Hatalmas siker a Filmarchívum 60 Filmajándéka

2018.01.12.
Hatalmas sikert aratott a Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívum jubileumi évzáró kezdeményezése: december 22-től január 12-ig 60 filmjét szabadon hozzáférhetővé tette, az online térben a legszélesebb közönség elé tárva a filmtörténet klasszikusait és ritkaságait – játék- és dokumentumfilmeket egyaránt.

A válogatás célja volt a Filmarchívum fennállásának 60. évfordulójának megünneplése mellett az is, hogy a közönség betekinthessen az intézmény munkájába, és szabadon élvezhesse a Nemzeti Filmdigitalizációs és Filmfelújítási Program közelmúltban született eredményeit. A Filmarchívum a pozitív fogadtatásra való tekintettel az akciót január 22-ig, a Magyar Kultúra Napjáig meghosszabbította.

A kezdeményezés hatalmas sikert aratott: három hét alatt több, mint 380 ezer kattintás történt a szabadon elérhető tartalmakra. A legmagasabb nézettséget a rövidfilmek, ezen belül is a Budapest –vagy más városok – történetéhez kapcsolódó, háború előtti filmritkaságok érték el. A listavezető több mint 42 ezres kattintással az 1916-os Budapestet megörökítő dokumentumfilm, amelyre csak néhány éve találtak rá osztrák kutatók. 24 ezres nézőszám felett jár a békebeli és az ostrom utáni Budapest megrendítő képeit egymás mellé helyező, 1947-ben betiltott Budapest tragédiája című rövidfilm. Több mint 13 ezren voltak kíváncsiak a Látta-e már Budapestet télen? című hangulatos 1940-es filmetűdre, de tízezer körüli járnak az olyan helyi érdeklődésre is számot tartó történeti ritkaságok is a két háború közötti korszakból, mint Kincses Kolozsvár, a Tata, a tavak városa, vagy a lakihegyi rádióadót bemutató kultúrfilm. Nagy érdeklődést váltottak ki a válogatás legrégebbi filmjei, a Lumière testvérek Budapesten forgatott ősfilmjei 1896-ból éppúgy, mint az újabb dokumentumfilmek közül Szemző Tibor különleges technikával készült Csoma legendáriuma vagy André de Toth (Tóth Endre) Két lány az uccán című 1939-es, de ma is aktuális témákat boncolgató filmje.

60 Filmajándék meghosszabbítva

A játékfilmek mezőnyét tízezer körüli nézőszámokkal olyan stabil közönségkedvencek vezetik, mint Keleti Márton megunhatatlan vígjátéka, A tizedes meg a többiek, vagy az immár több mint három évtizede kultfilmnek számító Megáll az idő. Sokan ragadták meg az alkalmat, hogy megnézzék a 100 éve született Fábri Zoltán frissen felújított filmjeit, a Körhintát, Az ötödik pecsétet, az Isten hozta őrnagy úr!-at. Nagy volt az érdeklődés a háború utáni magyar filmgyártás első világsikere, Radványi Géza 70 éve készült, tavaly teljeskörűen felújított Valahol Európában című alkotása, illetve a 90 éve született Dargay Attila rajzfilmje, a Szaffi iránt. Meglepően sokan kattintottak az Oscar-díjas Kertész Mihály legrégebbi, egyben egyetlen máig fellelt magyar alkotására, az 1914-es A toloncra. A film kalandos hazatérése után, pár évvel ezelőtt a Filmalap támogatásával került felújításra.

A közönség és a sajtó pozitív reagálása azt bizonyítja, hogy jelentős igény van a magyar filmtörténet értékeinek online elérése iránt. Ezért a filmek szabad hozzáférését a Filmarchívum a Magyar Kultúra Napjáig, január 22-ig meghosszabbította, és idén elkezdi egy Magyarországon megfizethető áron hozzáférést biztosító online filmkölcsönző (VoD) rendszer kialakítását, valamint a filmrészletek szakmai felhasználását segítő „online clip licensing” oldal kiépítését is.

Az Archívum Vimeo csatornáján január 22-ig szabadon nézhető filmek – a filmért kattinson a címre:

EGÉSZESTÉS FILMEK:

A tolonc (1914, Kertész Mihály)

Az aranyember (1918, Korda Sándor)

13 kislány mosolyog az égre (1938, Ráthonyi Ákos)

A varieté csillagai (1938, Baky József)

Két lány az uccán (1939, Tóth Endre)

Valahol Európában (1947, Radványi Géza)

Körhinta (1955, Fábri Zoltán)

Hannibál tanár úr (1956, Fábri Zoltán)

Éjfélkor (1957, Révész György)

Édes Anna (1958, Fábri Zoltán)

Két félidő a pokolban (1961, Fábri Zoltán)

Sodrásban (1963, Gaál István)

A tizedes meg a többiek (1965, Keleti Márton)

Húsz óra (1965, Fábri Zoltán)

Hideg napok (1966, Kovács András)

Utószezon (1966, Fábri Zoltán)

Csillagosok, katonák (1967, Jancsó Miklós)

Feldobott kő (1968, Sára Sándor)

Fényes szelek (1968, Jancsó Miklós)

Isten hozta, őrnagy úr! (1969, Fábri Zoltán)

Az ötödik pecsét (1976, Fábri Zoltán)

Bizalom (1979, Szabó István)

Megáll az idő (1981, Gothár Péter)

Szerencsés Dániel (1982, Sándor Pál)

Szaffi (1984, Dargay Attila)

Szamárköhögés (1986, Gárdos Péter)

Eldorádó (1988, Bereményi Géza)

Napló apámnak, anyámnak (1990, Mészáros Márta)

A mi gólyánk (1998, Gyarmathy Lívia)

Bibó breviárium (2001, Forgács Péter)

Kitüntetetten (2002, Almási Tamás)

Az élet vendége – Csoma legendárium (2005, Szemző Tibor)

RÖVIDFILMEK:

Lumiére-összeállítás (1896)

Budapest (1916)

Blaha Lujza temetése (1926)

A lakihegyi óriásadó (1933)

Találkozás a múlttal (1934)

Halálos tavasz (1935)

Jazz (1935)

Magyar triangulum (1937)

Miből élünk? (1939)

Tata, a tavak városa (1939)

Halló! Halló! (1940)

Látta-e már Budapestet télen? (1940)

Megjött a posta (1940)

A munka akrobatái (1940)

Boldogság a vége / Az intéző úr (1941)

Film a filmről (1941)

Cigarettafüst (1941)

Így játsztok ti (1941)

Kincses Kolozsvár (1942)

Vidámság hangverseny (1942)

Tarkabarka (1943)

Hangod elkísér (1944)

Üsd pofon! (1944)

Budapest tragédiája (1946)

Képek a magyar némafilm történetből (1964)

Török Ferenc ajánlója a Valahol Európában című filmről (2017)

Henrik Irén Dargay Attiláról (2017) 

Werkfilm a Körhinta restaurálásáról (2017)

Werkfilm a Valahol Európában restaurálásáról (2017)