A hétvégén itt a 6. Országos Rajzfilmünnep!

2018.10.23.
Ismét együtt izgulhatunk Vukkal az első vadászatán, elkísérhetjük Mátyás királyt álruhás kalandjaira, rácsodálkozhatunk a repülni tudó kockásfülű nyúlra: országszerte 100 helyszínen közel 500 vetítési programmal várja az egész családot a Rajzfilmünnep.

Sosem látott számban ünneplik idén országszerte intézmények – mozik, művelődési házak, könyvtárak stb. – közösen a rajzfilmeket. Az ünnepléshez a KEDD Animációs Stúdió és támogató partnerei – köztük a Filmarchívum – az eddigi leggazdagabb rajzfilmkínálatot gyűjtöttek össze. A színes programokkal teli, vetítésekkel egybekötött hétvége minden helyszínen hasonló, mégis más-más programmal várja a helyi családokat, kicsiket, nagyokat.

Rajzfilmünnep számokban

A rendezvényhez idén 92 településen 100 helyszín csatlakozott, ahol országosan 486 vetítéssel és több száz egyéb elfoglaltsággal várják a látogatókat. Budapest mellett olyan nagyvárosok csatlakoztak a rendezvényhez, mint Debrecen, Eger, Miskolc, Szeged, Szolnok, Szombathely vagy Zalaegerszeg, da kisebb települések is rendeznek programokat.

Az 6. Országos Rajzfilmünnep 41 egész estés filmet, 23 válogatást és 12 teljes sorozatot, összesen több mint 130 animációs alkotást kínált a szervezőknek, akik hazai klasszikusokat és az elmúlt években készült magyar műveket egyaránt előszeretettel választottak. A kockásfülű nyúl évadaiból összesen 39 vetítést tartanak, a Mesék Mátyás királyról című mesesorozatból 25-öt, a Vuk-ból 10-et, illetve a Frakk-ot, a Mézga család-ot vagy éppen Dr. Bubó-t is rengeteg helyszín kérte.

A kortárs magyar animációkra is kíváncsiak: 22 vetítést tartanak Richly Zsolt Luther című sorozatából, Kányádi Sándor meséjéből készült A világlátott egérké-jéből 14 előadás lesz, a hazai animációs felsőoktatási intézmények: a Moholy-Nagy Művészeti, a Metropolitan és az Eszterházy Károly Egyetem diplomafilmjei összesen 20 alkalommal kerülnek bemutatásra.

Vetítések

A szervezők változatos műsort állítottak össze a filmkínálatból, arra is odafigyeltve, hogy a gyerekek mellett az idősebb korosztály is találjon magának megfelelő programot. A 486 vetítésből 85 szól 12 éven felülieknek. Több helyszínen is látható lesz Jankovics Marcelltől Az ember tragédiája vagy az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett, de nagyrészt a kecskeméti stúdióban animált A vörös teknős – ezek a művek különleges hangulatuk, filozofikus tartalmuk miatt inkább az idősebbek igényeit elégíti ki.

Az ember tragédiája

Külföldi animációk a programban:

• Budaörsön leadják többek között A messzi Észak-ot, a Teheráni tabuk-at és A kis kedvencek titkos életé-t
• A Budapesti Művelődési Központban különböző animációs fesztiválok válogatásait, illetve a hazai felsőoktatási intézmények vizsgafilmjeit vetítik
• A Kubo és a varázshúrok az oroszlányi és az egri felhozatalba került be
• A Minyonok Nyíregyházán és Bicskén nevetteti meg majd a kicsiket és nagyokat
• A legnépszerűbb egész estés alkotás a Napkirálynő lett, összesen 13 település választotta

A vörös teknős

Közösségi programok 

Az animáció népszerűsítése mellett a rendezvényen alkalom nyílik a kreativitás fejlesztésére, a csoportos játékra, kézműves foglalkozásokra, tanulásra – mindezek által a helyi közösségek tovább erősödhetnek. Néhány példa a sokszínű felhozatalból:

• Gyálon rókabábot készítenek
• Gyulán rajzfilmfát ültetnek, majd saját készítésű zászlókkal díszítik
• Herenden „tök jó” bulit rendeznek élő zenével, állatsimogatással, kézműves foglalkozással, tökfaragással
• Parádon rajzversenyt tartanak
• Pécsett beszélgetést szerveznek az ókori Egyiptomról a Napkirálynő kapcsán
• Sopronban Luther-rózsát készítenek

A Rajzfilmünnep teljes programja
Facebook oldal 

Mindenkit szeretettel várunk!