A táncz alkotói – Márkus Emília, a „szőke csoda” #10

...

Minden nap elmegyek a Hűvösvölgyi út 85. számú villa előtt (ma a Szabó Ervin Könyvtár hűvösvölgyi fiókja működik benne), és benézek a kerítésen át az oszlopok mögé – Emmához. Elképzelem, ahogy hazatérve a Nemzetiből (ahová alig egyéves színiakadémiai tanulással került be, és 17-től 44 éves koráig volt rendes, aztán örökös tagja) egy diadalmas Rómeó és Júlia előadás után (amelyben szintén 17 évesen debütált és 44 évesen tett le), dús szőke hajkoronával keretezett, érdekesen szép, vonzó arcán megkönnyebbült mosollyal, elegáns dívatermetét ékességekkel díszítő toalettjében ledől foteljébe fényesen berendezett, drága képekkel zsúfolt híres kék szalonjában a jól beizzított kandalló elé. Mondjuk 1901-ben. (Ami persze lehetetlen, hiszen csak 1912-ben épült meg a villa, addig leginkább a Nemzeti Színház ma már nem létező épületében, hasonlóan fényűző ajándéklakásban lakott sikerei elismeréseképpen.) A magyar színészművészet állócsillaga volt ő, elképesztő munkabírással. Csak nagy elődje-kortársa, Jászai Mari előzi meg a szerepek számában. S milyen szerepek! Az egyetemes klasszikus drámairodalom legjava, csak Shakespeare-től 13 hősnőt játszott el!

Márkus Emília villája, tervező: 
Jánszky Béla, Szivessy Tibor, 1912 (forrás: kitervezte.hu)

Márkus Emília kétszer ment férjhez. Először Pulszky Károly művészettörténészhez, akitől két leánya született, Tessza (Terézia) és Romola. (Utóbbi Vaclav Nyizsinszkij orosz balettfenomén felesége, majd Szakáts Miklós színész anyósa lett.) Második férje egy rajongója, a nála 11 évvel fiatalabb tartalékos huszártiszt, Andor Oszkár volt. Ez a házasság tartósnak bizonyult, de hogy Márkus Emília használhassa bevett művésznevét, mindvégig megtartotta tragikus körülmények között meghalt első férje nevének kezdőbetűjét.


A villában ma könyvtár működik

A háború után a lakhatatlanná vált hűvösvölgyi villa helyett Márkus Emília unokájánál, Tamaránál húzta meg magát. 1945 őszén egy súlyos tüdőgyulladás levette lábáról és hetekig a budai Irgalmas Kórház egyik ágyát nyomta. Amikor kikerült a kórházból, nem volt hová mennie, mert nem szeretett volna az unokája terhére lenni. Bajor Gizi sietett a segítségére: szállodai szobát vett ki számára, és saját konyhájáról mindennap ebédet küldött neki. 1946 tavaszán, amikor már lakhatóvá vált a villa, a színésznő visszaköltözött, és

korát meghazudtoló aktívitással vetette bele magát a kulturális és társadalmi életbe: színházba, előadásokra járt, felolvasott a Fészek Klubban, a Vígszínház nyári pódiumműsorán szavalt, rádióban is szerepelt versekkel, nyilatkozott újságoknak, premierekről mondott véleményt, visszaemlékezésit diktálta, amelyekből számos újság publikált egy-egy részletet.

Márkus Emília alakját sok szép fénykép mellett néhány mozgókép is megörökítette. Három némafilmje közül egy sem maradt ránk. Az 1901-es A tánczból csak egy-két állóképből képzelhetjük el Saloméjának erotikus táncát. Később elkészült még a Herczeg Ferenc írta és Farkas Ferenc dr. által rendezett 1914-es, beszédes című Aranyhajú szfinksz, és az Alexandre Bisson Madame X című színdarabjából Janovics Jenő rendezte, 1918-as A névtelen asszony. Egyik sem hozott sikert a nagy színésznőnek. Nem is próbálkozott többé kamera előtt színészkedni, egyetlen egy alkalmat kivéve, amikor 1936-ban, Vajda László rendezőnek engedve elvállalta az egyiket a „Három sárkány” közül. De ez is kudarccal végződött.

Menjünk most vissza 1901-be, amikor Márkus Emíliát is megtáncoltatják A tánczban, első filmszereplésében. Ám még előtte, januárban, a szakma iránti elhivatottságára jellemző módon a színészkirálynő idegorvosi tanulmányokat folytatott egy idegorvosnál, hogy reálisan ábrázolhassa a hisztériás leányt Ferenczy Ferenc Rab lélek című drámájában. Mindez azonban kevésnek bizonyult a fércmű sikerre viteléhez, a darabbal együtt bizony Márkus Emília is bukott „túlzott játékával” a spiritiszta menyasszony szerepében. Egy hónappal később hasonló kudarc éri Latzkó Andor Testvérek című színművében. A fiatal szerző maga bevallja, mennyire hálás a nagy dívának, mert „magát a darabot csak személyes hívei, barátai és jóakarói tapsolták” meg.

Vígaszt nyújthatott A bölcső, Eugene Brieux „kivételes sikerű” (valójában Párizsban hűvösen fogadott) darabja, amelyet Márkus Emília a szerző jelenlétében is eljátszott, két Titánia között a Szentivánéji álomban. „Duse és Bernhardt után ő a harmadik” a világraszóló nagy színésznők között – nyilatkozta a néhány héttel később Pestre látogató Schlenther Pál dr., a bécsi Burg-színház igazgatója, aki egy másik Shakespeare-darabban, a Troilusz és Kresszidában látta Emíliát:

„A legérdekesebb és leggyönyörűbb jelenségek egyike, akiket valaha színpadon láttam.”

Márkus Emília Salomé szerepében az elveszett A táncz felvételén (forrás: OSZK)

Márkus Emília szinte minden este színpadon volt. 1901 február végén aztán egy reggel rekedten ébredt, ami komoly megfázássá fokozódott, ezért műsorváltoztatásra kényszerült a Nemzeti Színház. A színésznő kihagyta a „fővárosi tisztviselők bálját” is, ami pedig egyik testvére, Márkus József budapesti főpolgármester védnökségét élvezte. A Nemzeti igencsak megérezte az egyszerre sok darabban foglalt sztárjának gyengélkedését, mert Márkus „betegsége szinte műsor nélkül hagyta” a színházat. Ráadásul a „Medea, Grillparzer közepes értékű, de nagy hatású tragédiájának” eredeti címszereplője, Jászai Mari is csak április elején tért vissza a Nemzeti színház kötelékébe. (Ekkor Fáy Szeréna hősies beugrása szépített a helyzeten.)

Ez március 8-i hír. 10-én viszont már közhírré tétetett, hogy az Uránia Tudományos Színház „tömérdek mozgófényképet mutat be” Pekár Gyula és Kern Aurél A tánc című darabjában – aminek mozgóképeit ugyanakkor még el sem kezdték forgatni! De már konkrétumokat is tudni lehet, például, hogy „Salome táncát Márkus Emília, a magyar csárdást Blaha Lujza, Blaha Sárika és Hegyi Aranka, a többi táncot Fedák Sári, valamint az Operaház balettkara fogja táncolni az Uránia kinematogram-csináló gépe előtt”. Optimista híradás, hiszen eddig még sosem próbált technikát szándékoztak bevetni, nevezetesen azt a felvevő masinát, amit az Uránia műszaki zsenije, Zsitkovszky Béla ekkor konstruált meg. (Blaha Sárika és Hegyi Aranka végül ki is maradtak a programból.)

Közben egy botrány rengette meg az Uránia Tudományos Színház egyre fokozódó hírnevét: lebukott egy szélhámos „hipnotizőr”. Pedig Márkus Emília is bejelentkezett médiumnak a „tudós” mutatványához.

Smeraldi Cézár balettmester nagy lendülettel tanítja be balerináit (csak lányokat!) a különböző korok és népek tánclépéseire az Operaház próbatermében, így március 17-én már prognosztizálják is A tánc előkészületeinek befejezését. 22-én megtudjuk azt is, hogy a tánctörténeti felolvasáshoz készülő mozgóképes illusztrációk rögzítését pont Márkus Emíliával kezdik. Az Uránia, „a színházi palota tetején kis színpadot alakítottak, hogy a gép a magasban a legkitűnőbb világítás mellett működhessék. A művésznő a magasban kétszer eljárta Szalome táncát a Keresztelő János című tragédiából.” (Hermann Sudermann színműve.)

1860. szeptember 10. – 1949. december 24.

Ebből a híradásból egy fontos új információt nyerünk ki, azt, hogy kétszer vették fel a jeleneteket! A kevésbé sikerülteket nyilván gyorsan megsemmisítették. Duplán fájdalmas, hogy mára a sikerültek is elenyésztek!

Márkus Emília Salome tánca „királyi látványosság volt” – lelkesedik egy korabeli szemtanú, majd, szerencsénkre, részletezi is az élményt – „A tündöklő szép asszony hullámos könnyű leplében gyönyörűen járta az izgató tánczot, amelynek díja, a Biblia szerint, Keresztelő Szent János feje volt. A zenét egy szál hegedűn Vidosfalvi Gyula, az Opera zenekarának tagja játszotta. ... Hivatalosan a közönséget a kinematogram lencséjén kívül mindössze a direkció és a szerzők képviselték, de szemben a Szentkirályi utzában az ármányos teknikusok (sic!) meglesték a nem mindennapi látnivalót, s ki messzelátón, ki meg gukkeren végig élvezte a gyönyörű tánczot.” (A kukkolók közül egy figura látható az egyik korabeli, helyszíni fotográfián is.)

A forgatás, „a szép látnivaló megörökítése pompásan sikerült. A fölvételeket, ha szép idő lesz, holnap délben folytatják. (...) A színház az érdekes újdonság alkalmából huszonnégy mozgóképben mutatja be a táncot. A darab első előadása a jövő héten lesz.” Azaz március utolsó hetében. De csúsztak, mert „közbeszólt” az időjárás. Ám még sem az időjárás szeszélye okozta, hogy majdnem kudarcba fulladt a nagyigényű vállalkozás. A tervet egy pusztító tűz „hekkelte meg”, ami Zsitkovszky operatőr-technikus műhelyében tört ki április 2-án, pont akkor, amikor az általa felvett jelenetek rövid filmszalagjait hívta elő. A már bemutatásra kész 24 rögzített mozgóképből 22 semmisült meg, köztük Márkus Emíliáé is. Társadalmi összefogással és állami támogatással április 24-én, a déli órákban újra felvették a táncok nagy részét (köztük a Salome-t), s így a bemutató „egészen bizonyosan e hó 27-én, szombaton lesz” – hirdette az újság. A bizonyosságból már másnap bizonytalan lett, ugyanis a premier: „még néhány napi halasztást szenved”, „amennyiben nem, mint tervezve volt, szombaton, hanem a jövő hét keddjén, április 30-án nyitják meg másodszor” (a tűz után helyreállított) Urániát.

1901. április 30-án valóban létrejött A táncz világraszóló előadása, amit aztán többször is megismételtek az Uránia színpadán és vetítővásznán. Aznap a Nemzetiben a Hamlet ment, Márkus Emília szabad volt. Talán ott ült az Urániában, a vászonnal szemben, és ámulva nézte magát nagyban kivetítve...

A cikk az Arcanum és a Színészkönvvtár felhasználásával készült.

Geréb Anna

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem