Részlet az Ötvenes évek – a moziban című fejezetből:

Az 1950-es évek legrettegettebb időszakasza – a kitelepítésekkel, személyi kultusszal párosuló Rákosi diktatúra – lényegében Rajk László kivégzésétől Nagy Imre kinevezéséig tart. Vagyis 1949 őszétől 1953 nyaráig. Előtte még többé-kevésbé működik a többpártrendszer, utána pedig – a személycsere nyomán – oldódik a politikai szorítás, irányváltás kezdődhet.

Ugyanakkor a Rákosi rendszerben a filmművészet kiváló alkotásokat is produkál. Mi a magyarázata ennek a látszólagos ellentmondásnak? Mivel Lenin szerint „minden művészet közül legfontosabb a film”, a hatalom képviselői arra törekednek, hogy a munkás–paraszt tömegeket, a „dolgozó magyar népet” színvonalas alkotásokkal szórakoztassák, és persze befolyásolják. A filmművészet feladata – deklaráltan is – a „népnevelés” és (kimondatlanul) a szociális feszültségek pozitív levezetése. Fentiekből is következően a színészek „rangja”, társadalmi megbecsültsége kiemelkedő.

A nézők szerencséjére a legsematikusabb filmekben is nagyszerű művészek remekelnek. A hatás szempontjából pedig másodlagos jelentőségű, hogy egy talentumos színművész magánemberként mennyire azonosul az általa játszott figurával. A „pozitív hős” immár nem az úri életformát követő dzsentri: Jávor Pál és Páger Antal, hanem a szocializmust építő munkás és paraszt: Soós Imre és Szirtes Ádám. A rendkívüli színészi tehetségek ugyanakkor hitelessé, sőt helyenként szórakoztatóvá teszik még a propagandacéllal készített filmeket is.

Nemcsak a színészek, hanem a filmrendezők többsége is a háború előtt, egy teljesen más ideológiát valló politikai rendszerben kezdte pályáját. Ezért a cenzúra kiemelt figyelmet fordít a forgatókönyvekre, sőt a filmforgatás teljes folyamatára. A végeredmény szempontjából mindenesetre előnyös, hogy az államosítás után, az 1948 derekán létrehozott magyar Filmgyártó Vállalat művészeti vezetői jól képzett, már a „régi” rendszerben is alkotó szakemberek: Hont Ferenc, majd Ranódy László és Fábri Zoltán. (...) A magyar filmesek relatív szerencséje, hogy a Szovjetunióból érkező tanácsadó, Vszevolod Illarionovics Pudovkin, aki 1950-ben és 1951-ben több magyar film forgatását személyesen „segíti”: az egyetemes filmművészet világszerte méltatott klasszikusa, a montázstechnika kialakítója. 

Hogy a diktatúra viszonylag visszafogottan kezeli a legelismertebb művészeket, arra jó példa Balázs Samu 1951–1952-es fegyelmi ügye, melyben ugyan elmarasztalják, ám a hagyatékából előkerült levelezés szerint politikamentesnek mondható szakmai, jogi és anyagi indokolás mellett. Íme, az egy évig húzódó vitát lezáró, érdekes filmtörténeti dokumentum:

Magyar Filmgyártó Á. V. Budapest XIV. Gyarmat utca 39.
Határozat

Balázs Samu színművész ellen az Erkel c. film gyártása során elvállalt szerep eljátszásának megtagadása miatt indított fegyelmi ügyben a következő fegyelmi határozatot hoztam:

Balázs Samu vétkes a munka törvénykönyve 112.§ 3. pontjába ütköző fegyelmi vétségben és ezért arra kötelezem, hogy 500 (ötszáz) forint pénzbüntetést a vállalat pénztárába 1952. április hó 5. napjáig befizessen. Indokok: a vállalat Balázs Samut párhuzamosan két szerep eljátszására kívánta felkérni: az Erkel című filmben Albrecht főherceg, a Semmelweis című filmben Klein professzor szerepének eljátszására. A Nemzeti Színház azonban csak ahhoz volt hajlandó hozzájárulni, hogy Balázs Samu Albrecht főherceg szerepét játssza el.

Balázs Samu ekkor Fábri Zoltánnak, a Művészeti Főosztály vezetőjének azt ígérte, hogy végleges elhatározását három napon belül fogja közölni. Ezalatt az idő alatt megkísérelte a Nemzeti Színház szerinte reá nézve sérelmes állásfoglalásának megváltoztatását elérni, miután azonban ez nem sikerült, a szerep eljátszását végleg megtagadta. Balázs Samu előadta, hogy az általa aláírt 1951. január 14-i megállapodást nem tekinti jogérvényesnek, miután a kollektív szerződés értelmében filmszereplésre vonatkozó szerződést érvényesen csak a szakszervezet által erre a célra rendszeresített űrlapon lehet megkötni. Elhatározásának érdembeli indokául azt hozta fel, hogy arra művészi szempontok késztették: a szerep természete olyan, hogy annak elvállalását nem tartotta volna helyénvalónak. Hasonló karakterű szerepet játszik ugyanis hosszabb idő óta színpadon az Ármány és szerelem című színdarabban és ugyancsak ilyen szerepet fog előreláthatólag eljátszani a Petőfi és Bem (Föltámadott a tenger) című filmben. Ennek a harmadik, ilyen karakterű szerepnek az eljátszásával tehát annak a veszélynek tenné ki magát, hogy a közönség bizonyos szerepkörre beskatulyázná, ami művészi fejlődése szempontjából hátrányos. - Balázs Samu védekezését nem tartottam elfogadhatónak. tény, hogy a megfelelő űrlap hiányában állították ki a megállapodást, ez azonban nem jelenti azt, hogy ha az írásba foglalás valamilyen okból, kivételesen nem ilyen űrlapon történik, az érvénytelen lenne… Nem fogadhattam azonban el kellő indokul a Balázs Samu által hivatkozott művészi szempontokat sem. Amikor a január 14-i megállapodást aláírta, tisztában volt a szerep karakterével, a megállapodásban ugyanis benne foglaltatik, hogy Albrecht főherceg szerepének eljátszását vállalja. – Arra a meggyőződésre jutottam, hogy Balázs Samu magatartásának valóságos indoka nem az általa említett művészi vonatkozású körülményekben, hanem abban a sérelemben keresendő, amely őt – felfogása szerint – a Nemzeti Színház részéről érte. A vizsgálat során tett előadása szerint ő sérelmezte azt, hogy Kovács Aliz (Major Tamás igazgató titkárnője), aki a szóban forgó ügyben a Nemzeti színház részéről eljárt, állapíthassa meg azt, hogy ő milyen szerepet játsszék, és milyen szerepet ne játsszék filmen: ez a sérelem azonban, még ha fennáll is, nem a Filmgyártó Vállalat részéről érte, és így sem logikai, sem érzelmi magyarázatául nem szolgálhat annak, hogy a filmgyárral szemben vállalt szerződéses kötelezettségét megszegje.

A fegyelmi büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményként mérlegeltem azt, hogy Balázs Samunak, mint olyan élenjáró művésznek, akit a népi demokrácia éppen filmszereplése megjutalmazásául a legmagasabb művészeti kitüntetésben részesített, fokozott, példamutató gondossággal kell elvállalt szereplési kötelezettségének eleget tenni. Súlyosbító körülményként értékeltem azt is, hogy magatartásával a vállalatnak feleslegessé vált költséget okozott (paróka elkészítése). Mindezek alapján pénzbüntetés kiszabását tartottam indokoltnak, melynek összegét négy napra szóló, összesen 2400 forint előrelátható kereset alapulvételével a 34/1950/I.27. m. t. sz. rendelet 10 § /1 bek.-ben meghatározott keretben állapítottam meg.

Budapest, 1952. március 17-én
Révai Dezső vezérigazgató helyett Tormási János főosztályvezető

Említésre érdemes, hogy a fegyelmi határozat aláírója, két évvel később, fenntartásokkal fogadja a pályakezdő Makk Károly első filmtervét, a Liliomfit. Makk finom iróniával emlékezik rá: „a gyártási főosztály új vezetője valaha a Vörös Csillag traktorgyár igazgatója volt: Tormási elvtárs. Viszonyunk egy kicsit feszült volt, mert korábban, a kinevezésére rendezett ismerkedési esten valami traktorproblémára került sor, ahol én mondhattam valamit – hiszen én valóban traktoros (is) voltam […] –, ami a mindenhez értő szakembernek nem tetszett.”

Egyébiránt az elmarasztaló ítélet nyomán – az anyagi veszteségen túl – édesapámat különösebb szakmai hátrány nem éri, hiszen a határozatban idézett Fábri Zoltántól a későbbiekben is kap felkéréseket, akárcsak a visszautasított két életrajzi film – Erkel, Semmelweis – rendezőjétől, Keleti Mártontól és Bán Frigyestől.

Balázs Samu 1942 és 1944 között tíz játékfilmben szerepel. Ezután öt év szünet következik, melynek az a fő oka, hogy a Valahol Európában kivételével az államosítás előtt alig készül jelentős mozifilm. A következő korszakban, 1950 és 1954 között azután újra sűrűn foglalkoztatják: tizenegy alkotásban játszik, melyek közül több filmtörténeti jelentőségű.