A Filmarchívum a Filmalap felügyelete alatt folytatja

2016.12.16.
A Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére a Filmalap felügyelete alá kerül január elsejétől a Filmarchívum, mely jelenleg a megszűnő Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézethez (MaNDA) tartozik. A Kormány a Filmarchívum tevékenységére az eddig biztosított évi 210 millió forinton felül 2017-től 596,6 millió forint többletforrást biztosít évente.

Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója jelentős eredményként értékelte, hogy a nemzeti filmkincs őrzését, állagmegóvását, kutatását, restaurálását és közzétételét végző nagy múlttal rendelkező archívum filmszakmai szervezethez kerül. „A magyar film múltja szervesen hozzátartozik a jelenhez és a jövő építéséhez is.” – emlékeztetett Havas Ágnes. A magyar filmarchívum 1957 óta működik, közgyűjteményként gyűjti és a kor igényeinek megfelelő formában hozzáférhetővé teszi a magyar és egyetemes filmkultúra tárgyi, írásos és egyéb dokumentumait.  

A korszerű technikai bázissal és nemzetközi hírű archív mozgóképes referenciákkal rendelkező, a Filmalap egyik igazgatóságaként működő Filmlabor és a Filmarchívum, mely januártól szintén a Filmalap igazgatóságaként folytatja tevékenységét, évtizedek óta szomszédos telkeken működnek, szakmai kapcsolatuk kiváló. Mintegy 70 ezer filmkópiát, azaz 2,5 millió filmtekercset őriz az archívum, a hatalmas állomány szakszerű tárolását részben jelenleg is a Filmlabor biztosítja. Az archiválás és a digitalizálás szállítási költségek nélkül végezhető, továbbá a tárolási kapacitás bővítésére a speciális igényeknek megfelelő lehetőségek állnak rendelkezésre.

Raduly György (fotó: MTI)

A labor és az archívum együttműködéseként a Filmalap támogatásával a közelmúltban számos jelentős filmtörténeti alkotás felújítására és újra bemutatására került sor. Köztük volt Kertész Mihály (Michael Curtiz), a Casablanca rendezőjének legkorábbi fennmaradt filmje, A tolonc és Jancsó Miklós korszakalkotó Szegénylegények című alkotása is. Ez utóbbi felújított változatának a premierjére a cannes-i filmfesztiválon került sor tavaly.

Az archívum számára a Filmalap által végzett értékesítési és fesztiváloztatási tevékenységek összehangolásával biztosítandó a nemzeti filmvagyon eredményes hasznosítása filmszakmai célokra és a bevételek növelésére is. A régi magyar filmek értékesítése belföldön és külföldön egyaránt korszerűsítésre vár. A Filmalap az új magyar filmekkel jelen van a fontos nemzetközi filmfesztiválokon és vásárokon (Berlin, Cannes, Hong Kong stb.) önálló standdal, ahol az archív, felújított alkotások promotálása és felhasználási jogainak értékesítése széles körben, professzionális körülmények között lehetséges.  

A Filmalap támogatásával a restaurált anyagok korszerű DVD kiadása folytatódhat. A tervek között szerepel az európai nagyvárosokban sikerrel működő „cinémathèque”-ekhez hasonló filmmúzeumként működő állandó vetítőhely létesítése a fővárosban, valamint a rendszerezett archív filmes anyagok online elérhetővé tétele kutatási, oktatási és értékesítési célokra egyaránt.