Psota, a királynő

2019.03.28.
Ma lenne 90 éves Psota Irén, ez az önpusztító, partnereit is százszoros energiákkal mozgósító főnixmadár. Minden porcikája maga a tűz volt: ritmus, diszharmónia, tehetség és sokrétűség.

Müller Péter: Előszó helyett

Psota Irén előző életében királynő volt
A következőben is az lesz.
Ebben az életben színésznek született,
és elhozta magával lelkének egész
múltbeli és jövőbeli háza népét.

Így aztán minden volt, szent és bohóc, szűz és utcalány, anya és gyermek, férfi és nő,
szép és csúnya, százféle ember
és még több fura képzeletbeli állat.

Szerepeiből be lehetne népesíteni egy kisebb várost, egy sajátos Psota univerzumot
Psota angyalokkal és Psota ördögökkel,
Sok-sok csodálatos és nagyszerű lénnyel,
melyekbe beleálmodta magát, pontosabban szólva,
melyeket magából kiálmodott.

teremtményei mögött azonban mégis az egyetlen valaki állt,
akinek lénye minden szerepén átsütött, egyetlen Valaki,
aki valamennyi alakváltozásában az maradt,
aki valaha volt, s aki lesz: királynő

Hajoljunk meg előtte.

Ezzel a csodálatos verssel vezette be Müller Péter a PSOTA című könyvet, amelyet Psota Irén maga írt, szerkesztett, s 2004-ben jelent meg az Urbis Kiadónál. Ezzel ünnepelte 75. születésnapját.

Ma pedig éppen 90 éves lenne a Királynő, ez az önpusztító, partnereit is százszoros energiákkal mozgósító főnixmadár. Minden porcikája maga a tűz volt: ritmus, diszharmónia, tehetség és sokrétűség.

Megjelenésében, mozdulataiban, színészi kifejezésmódjában nincs, ami ne lenne meglepő: madárfej hosszú nyakon, hercegnői test fölött, hatalmas, váratlanul villanó démonikus szemekkel. Benne fogékonyság, őszinteség, korlátokat nem tűrő szabadságvágy, izgalom, szeretetéhség, a „spontán Psota” feneketlen mélysége, különös kisugárzása.

Születésének 90. évfordulóján filmjeiből összeállított montázzsal is megidézzük alakját:

Hihetetlen erő, furcsa kiszolgáltatottság, magány, gátlásokból, lefojtottságból felépített, ironikus, sokszor önmagát karikírozó mozdulatok, groteszk, test- és végtagrángások, szemjáték. Mély tónusú hangjában is a robbanásteli feszültség, lubickoló játékosság, ösztönösség: dráma és humor, báj és nyersesség, energia és ernyedtség állandó egymásba alakulása – szerepre szabott természetességgel.

Minden alakításában egyedi, jó és rossz filmekben, darabokban a könnyű műfajoktól – s sanzonénekléstől, a szteppeléstől a legtragikusabbakig, a Napfény a jégentől a Kaukázusi krétakörön át a Yermáig, a Ház a sziklák alattól az Egy erkölcsös éjszakán át az Ördög vigyéig. Beskatulyázhatatlanul szuggesztív.

Mindig, mindent játszott, ami jött…

Csak néhány filmet elevenítsünk föl az alábbi galéria képei alapján:

Vígjátékokban tűnt föl: a közönség azonnal szívébe zárta a Mese a 12 találatról (1956) kenyereslányaként. A csapatban ő a motor: lelkes, rácsodálkozó, mulatságos, mégis magányos. Alkati magányát a továbbiakban is kihasználták a filmesek, színidirektorok a szereposztásnál. A Csendes otthon énekesnőjeként már menyasszony, mégis el kell vesztenie az ifjú zeneszerzőt. Csak a második nő lehetett Zenthe Ferenc mellett. Ezt groteszk méltósággal viseli. Ugyanúgy élvezi kisebb szerepet is: Szabó Ernővel méhészkedik a Játék a szerelemmelben. A Szent Péter esernyőjében Törőcsik Mari francia nevelőnőjét alakítja. Az affektált francia akcentussal beszélő ájuldozós mademoiselle azonnal vérbő menyecskévé változik, amint a felvidéki porfészekben a csípős pörköltöt egy pohár magyar borral leöntheti.

Drámai tehetsége a Ház a sziklák alatt púpos Terájaként már teljességében tündököl: játéka az önfeláldozás, a féltékenység, a gyűlölet, a fájdalom, a szeretetéhség és a zsarnokság szüntelen hullámzása. A kulcsjelenetben képes teljesen kivetkőzni emberi mivoltából: visít, rikácsol. Ezzel kapcsolatban Makk Károly felidézi, hogy ott, a helyszínen, a jelenet forgatása előtt támadt a Psotával való beszélgetés közben a róka ötlete, amely megadta a gyilkosság lélektani hátterét. (Psota, Bp. Ubris, 2004. 40.)

„Énmellettem elaludni nem lehet, éjjel nappal szeretni kell engemet, nálam, aki lusta meg nem él...” – Sebes Maca dizőz vagány, karcos dala hatalmas sláger lett a Felfelé a lejtőn című filmben.

A Megfelelő ember vonatán az első nagy szerelem, maga Makk ül mögötte. A Házasságból elégségesben, a Rangon alulban és a Nem ér a nevemben egyaránt Márkus László oldalán mulattat, sziporkázóan, gúnyorosan, magakelletően, önironikusan. Egy vidéki tanti, aki magára talál komoly művésznők mellett is: Kiss Manyival és Mezey Máriával énekel – ismét slágert: Nékem csak Budapest kell. Majd versenyt szteppelnek a Napfény a jégen két emelet közé szorult liftjében.

Aztán a Lopott boldogságban hihetetlen drámai erővel vesztes nő ismét, gyermektelen és magányos, mint életében… Féltékenykedő, bohókás, álruhás Beatricét játszik Darvas Iván mellett a Mit csinált felséged 3-5-ig?-ben, amelyet ismét drámai szerepek követnek. Kárász Nelli barátnője az Iszonyban, és szőkén (!) Tarpataki hajónagy (ismét Darvas Iván) oldalán láthatjuk a Hideg napokban, egész családját gyászoló drámai nőalak az Isten és ember előttben. Mint nagy átváltozó, négy szerepet is eljátszik Sinkovits Imrével a húszas évek hollywoodi mozijától a 23. század sci-fijéig ívelő filmes emlék-és fantázia-folyamban (És akkor a pasas…)

Korbácsos Helga Medveczky Ilonát, a verhetetlen művészi tornászbajnoknőt veri, Ajtay Andort kapja pisztolyvégre az Oroszlán ugrani készül első szocialista krimi-szuperprodukcióban. Nagy kedvvel fest alvó csatornatisztító modelleket az Én vagyok Jeromosban (Egyikük Alfonzó). Honthy Hanna egykori szerepét, Marie-Louise-Cecíliát is eljátszotta, végigénekelte a Csárdáskirálynőben. És gyönyörű.

Méltóságteljes, természetes, szeretetteljes, öngúnyos, behízelgő kuplerájosmadam az Egy erkölcsös éjszakában és sorsába belevetett, becsülete után futó ruhatárosnő a Szabadíts meg a gonosztól című filmben. Lélekben teljesen kiszolgáltatott. Egyszerre illuzionisztikus, tragikomikus, keserédes, ironikus, kisszerű és ezért végtelenül emberközeli.

Utolsó filmjeiben a legbizarrabb szerepeket kapta: ő a Halál (Erózió) és maga az Ördög (Micci Diabolo, Ördög vigye). Mindkettőben kellőképpen emberi, intellektuális, dolgavégezetlen és sokrétű a sivár világhoz képest, ahol garázdálkodik.

Schaár Erzsébet szobrot készített róla, de Psota belső feszültsége, karakterének sokrétűsége miatt nem tudta igazán a végleges formát megtalálni. Erről az önelemző alkotói folyamatról, a két nagy művész különös viszonyáról készített érzékeny portréfilmet Kettős arckép címen Kovács András (1965). Schaár Erzsébet így beszélt Psotáról:

„Énjének van valami kettőssége, egyik énje egy gótikus szent, a másik talán komolytalanabb. Ebből a kettősségből adódik attraktivitása, látványossága. Én, amikor megpróbáltam lemezteleníteni, talán szegényítettem rajta… Ez a kettősség a munka közben is jelentkezett. Talán ezért is próbáltam négy-öt öntvényt is fölrakni róla.”