A táncz (galéria)

Az első tudatosan rendezett, játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotás nem önálló műként jött létre, hanem 1901-ben az Uránia Tudományos Színház egyik ismeretterjesztő előadásának mozgóképes illusztrációja volt. Az 1899-ben alakult Uránia előadásait kezdetben vetített diaképekkel, majd külföldről vásárolt mozgóképekkel szemléltették.

1901- ben Pekár Gyula író elhatározta,...

Hortobágy (Georg Höllering, 1936)

Georg Höllering a Hortobágy (1936) című filmjével írta be nevét a magyar filmtörténetbe. A puszta addig nem ismert szépségű dokumentum-felvételeit (operatőr: Schäffer László) egyesítette egy helybeli pásztorok és parasztok által eljátszott történettel (filmnovella: Móricz Zsigmond), és Lajtha Lászlótól rendelt hozzá népdalokból és eredeti szimfonikus tételekből összeállított filmzenét....

Magyar filmek bolgár plakátjai

Február 8-án nyílt meg a Bolgár Kulturális Intézetben A magyar film Sumenben című kiállítás: a Sumeni Regionális Történeti Múzeum plakátgyűjteményéből állítottak ki ötvenet. Ez a legnagyobb filmplakátgyűjtemény Bulgáriában, 2300 darabot számlál, ebből 65 a magyar, a többi bolgár és más országok filmjeinek plakátja.

Az én XX. századom bemutatója a Berlinale Classics-ban

Fotóegyveleg az Az én XX. századom berlini vetítésének kulisszái mögül. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy elvégezhettük Enyedi Ildikó Arany kamerás remekművének restaurálását és a filmet teltház előtt mutathattuk be a 2018-as Berlinale Classics szekciójában. 

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN