A cím pontatlan, mert írásom tárgya nem csak megelőzi az Uránia Tudományos Színházat, hanem túl is éli azt. Igaz, nem színház, ugyanis deklaráltan nem szórakoztatva akart tudományt ismertetni, hanem csakis komolyan. Persze az idő előrehaladtával az előadásokat egyre több képi illusztráció, álló- majd mozgókép vetítés színesítette, ami egyben szórakoztatóvá is tette a demonstrációkat. A Szabad Lyceum (vagy Líceum) mozgalomról van szó.

Angol őssel rendelkezik, az 1870-es években indult „kiterjedt egyetem”, az University Extension volt a minta. A példa pedig a berlini Humboldt-akadémia, amely 1878-ban alapíttatott azzal a céllal, hogy „azoknak, akik az egyetemet nem látogathatják, vagy azt már elvégezték, rendszeres előadás-ciklusok, vagy más ilynemű eszközök útján alkalmat adjon arra, hogy magukat tudományosan tovább képezhessék és a tudomány haladásával lépést tarthassanak.” (Pallas Nagylexikon 9. kötet)

Hogy kerül Humboldt Budapestre? Érdekes története van ennek is.

A Szabad Líceum tudományos és ismeretterjesztő társulat féléves vajúdás, több alakuló közgyűlés után 1893. november 5-én állt össze a Markó utcai főreáliskola tanácstermében, a Könyves Kálmán szabadkőműves páholy kezdeményezésére.

Ráadásul állami hátszéllel, ami a Szabad Líceum finanszírozását illeti.

 

Joannovics György

A kezdeményező, és egyben a Szabad Líceum Egyesület elnöke, később tiszteletbeli elnöke Joannovics György politikus, nyelvész, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd tiszteleti tagja, ekkor már nyugalmazott államtitkár. Civilben pedig a szabadkőműves mozgalom nagymestere a Humboldt páholyban – innét tehát a kapcsolat a berliniekkel. Berlin mellett a másik mintát a Szabad Líceumhoz a párizsi állami Sorbonne egyetem nyitott előadásokon alapuló tanrendszere szolgáltatta.

A Szabad Líceum egyesület 21 tagú irányító bizottságát Tost Gyula miniszteri tanácsos, későbbi vallás-és közoktatásügyi miniszter elnökletével országgyűlési képviselők, járásbírók, arisztokraták, gyárosok, tudósok és intézeti igazgatók alkották, a társaságnak azonban bárki tagja lehetett, aki hozzájárult 20 koronával. Az alakuló közgyűlés Csáky Albin gróf vallás- és közoktatásügyi kultuszminisztert, Berzeviczy Albert államtitkárt és Klamarik János miniszteri tanácsost választotta elnökökké, majd a „közművelődési egylet” tiszteletbeli tagjaivá, a főigazgató Hofer Károly francia nyelvtanár lett. A székhely Budapest, „hivatalos helyiségként” a Teréz körút 25. II. emelet 25-ös lakás szolgált, ám a működést kiterjesztették az egész országra, Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter intenciója szerint: a cél a kulturális decentralizáció.

„Azt akarja az egyesület – szól a deklaráció –, hogy például az ügyvéd érdeklődjék a természettudományok, a természettudós a jog-, a tanár a gazdasági élet kérdései iránt. Azt akarja, hogy a kishivatalnok ne csupán a napilapokból merítsen okulást, szóval, hogy bármely osztálybeli ember kivehesse a műveltségből a maga részét. Az egyesület e célok elérésére sorozatos előadásokat fog tartani a tudás minden köréből.”

Öt fő osztályba csoportosították a tudnivalókat, a tudományterület élenjáró tudósaival és emblematikus előadóival:

Irodalomtörténelem-művészeti osztály (Joannovics György, Simonyi Zsigmond és Balassa József nyelvészek, Alexander Bernát és Rákosi Jenő kritikusok, Szász Károly költő)
Természettudományi osztály (Wittmann Ferenc fizikus, Kövesligethy Radó, az Univerzum Tudományos Színház életre keltésén sikertelenül fáradozó csillagász, Entz Géza biológus)
Orvostudományi osztály (Laufenauer Károly sebész, szülészmester, Sajó Károly biológus, entomológus, Kresz Géza)
Jog- és társtudományi osztály (Edvi Illés Károly ügyész, Baumgarten Izidor bíró, Vámbéry Rusztem jogász, polgári radikális publicista, Eötvös Károly politikus-író, ügyvéd, Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter, közgazdász)
Közgazdasági és kereskedelmi osztály (Bogyó Samu matematikus, Barna József és Trautmann Henrik közgazdászok)

Berzeviczy Albert elnök még tovább látott Az iskolán kívüli ismeretterjesztés kiszélesítéséről, céljáról című előadásában: szaporítani és fejleszteni kell a múzeumokat, könyvtárakat, az államnak fel kell karolnia a vidéki színészetet, népkönyvtárakat kell állítania.

Fontos a különböző osztályú nők gazdasági nevelése háztartási kurzusok útján, munkások és különösen a földműves lakosság műveltségének emelése az egész országban. Némi kritikai éllel ezért „parasztegyetemnek” is elnevezték az intézményt: a vidéken nagyobb haszna lenne, mint a kulturfölényben lévő fővárosban, ahol az előadássorozatok elkezdődtek.

A Fővárosi Lapok sajátosan érveli ezt meg: „Nők észreveszik, sok tudnivalót kell pótolni. A férfiak pótolják otthon, magánszorgalomból, a nőre azonban jobban hat az élőszó, kivált en compagnie. (...) Komoly és eleven szellemben kell azt rendezni, úgy, hogy a nő alapos ismereteket kapjon s a mellett valódi nő maradjon. Mert arra teljességgel nincs szükség, hogy — mint az angoloknál — előálljon a »gentlewoman«, mely alakot a Lady Grenville könyve oly méltán ostoroz, minthogy elméjét a szív és kedély rovására éleszti, fiús vonásokat ölt, s nagyon szerepelve a társadalomban, elhanyagolja a házi tűzhelyet, holott minden nő annyit ér, mennyire a tűzhely kötelességeinek megfelel, s amennyire fölebb tudja helyezni a család erkölcsi érdekét a maga múló és gyakran botor élveinél és kedvteléseinél.” (kiemelés tőlem – G.A.) Ne csodálkozzunk hát azon, hogy szenzációt keltett, amikor 15 asszony latin órára iratkozott be!

Állandó előadóház híján a népszerű-tudományos felolvasásokat igyekeztek a hallgatósághoz közelebb vinni, és közintézményekben, egyetemen, iskolákban megtartani. A beiratkozók részére a szabadiskola vagy szabadegyetem ingyenes vagy nagyon olcsó volt. Az első, 1894-es „rendes” tanévben (januártól áprilisig) a 90 előadást 10 hét alatt összesen 7131-en (döntő többségében nők), alkalmanként átlag nyolcvanan látogatták. A következő évben megindult az intenzív kampány szubvencióért a színvonalemelés érdekében, és egy állandó helyiségért is a fővárostól. Az előbbiben volt némi előrelépés, a kezdeti 200 forintról 500-ra nőtt az apanázs (korabeli kifejezéssel segély). Az egyesület tiszteletbeli tagjai közé pedig bevették báró Eötvös Loránt kultuszminisztert is (miként később az új minisztert, Wlassics Gyulát is). Díszelnökké fogadták Wekerle Sándor volt miniszterelnököt, közbenjárását kérve az állami apanázs további növeléséért. „Wekerle köszönő beszédében az intézmény felvirágoztatása érdekében a maga részéről mindent megígért, ami igen lehangoló hatást keltett” – szólt a vicc a helyzetről. (Valóban, az ígéretből csak a harmadik évre lett valóság.)

A következő viccet megelőzte egy botrány, ami a Szabad Líceum valamelyik temesvári előadásán tört ki. A hallgatóság fölháborodott Dr. Szigeti Henrik királyi törvényszéki orvos előadásán Az agy szellemi funkcióiról. Az előadó ugyanis materialista szellemben taglalta a „lélek” mibenlétét, vagyis miben-nemlétét, s ezzel a halhatatlanság képtelenségét. Az antiszemitizmustól sem mentes tiltakozókhoz csatlakozott Szabolcska Mihály református papköltő, aki versben ítélte el Dr. Szigeti tanait azzal a konklúzióval, hogy „bizonyára annak nincsen lelke, aki ilyent hirdet.” Szigeti doktor erreföl másnap nyílt levélben kért bocsánatot a közönségtől. Bocsánatkérése azonban nem jelentette elveinek megtagadását, csak a vitát sajnálja körülötte.

Szintet lépett viszont a hipnózisról értekező Rosemberg Auguszta, aki „mutatványokkal”, mégpedig „több projekciós képpel”, azaz laterna magicával kivetített üveg-diaképekkel dobta fel demonstrációját.

1897 márciusában Pekár Gyula írót, a későbbi államtitkárt hívták meg, hogy a Sátánizmus a költészetben témában fejtse ki gondolatait. Őt követte Cholnoky Jenő szintén „mutatványokkal” tarkított élménybeszámolója Kínáról.

Cholnoky Küzdelem az éjszaki pólusért című képes prezentációjával szinte nyitotta az Uránia színházat, Pekár Gyula pedig csúcsra futtatta „forgatókönyvével” a halhatatlan A táncz-hoz – amely tele volt, immáron mozgóképpel, az első eredeti, professzionális, és rendszeres műsorban vetített hazai filmfelvételekkel...

Az Uránia Tudományos Színház, mielőtt mozivá változott volna, majdnem két évtizedig állt az ismeretterjesztés szolgálatában, akárcsak a Szabad Líceum, amely 1928-ban fejezte be tevékenységét. Azaz, hogy mégsem, hiszen itt a TIT, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, amely, noha más rokon szervezeteket tekint elődjeinek, a mai napig hasonló módon terjeszti a tudományt a laikus közönség körében.