90 éve született Gordon Zsuzsa

2019.07.06.
90 éve született Gordon Zsuzsa, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.

1929. július 6-án született Budapesten. 1945-ben kezdte meg tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1949 és 1952 között a Pécsi Nemzeti Színházban lépett fel – Móricz Zsigmond Úri murijának Rozikájaként mutatkozott be –, majd tíz évig a Petőfi Színházban és a Jókai Színházban szerepelt. 1962 és 1968 között a Vígszínház társulatának tagja volt, 1968-1969-ben a Mikroszkóp Színpadon játszott.

Gábor Miklós és Gordon Zsuzsa a Budapesti tavasz (Máriássy Félix, 1955) című filmben

1969-től harminc éven át az Irodalmi Színpad, a Radnóti Miklós Színpad és a Radnóti Miklós Színház tagja volt. Legjelentősebb színpadi alakításai közé sorolták a Laodameia címszerepét és Higginsné szerepét a Pygmalionban. Több tévé- és játékfilmben is szerepelt, ezek közül is kiemelkedik Máriássy Félix Budapesti tavasz című 1955-ös filmje, amelyben ő alakította Jutkát.

„A Rákosi-korszak merev sematizusa után a Budapesti tavasz fontos elmozdulást jelentett. A Vörös Hadsereg egyoldalúan pozitív ábrázolása és a szocialista embertípus visszafogott ünneplése jelzik ugyan a kijelölt politikai irányvonalat, a heroizmus helyett azonban az emberi drámák kerülnek a középpontba. A filmet jól fogadta a közönség, a korabeli sajtó az ábrázolás hitelességét és az olasz neorealizmus hatásait üdvözölte. 1968-ban az Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége budapesti konferenciáján a résztvevők az 1945 után készült legjobb magyar filmek, a Budapesti Tizenkettő közé választották. A Budapesti tavasz nemcsak a korszak egyik emblematikus alkotása, de a magyar történelmi emlékezet szempontjából kiemelt fontosságú darab.”

A Budapesti tavasz című filmről bővebben.

Gordon Zsuzsa munkásságát 1955-ben és 1957-ben ismerték el Jászai Mari-díjjal, majd 1983-ban érdemes művész lett.