1919. május közepén Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok és Stromfeld Aurél vezérkari főnök szemlét tartott a keleti front csapatai és a hadihajóraj fölött, hogy személyesen győződhessenek meg az újjászervezett Vörös Hadsereg ütőképességéről.
Szemle a keleti fronton
A Népszava 1919. május 21-ei számában az alábbi beharangozó jelent meg a Vörös Riport Film aktuális híradójáról: „A Vörös Riport Film rendkívül érdekes fölvételeket készített a fronton küzdő proletárhadseregről. A vörös katonák tökéletesen fölszerelve, mintaszerű fegyelemmel vonulnak el Böhm hadseregparancsnok előtt. A Cegléden, Kecskeméten és Abonyban megtartott csapatszemléken Böhm kíséretében vannak Vágó Béla, Szamuely Tibor népbiztosok és Móhr elvtárs. A frontról készült film látható az összes mozgófényképszínházakban.”
Aki csak a Népszava pár nappal korábbi számában olvasott a május 14-én megtartott szemléről, az még ennyit sem tudhatott meg a szemle helyszíneiről. Szándékosan nem árultak el túl sok konkrétumot az olvasóknak, de még a híradók nézőinek sem a csapatok állomáshelyeiről, s a hadmozgásokról, mert mindez hadititoknak számított. A rokonok sem tudhattak sokat katonai szolgálatot végző hozzátartozóik hollétéről. A levelezőlapokon ugyanis tilos volt feltüntetni a feladás helyét. Az újságokban parancs rendelkezett ennek betartásáról: „Parancs! Csapatszállításokról és csapateltolásokról szóló hírnek lapokban, levélben, távírdán, vagy telefonon való közlése és továbbítása szigorúan tilos. Aki e parancs ellen vét, forradalmi törvényszék elé állítandó. Hadügyi Népbiztosság”
Ha valamely hadi eseményről mégis lehetett részletesebb beszámolót közölni, azt csakis a proletárvezetők és a hadseregfőparancsnok engedélyével, és csak napokkal később. A kormányzótanács a központosított és ellenőrizhető információközlést a polgári lapok megszüntetésével kívánta elérni, egyszersmind megakadályozni mindenféle „hamis hírterjesztést”, melyet egyértelműen ellenforradalmi cselekedetnek bélyegeztek. Május közepére már alig maradt pár újság, melyből értesülhettek az emberek a mindennapok eseményeiről és a fronton történtekről. A kommunisták csak a Vörös Újságot tartották meg, álláspontjuk egyértelmű szócsövét. Megmaradt a Népszava is, a szociáldemokraták napilapja. A Tanácsköztársaság alatt mindkettő a Magyarországi Szocialista Párt hivatalos lapja lett. A hadsereget érintő hírekről a Proletár Hadsereg című lapból informálódhattak az olvasók. A képes újságok közül Az Érdekes Újság című hetilap például végig megjelenhetett a Tanácsköztársaság ideje alatt, bár a proletárdiktatúra bukása utáni első lapszám előszava egyértelmű elhatárolódást közölt olvasóival: „A bolsevizmus Az Érdekes Ujságot kisajátította a maga számára. (…) Most a nyilvánosság előtt kijelenthetjük, hogy Az Érdekes Ujságnak a proletárdiktatúra alatt készült hamisítványaihoz semmi közünk.”
A proletár hadsereg. Böhm hadseregfőparancsnok és kísérete a szemlén
A proletárdiktatúra vezetőinek fontos volt, hogy képes beszámolóval is bizonyítsa, volt értelme a toborzásoknak, a Vörös Hadsereg csapatai képesek sikeres ellentámadással visszaszorítani az ellenséget, s felkészült, jól felfegyverzett seregek védik a Tisza vonalát is. Azonban fényképet vagy filmfelvételt sem készíthetett bárki. Maga Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok rendelkezett erről: „Csak a hadseregparancsnokság engedélyezheti a harctéren való fényképezést. A hadsereg körletében a film és fényképfelvételeket a hadseregparancsnokság közvetlenül irányítja. A hadsereg körletében csak annak van joga ilyen felvételeket eszközölni, aki erre a hadseregparancsnokság által megfelelő igazolvánnyal és paranccsal van ellátva. Ezeket az egyéneket az alárendelt parancsnokságok és csapatok munkájukban minden tekintetben támogassák.”
A Vörös Riport Film részéről Turchányi Olivér operatőr közvetlenül Böhm hadseregfőparancsnok mellé lett beosztva, hogy elkísérje a keleti fronton tett csapatszemléjére. A Népszava május 16-ai beszámolója, a filmhíradó beharangozója, s a híradóban szereplő feliratok alapján rekonstruálni lehet a szemle útvonalát. Május 14-én reggel indult el a hadseregfőparancsnok Gödöllőről, a főhadiszállásról, melynek helyszíne akkoriban szintén nem volt publikus. Cegléd volt az első helyszín, ahol csatlakozott hozzá Vágó Béla hadtestparancsnok és Szamuely Tibor népbiztos. Ezután Kecskeméten tekintették meg az ott állomásozó tartalékcsapatokat, majd talán a legfontosabb helyszín következett, Szolnok. Itt már harcoló egységekkel is találkoztak a katonai vezetők, hisz ellátogattak egészen a rajvonal legszélsőbb állásaihoz, ahonnan a Tisza túloldalán lévő ellenség is megfigyelhető volt. Szolnok elfoglalásáról, a románok Tiszán való átkeléséről jelent meg a legtöbb téves hír, így különösen fontos volt megmutatni, hogy Szolnok a Vörös Hadsereg védelme alatt áll. A visszafelé vezető úton még egy helyen megállt a küldöttség, az egyik front mögötti városban, minden bizonnyal Abonyban, ahol a tartalékban lévő székely ezredet szemlélte meg a főparancsnok. Nekik szóló beszédében fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy együttműködést vár tőlük. Nem véletlenül, hisz a székely hadosztályt a románokkal való külön fegyverszünetük megkötése óta árulónak tartották. Egy részük azonban még a kapituláció kihirdetésekor a Tiszához szökött, és beállt a Vörös Hadseregbe. Ezeket a katonákat Böhm Vilmos az alábbi szavakkal biztatta, a proletár szemlélet szerint nem nemzeti, hanem társadalmi alapon meghatározva az ellenséget:
„A Forradalmi Kormányzótanács és a budapesti proletárság üdvözletét hoztam el nektek, amely most egyik zászlóaljat a másik után küldi a harctérre, a legfegyelmezettebb zászlóaljakat, hogy kikergessék a román bojár rablók hadait Erdélyből és az ország minden proletárjával együtt titeket is fölszabadítsanak. Testvérei vagytok a budapesti és minden magyar proletárnak és a Magyar Tanácsköztársaság fölszabadításáért ti nektek is mindent áldoznotok kell. Nézzetek Szolnok felé, ahol a román bojárok hadaival együtt harcolnak ellenünk a magyar burzsoák, mert nem törődnek az országgal, csak a földjük megmaradjon, csak titeket tovább is szolgaságban tarthassanak, csak a kizsákmányolást visszaállíthassák.”
Szemle Budapesten a hadihajóraj fölött
A Vörös Dunai Hajóraj a volt császári és királyi haditengerészetnek a fegyverszüneti megállapodás után meghagyott dunai harcegységeiből alakult meg. A háború idején többnyire az Al-Dunán szolgálatot teljesítő Dunai flottilla hajói 1918. november 6-án az alábbi hadrendben érkeztek Budapestre, az óbudai Dunaág kikötőjébe:
8 monitor: Bosna, Enns, Sava, Temes, Bodrog, Körös, Szamos, Inn
8 őrnaszád: Viza, Barsch, Compó, Wels, Fogas, Csuka, Lachs, Stör
1 aknarakó: Balaton
2 aknakereső: Baja, Bácska
5 felfegyverzett gőzös: Álmos, Sámson, Helene, Una, Vág
1 parancsnoksági hajó: Hebe
1 kórházhajó: Erzherzog Franz Ferdinand
1 motoros vonathajó: Tulln
A felsoroltakon kívül Budapesten rendelkezésre állt még két elavult és már korábban leszerelt monitor: a Leitha és a Maros, valamint három orosz hadizsákmány páncélos motorcsónak, és egy kisméretű elavult al-dunai tengeralattjáró, az UB 3, mely szintén orosz hadizsákmányként került a flottilla birtokába, s csak nehezen, két uszály közé erősítve tudták áthozni a Vaskapun és Budapestre szállítani.
A hajók felszerelésén és menetképessé tételén éjjel-nappal dolgoztak a hajógyárakban
A dunai viszonyok között ez a hajóraj túlságosan nagy erőfölényt jelentett volna a magyaroknak, így a fegyverszünet értelmében hat monitort ki kellett szolgáltatni a Belgrádban székelő antant bizottságnak (végül az egyik monitor helyett két őrnaszádot kértek). A megmaradt hajók tüzérségi felszerelését, haditengerészeti hajóágyúit pedig az antant megbízásából angol haditengerészek leszerelték. Ennek következtében a Tanácsköztársaság megalakulása után a hadihajózás mindössze az alábbi hajókkal számolhatott hadrendje kialakításakor:
Monitorok: Újvidék (korábban Inn, később Marx) nem menetkészen, Szamos, Leitha, Maros leszerelve
Őrnaszádok: Pozsony (korábban Lachs), Komárom (korábban Stör), Viza, Compó, Csuka, Fogas
Felfegyverzett gőzös: Una, Sámson (később Proletár)
3 páncélos motorcsónak, 4 aknász hajó és segédhajók
A fenti hadrendben felsorolt harcegységek csak többé-kevésbé voltak menetképesek, s szinte egyáltalán nem voltak ütőképes, harckész állapotban. Egyedül az Újvidék monitoron maradt meg az eredeti tüzérségi felszerelés, feltehetően azért, mert a komoly harcértéket jelentő monitor gépberendezése nem volt üzemképes állapotban.
A Vörös Hadseregnek a román és cseh betörés után minden katonai erejét latba kellett vetnie. Ennek egyik mozzanata volt a Vörös Dunai Hajóraj megszervezése és harcképes állapotba helyezése. A Hadügyi Népbiztosság 14. ügyosztálya menten hozzálátott a munkához. A hajók felszerelésén és menetképessé tételén éjjel-nappal dolgoztak az óbudai hajóslaktanyában elhelyezett műszaki üzem, az újpesti és óbudai hajógyárak munkásai. Május első napjaiban a legtöbbet már ki is lehetett próbálni. A hat őrnaszád közül kettő, a Pozsony és a Komárom mint ágyúnaszád került bevetésre, a többi négy megmaradt géppuskás őrnaszádnak. 1919. május 19-én, a hadihajók szemléjén már mindegyik hajós egység menetkészen és harcképes állapotban várta, hogy Stromfeld Aurél vezérkari főnök megtekintse felszerelésüket, s a gyakorlaton kipróbálja őket.
Ebben az időszakban a vízirepülő alakulat már részét képezte a Vörös Hadsereg hajórajának. Fontos szerepet töltött be ugyanis Budapest védelmében azzal, hogy az ellenséges folyami helyzetet minden időben a leggondosabb légi felderítéssel ellenőrizte. Hadseregparancsnoksági utasítás rendelkezett erről:
„A vízirepülő osztag a Dunaőrség kiegészítő részét képezi és mint ilyen, minden szempontból a Hadihajós Főparancsnokságnak van alárendelve. Műszaki igényléseket a Hadügyi Népbiztosság 37. osztályánál, fegyver- és lőszerigényléseket a Hünb. 62. osztályánál kell benyújtani, amelyek azt a legmesszebbmenően támogassák. Feladata a Duna vonalát naponta Baja és Apatin között mindkét part mellett a lehető legnagyobb szélességben felderíteni. A gép leszállása után a felderítés eredményét közvetlenül ide azonnal jelentse. Továbbá minden jelentést adjon le nevezett osztag ide a repülésre kész gépek számáról, pilótákról és a megfigyelőkről.”
A szemle napján, május 19-én a Vörös Hadsereg parancsnoksága kiadta a hadihajózás végleges szervezését, pontosan megjelölve az alakulatok tagozódását és alárendeltségét, mely kisebb módosításokkal egészen a második világháború végéig fennállt.
