A menet végighaladt a Nagykörúton egészen az Oktogonig, ahol néhány percre megállt, hogy bevárja a 40. tábori ágyúsezred tüzéreit, akik szintén csatlakoztak a mozgalomhoz, körülbelül ezer emberrel és két teljes tábori ágyúsüteggel. Az Andrássy úton folytatták útjukat, majd a Fürdő utcán (a mai József Attila utcán) és a Lánchídon át vonultak fel a Várba, a Sándor palota elé.

Mikor a menet a Szent György térre ért, Károlyi a katonák közé ment, akik lelkesen ünnepelték. Az ezredek rendben felsorakoztak és képviselőik, az úgynevezett „bizalmi férfiak” átnyújtották a miniszterelnöknek 7 pontból álló memorandumukat, melynek egyik legfontosabb követelése a Bartha helyére történő civil hadügyminiszter kinevezése volt, akinek személye garancia lenne arra, hogy az új hadsereget demokratikus alapon lehessen újjászervezni. Károlyi Mihály válaszában biztosította a küldötteket, hogy a jól szervezett karhatalmat feltétlenül szükségesnek tartja a rend fenntartására, különösen olyankor, mikor külső ellenségek fenyegetik az országot. Ígéretet tett arra is, hogy mindent megtesz körülményeik javítása érdekében. Bartha személyével kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy nem volt tudomása a hadügyminiszter magán célú rendeleteiről, de mielőtt állást foglalna az őt ért vádakkal kapcsolatban, szeretné meghallgatni magát a minisztert is. A miniszterelnöki palota előtt felsorakozott katonákat a palota erkélyéről üdvözölte.

Ezután Nagy Vince miniszterelnökségi államtitkár szólt a tömeghez, majd a katonák Károlyit éltetve rendben elvonultak. Bartha Albert hadügyminiszter még aznap beadta felmondását, amit Károlyi az esti minisztertanácson el is fogadott. Posztját először Nagy Vincének ajánlotta fel, de ő nem volt hajlandó vállalni a hadügyi tárcát. Őt végül belügyminiszternek nevezték ki még aznap, a szintén leköszönő Batthyány Tivadar helyére, a hadügyi tárcát pedig Károlyi Mihály vette át ideiglenesen, az ügyek intézésével pedig Böhm Vilmos hadügyi államtitkárt bízta meg.

 A szélhámos Champvans gróf

Hahn Frigyes, vagy ahogy magát neveztette a világ különböző városainak szalonjaiban, Fréderic Ferdinand Alphonse Marie André, Ernest, Guigue Marquis Champvans de Faramond Bécsben született 1886-ban egyszerű család gyermekeként. Hamar ráébredt, hogy amit családja nyújtani tud neki, az meg se közelíti azt, amire vágyik. Első lépésként adoptáltatta magát egy Bécsben élő, elszegényedett francia (más források szerint kubai) őrgróffal, akitől ha vagyont nem is, címet és rangot kapott, ami belépőt jelentett számára az előkelők világába. A háború kitörése után nem sokkal mint magyar állampolgár már a budapesti lóversenyek és kaszinók állandó látogatója, törzsvendég a Gerbeaudban. Mindig elegánsan öltözködött és feltűnő módon költekezett. Rendszerint francia nagybirtokosnak mondta magát és rendjeleivel dicsekedett, melyekből egész gyűjteménye volt. Spanyol, német, bolgár, török, portugál, kubai és pápai kitüntetéseivel szédítette a nőket – színésznőket, varrókisasszonyokat, úri leányokat egyaránt, akiknek kezét rendre meg is kérte. Ezután hozakodott elő általában anyagi problémáival, s különböző ürügyekkel csalt ki menyasszonyaiból kisebb-nagyobb összegeket, majd az esküvő napján eltűnt, és soha többet nem bukkant fel az eljegyzett hölgy életében.

Az egyik tőrbecsalt menyasszony, egy operettprimadonna azonban nem hagyta ennyiben, s feljelentést tett a márki ellen, akit detektívek segítségével sikerült is elfogni. Ekkor, kihallgatása során derült fény arra, hogy fényűző életmódjához miből is szerzett vagyont magának. Még a háború kitörése előtt Bécsben kezdte meg jövedelmezőnek ígérkező mesterségét. Milliomosok hiúságát kihasználva különböző címekkel és rangokkal kezdett kereskedni. A háborúban gyorsan meggazdagodók lettek a legfőbb célpontjai. Egész kis könyvre való egzotikus rendjeljegyzéke volt, gondosan feltüntetve az összeget minden tétel mellett, amiért ezeket meg lehetett nála vásárolni. Összeköttetései révén számos érdemrendhez és lovagi kitüntetéshez jutott hozzá természetesen sokszor csalás árán, amiért másfél évi börtönre ítélték. A fogházból azonban megszökött, ekkor érkezett Budapestre, ahol újabb letartóztatás várt rá, majd újabb szökés. Ezután következett pár gondtalan év, összesen 29 házassági ajánlat, s ugyanannyi összetört szív.

Ennek a sorozatnak a végére tett pontot a letartóztatása 1918 nyarán. A nyomozás során a kalandor lakásán a rendjeleken túl rengeteg hamis iratot, katonai papírokat is találtak. Kiderült róla, hogy valójában a 32. közös gyalogezred közlegénye, aki egy hamisított engedély birtokában járkált állandóan önkéntesi egyenruhában. A szélhámos gróf december 4-én került újra szabadlábra. De ezután sem tétlenkedett sokáig. Pár nap múlva francia egyenruhát öltve magára, egy sereg kitüntetéssel a mellén lépett ismét a nyilvánosság elé és mindenütt úgy szerepelt, mint a kubai vöröskereszt megbízottja, aki azért érkezett Budapestre, hogy a francia sebesülteket ellenőrizze. Előbb az Imperial szállóban lakott, majd a Zsigmond utcai Esplanade hotelbe költözött. Ide már egy hölggyel érkezett. Az úriasszonyt a villamoson ismerte meg és régi receptje szerint neki is házasságot ígért. A szálloda portása azonban gyanút fogott és értesítette a közelben állomásozó tengerészkülönítményt. A tengerészek igazoltatták az állítólagos francia őrnagyot, majd detektíveket hívtak, s a grófot, aki közben megállás nélkül méltatlankodott és fenyegetőzött, újra letartóztatták. A vizsgálat során kiderült, hogy a szabadulása óta eltelt pár nap alatt csalások egész sorozatát követte el.

December 12-én délelőtt kezdték meg a gróf kihallgatását, majd miután semmit sem sikerült rábizonyítani, mint közveszélyes munkakerülőt fogták perbe, s a Mosonyi utcai csavargóbíróság fogházába zárták. Innen pár nap múlva szabadult, miután okmányokkal igazolta, hogy Bécsben lakó anyjától havi 900 korona apanázst kap, ezen kívül egy csehországi bőrgyárnak az alkalmazottja, ahonnan 500 korona havi fizetést és jutalékot élvez. Ezután több évre eltűnt a nyilvánosság elől. Minden bizonnyal Ausztriában bujkált ez idő alatt. Az 1920-as években újra felbukkant, de már Párizsban. A hírhedt csaló és nemzetközi kém karrierje igazából csak ezután ívelt fel. Évről évre összeállította a világ újgazdagjainak névsorát, azután pedig igen jó lélektani érzékkel mindegyiknek elküldte rendjelkatalógusát pontos árajánlattal. Később egy sokkal jövedelmezőbb üzletágra tért át: viharzó belpolitikájú országok gazdag emigránsainak szerzett hiteles állampolgárságot, diplomáciai útlevelet. Idővel bedolgozta magát a nemzetközi kémek világába is. Mesés vagyont halmozott fel, s ekkor érezte úgy, hogy megállapodhat egy tisztes öregkor reményében.

Meg is nősült, mert utódokra vágyott, akiket valódi márkiként nevelhet fel. Ám ekkor, 20 évvel a magyarországi események után, 1936 nyarán egy régen szerzett ellenfele úgy érezte, elérkezett az idő a bosszúállásra. Tőrbe csalta a gyanútlan Champvans grófot, akit végül egy százfrankos megvesztegetési ügy miatt tartóztattak le olyan bűnért, amiért alig néhány hónapi elzárás járna. De az egérfogóba jutott kalandorkirály pontosan tudta, hogy ez a letartóztatás csak ürügy arra, hogy a hatóságok végleg leszámoljanak vele. Hogy ezután mi történt a gróffal, arról a napilapok már nem adtak hírt. Neve utoljára 1937-ben jelent meg a Pesti Hírlap hasábjain, amikor arról tudósítottak, hogy: „Párizsban, a XV. kerületben, a Charles Weiss utca 6. számú házban van »Franciaország Történelmi és Címertani Intézete«. De a szép cím ne tévesszen meg bennünket: ez nem holmi hivatal, hanem magánüzlet, melynek tulajdonosa így nevezi magát: Marquis Frédéric Guigue de Champvans de Farémont, akinek címei: »A pápai Szeplőtlen Fogantatás Akadémiának, a pápai Tiberis Akadémiának és a pápai Árkádok Akadémiájának tagja, tiszteletbeli jogi doktor, montenegrói királyi valóságos belső titkos tanácsos, a cadixi spanyol-amerikai tudományos és művészeti királyi akadémia tagja« stb., stb.”

A népligeti rablógyilkosság

1918. október 6-án, vasárnapra virradóra az 13629-es számú gázlámpától néhány lépésnyire, a Népliget úgynevezett Fehér Hajó részén Bence III. József rendőr járőrözés közben egy 40 év körüli, munkás kinézetű férfi holttestére bukkant egy bokor alján. Értesítette a főkapitányságot, mire a rendőri bizottság nyomban kiszállt a helyszínre. Az áldozat személyazonosságának megállapításában a zsebében talált papírzacskó segített, melyben a fizetését vette fel a gyárban, s szerepelt rajta a vezetékneve. A másik nyom, amin elindulhattak, a karjára tetovált N. J. monogram és egy 1870–1893-as évszám, melyekről a nyomozók feltételezték, hogy nevének kezdőbetűi, illetve születésének és hadba vonulásának időpontja lehet. Ezen adatok alapján Reich detektív már aznap délutánra kiderítette, hogy a 24 ezer Nagy vezetéknevű férfi közül Nagy János hörnyingi születésű 48 éves szíjgyártóról lehet szó, aki a Hirmann-féle Váci úti fémöntőben dolgozott, mint műhelyvezető, és legutóbb a Bethlen utca 11. számú házban lakott albérletben. Korábbi lakótársai segítettek végül az azonosításban.

A rendőrorvos a helyszíni vizsgálat során megállapította, hogy a holttest fején homloktájékon mély vágás tátong, mely valamilyen éles tárgytól, esetleg kardtól vagy fejszétől származhat, nyakán fojtogatás nyomai láthatók, jobboldali bordái be vannak törve, mellkasán pedig jobboldalt, illetve a lágyéka körül rúgások nyomait vélte felfedezni. Feltételezhető volt, hogy Nagy Jánost a környéken ölték meg, s csak utána vonszolták a bokrok alá. A detektívek mintát vettek a holttest körül talált lábnyomokról. Az egyik tanúvallomás alapján az elkövetés időpontját is be lehetett határolni, hisz előző nap este még látták az egyik Garay utcai vendéglőben fröccsözni. Innen azzal távozott, hogy rövidesen visszatér, mert kártyázni akar, de ezután már nem látták többé. Az elsőre rablógyilkosságnak tűnő bűncselekményt némiképp árnyalta az a körülmény, hogy aprópénzt találtak az áldozat körül, illetve megtalálták nála ezüst óráját és láncát, így felmerült a bosszú lehetősége is, mint indíték.

A rendőrség annyit tudott még meg, hogy nem sokkal az eset előtt eladásra kínált egy sötétkék férfiöltönyt, amit a házkutatás során nem találtak meg a holmija között, így valószínűsíthetően létrejött az üzlet. Illetve azt, hogy nem sokkal ezután feljelentést tett, hogy elloptak tőle 500 koronát. Az is kiderült a nyomozás során, hogy Nagy Jánost igen sok vidéki asszony kereste fel, mulattak vele és sokszor az éjszakát is nála töltötték. Előszeretettel kötött ismeretséget a Keleti pályaudvar környékén sétáló cselédlányokkal is. Kérdéses, hogy ezeknek a tényeknek lehetett-e bármilyen közük a gyilkossághoz, ha ugyan az volt. Ugyanis két nappal a holttest megtalálása után a boncolást végző orvos újabb lehetséges teóriával állt elő. Szerinte az sem lehetetlen, hogy baleset történt csupán, s a fejen látható sebet egy autó tengelye okozta. A közvéleményt mindenesetre nagyon foglalkoztatta a rejtélyes eset, így még hónapokkal később is folyt a nyomozás Nagy János halálának ügyében.

Zsokék és futballbírák mérkőzése

1918. október 9-én délután 3 órától jótékonysági futballmeccsre került sor az MTK, azaz a Magyar Testgyakorlók Körének Hungária körúti sportpályáján, melynek teljes bevételét a hadiözvegyek és árvák megsegítésére ajánlották fel. Népszerűek voltak ezek a rendhagyó mérkőzések, sok előkelőség is megjelent ilyenkor a lelátókon. Előző évben a zsokék az artistákkal mérték össze tudásukat, a jegyek árából befolyt összeget, több mint háromezer koronát fordítottak ekkor jótékony célokra. Ebben az évben a zsokék a színészekkel versengtek volna, de a színészek nem tudtak időben megfelelő csapatot összetoborozni, így végül a futballbírákra esett a választás. Az ő csapatuk két nappal a mérkőzés előtt állt össze.

 A meccs bírája a kor híresen kövér komikusa, a Magyar Színház színésze, Gyárfás Dezső volt, aki már előző évben is kivívta a közönség rajongását pártatlan bíráskodásával. A nézők a vállukra akarták emelni, s úgy vinni az öltözőbe, ez azonban sehogy sem sikerült nekik. Gyárfás erre vigasztalóan annyit mondott: „Ne erőlködjetek, gyerekek, várjátok meg a legközelebbi meccset, addigra igyekszem majd lefogyni!” És állítólag rögtön ezután meg is kezdte fogyókúráját, ami azonban a következő évben készült felvétel tanúsága alapján úgy tűnik, nem volt túl sikeres.Olyannyira nem, hogy a mérkőzést azzal kezdte, hogy egy széket hozatott, s azt odaállíttatta a pálya közepét jelző vonalra, leült és onnan fújta a bírói sípot. Később azonban ő is belemelegedett a játékba és versenyt futott a játékosokkal, ahogy ez játékbíróhoz illik.

A bírák csapata otthonosabban mozgott a pályán, ami nem csoda, hisz egykor mindannyian játékosok voltak. A zsokék sem hagyták azonban magukat, s figyelemreméltó összjátékkal igyekeztek helytállni. Második góljukért hatalmas tapsot kaptak a lelkes közönségtől. A bírák kapusa ugyanis épp kint kalandozott a pályán, s ezt kihasználva sikerült a zsokéknak a hálóba rúgniuk a labdát. Az első félidő 3:2 arányban a futballbírák javára végződött, akik a második félidőben újabb négy gólt lőttek, így a zsokék már csak szépíthettek egy tizenegyes büntetőrúgással. Ezt a gólt a zsokék kapusa lőtte oly ügyesen, hogy ellenfélkollégája meg sem kísérelte a védést. A végeredmény végül 7:3 lett.

 A hét humora: Egy csempésznő keresztmetszete

Talán egy üzletág sem akadt a világháború idején, ami olyan gyors iramban fejlődött volna, mint az élelmiszercsempészet. Rendkívüli leleményességre volt ugyanis szükség ezen a területen, hogy újra meg újra kijátsszák a határrendőrség éberségét, merthogy közben a leleplezés módszerei is finomodtak és egyre nagyobb apparátussal léptek fel az illegális szállítók ellen a csempész-razziák során. Az elsődleges úticél az osztrák főváros volt, de idővel az egész osztrák-magyar határon szükségessé vált az ellenőrzés. A legfőbb árucikk a liszt, zsír, kenyér, hús, tojás, élő állat volt, amiért cserébe készpénzt, illetve különféle ruhaneműket, cipőt lehetett kapni. A Budapest – Bécs vasútvonalon Győrnél szálltak fel az ellenőrök, s egészen az út végéig tartott a szigorú vizsgálat. Három napra való élelmet mindenki vihetett magával, így sokan azzal próbálkoztak, hogy elhitessék a rendőrökkel, hogy a poggyászukban talált libát, rúd szalámit, 3-4 darab kenyeret, több tucat tojást mind saját maguk számára csomagolták. A kevésbé gyakorlott csempészekkel gyorsan lehetett végezni, az ülések alá, vagon tetejére, vonatkerekek közé rejtett árut is könnyű volt megtalálni.

Az igazi kihívás a profik leleplezése volt, akik fortélyos megoldások egész tárházát vonultatták fel. Akadt bádoggal kibélelt zsírszállító cilinder, mellénybélés 17 kiló nullás lisztből, de volt olyan is, aki a kaftánja alá, a hátára kötve készített magának több kiló lisztből púpot. A hölgyekkel nehezebb dolguk volt az ellenőröknek, hisz a tapintat tiltotta, hogy nyíltan vizsgálódjanak a toalettjükben. Véletlenszerű mozdulatokra, s gyakorlott szemükre hagyatkozhattak csupán, hogy a szoknyák és kabátok alá rejtett holmit felfedezzék. A legnehezebb azonban azokkal a katonákkal volt, akik hivatalos szállító levéllel rendelkezve juttattak ki a határon milliós értékű élelmiszerkészletet. A határ menti városok és falvak lakosai is tökélyre fejlesztették az illegális kereskedelem módszereit, melybe gyerekeket, sőt állatokat is bevontak. Legendás volt az a kis fekete pudlikutya, akinek a svájci határon a határrendőrséget folyton kijátszva több kiló szaharint sikerült átcsempésznie. Vértes Marcellen kívül sok más karikaturistát is megihletett ez a téma, mint ahogy ez a fenti képen is látható.