Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

90 éves lenne Bud Spencer

MTI/Filmarchívum |

Kilencven éve, 1929. október 31-én született Bud Spencer olasz színész, Terence Hill elválaszthatatlan partnere. Kettősüket gyakran emlegették az olasz spagetti-western Stan és Panjaként.

Carlo Pedersoli néven Nápolyban látta meg a napvilágot, állítólag világra jöttekor hat kilót nyomott. Jómódú családba született, német nevelőnője volt, ezért egy ideig nehézségei voltak az olasz nyelvvel, különösen a nápolyi tájszólást nem értette. A gazdagság azonban nem tartott soká, a Pedersoli család tönkrement, amikor kikötői vasgyáruk előtt felrobbant egy ott horgonyzó hajó. Szűkös évek következtek, a család gyakran költözött. Carlo nyolcévesen kezdett úszni az egyik helyi sportklubban. Először csak a saját kedvére tempózott, még a középiskolában sem voltak sportolói vágyai. A gimnáziumot tizenhét évesen fejezte be, átlagon felüli eredménnyel. Érettségi után a római egyetem kémia szakán folytatta tanulmányait, de hamar abbahagyta, mert a család Dél-Amerikába telepedett át.

Rio de Janeiróban gyári munkásként futószalag mellett is dolgozott, miközben igyekezett elsajátítani a portugál nyelvet. Ezekben az években szerette meg a brazil zenét. A fiatalember mindössze két évet töltött hazájától távol, 1948-ban már ismét Itáliában próbált boldogulni. Beiratkozott a jogi karra, és sportpályafutását is folytatta. 1948-ban megnyerte az olasz bajnokságot mellúszásban, 1950-ben pedig a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy percen belüli idővel. Ugyanebben az évben – már az olasz vízilabda-válogatott tagjaként – Európa-bajnok lett, az 1954. évi helsinki olimpián pedig ezüstérmet nyert a csapat. 1956-ban a Melbourne-ben rendezett ötkarikás játékokon még ott volt, de több világversenyen nem indult. Az úszás mellett nehézsúlyú bokszolóként is szerzett érdemeket.





Carlo Pedersoli 1955 decemberében egy magyar-olasz vízilabda mérkőzésen játszotta utolsó meccsét. A magyar válogatott tagja, Kárpáti György így emlékezik erről az eseményről:

"Pedersoli, aki jóképű, magas, karcsú, széles vállú srác volt, miután megkapta amerikai filmszerződését, Budapesten játszott utoljára az olasz válogatott tagjaként. A vízilabda nem a szelídségéről ismert sportág, könnyen el lehet veszíteni néhány fogat, a felrepedt szemöldök látványa pedig egészen megszokott dolog. A színészpalánta ezért kéréssel fordult a magyar csapat tagjaihoz, az arca épségének megóvását szerette volna elérni. A mieink könyörületesek voltak az ellenfél játékosához, megígérték neki, hogy nem bántják, ha a meccset követő vacsorán énekel nekik egy dalt. A mérkőzés egyetlen lidérces álom volt szegény Pedersoli számára. A magyarok körbeadogatták egymás között, mind a hat mezőnyjátékos elszórakozhatott vele. Az illetőnek a labdával tulajdonképpen nem kellett törődnie, minden figyelmét az olasz fogsorára összpontosíthatta. Pedersoli halálra vált arccal kapkodta a fejét a horgok és felütések elől. Az öklök és könyökök azonban szerencsére mindannyiszor időben megálltak, nem okoztak sérülést. A magyar válogatott végül 7:3-ra nyert, és a győzelmi banketten behajtotta az ígért dalt a később Bud Spencer néven híressé lett főhősünktől.”

(Kárpáti György: Mendencék, gólok, pofonok)

Carlo Pedersoli

1960-ban kötött házasságot Maria Amatóval, egy sikeres és befolyásos producer lányával. Példás házasságban éltek, frigyükből két lány, Cristiana és Diamante, valamint egy fiú, Giuseppe született. Filmszínészként statisztaszereppel kezdte, atlétikus termetének köszönhetően kapta meg egy római testőrkatona szerepét az 1950-ben Olaszországban forgatott Oscar-díjas Quo vadis című amerikai filmben. Sok év kihagyás következett, majd amikor 1967-ben súlygyarapodása miatt búcsút kellett vennie a vízipólótól, megkereste Giuseppe Colizzi rendező, és ő igent mondott az Isten megbocsát, én nem című western-vígjáték főszerepére.

Ebben a makaróni-westernben már Bud Spencerként szerepelt, társa a későbbi gyakori partner és jó barát, Terence Hill volt. (A legenda szerint vezetéknevét Spencer Tracy iránti tiszteletből vette fel, a Bud pedig kedvenc sörmárkája rövid neve.) Ez volt az első filmjük, ahol a kacagtató poénokat csak a hatalmas pofonok száma múlta felül, és a végén a gonoszok elnyerték méltó büntetésüket. A híres bunyós páros ezt követően vígjátékok sokaságában szórakoztatta a nagyérdeműt: Az ördög jobb és bal keze (1971), Különben dühbe jövünk (1973), És megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Szuperhekusok (1985).

Terence Hill-lel


Bud Spencer szólópályafutása is sikeres volt. Steno rendezésében készültek a Piedone-filmek a behemót, jólelkű, de kemény öklű nápolyi zsaruról. Komolyabb filmekben is megállta a helyét: Sötét Torino (1972), A zsoldoskatona (1976). A kilencvenes évek közepétől - súlyfeleslege miatt - nem forgatott csihipuhi-filmeket, inkább tévésorozatok magánnyomozójaként osztotta az igazságot. 1991-ben újra láthatta a közönség a mozivásznon a Fél lábbal a paradicsomban című komédiában, amelyben lánya, Diamante is feltűnt, fia pedig filmgyártóként vett részt a munkálatokban. 1991-ben és 1992-ben elvállalta az Extralarge tévéfilmek főszerepét. Ezúttal egy felügyelő bőrébe bújt, és új partnerével, a Miami Vice-ból ismert Philip Michael Thomasszal indultak gengszterüldözésre a napsütötte Floridában.

A sorozat Olaszországban átütő sikert aratott, fia, Giuseppe a stáblistán gyártásvezetőként és forgatókönyvíróként is megjelent. 1994-ben a rajongók örömére ismét régi barátjával Terence Hill-lel állt a felvevőgép elé a Bunyó karácsonyig című filmben, amelyet Új-Mexikóban forgattak. Hetvenedik születésnapja után már csak mellékszerepeket vállalt. Éppen hetvennyolcadik születésnapján kezdődött Berlinben a Maffiózó vagyok, drágám! című komédia forgatása, amelyben egy idős maffia keresztapát alakított. 2009-ben – hosszas rábeszélésre – végül elvállalta a Nincs kettő séf nélkül című tévésorozat főszerepét Alessandro Capone, az Extralarge rendezőjének felkérésére.

Népszerűsége az évtizedek során mit sem csökkent, a televíziós csatornák rendre műsorra tűzik filmjeit az ifjabb és idősebb nemzedék nagy örömére. Több önéletrajzi írása is megjelent, az első 2011-ben Különben dühbe jövök címmel, majd a folytatás, a 80 év alatt a Föld körül 2012-ben. Utolsó könyve Eszem, tehát vagyok – Mangio Ergo Sum – filozófiám az evésről 2014-ben látott napvilágot. A kötetben humorral fűszerezve ötvözi a gondolkodás művészetét a főzés művészetével. 

2016. június 27-én halt meg Rómában, utolsó szava az volt: "Köszönöm."

Hazánkban is nagyon népszerű volt. Budapesten, a Filatorigátnál egy magát TakerOne-nak nevező graffitiművész hatalmas portrét festett róla, ahová még a művész fia és családja is elzarándokolt. 2017 áprilisában azonban valaki feketére festette a falat, amely csak részben volt megmenthető. 2017-ben a budapesti Corvin-negyedben avatták fel szobrát, Tasnádi Szandra alkotását. 2018-ban pedig Király Levente készített Piedone nyomában címmel portréfilmet életéről, életművéről.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem