Az 1960-as évek végén a Budapesten működő Stereorészleg térhatású képnézegetőt próbált eladni a téeszeknek. A termék célja a propaganda és a szórakoztatás lett volna, de a vállalkozás megbukott.

Az 1960-as évek végén különös kis utánvétes csomag érkezett az ország különböző szövetkezeteihez, vállalataihoz és politikai szervezeteihez. A csomagban egy rikító színű fröccsöntött műanyag dobozban egy még rikítóbb nézőke lapult, amely térhatású sztereoképek megtekintésére szolgált. Bár a sztereonézőre konkrét megrendelést senki nem adott le, az utánvét tulajdonképpen a 76 forintos vételárat (32 Ft nézőke, 40 Ft 8 db képpár, 4 Ft postaköltség) tartalmazta. Ha tetszett az áru, a címzett megtarthatta, ha nem, szintén utánvéttel, visszaküldhette a feladónak. A mellékelt képek traktorokat, mezőgazdasági terményeket, táncosnőket és városképeket ábrázoltak, azt illusztrálva, milyen sokoldalú felhasználási lehetőségei vannak az eszköznek. Amennyiben valaki kedvet kapott, további képeket is rendelhetett, amelyek a termelőszövetkezet eredményeit vagy éppen privát családi eseményeket örökítettek meg. Ezzel a terjesztési módszerrel a budapesti 16. kerület, Sasfészek u. 36. szám alatt jegyzett, egyszerűen csak „Stereorészleg” néven futó vállalkozás a szocialista gazdaság keretein belül egészen különösnek, egy ponton túl pedig már gyanúsnak tűnő ügyletet bonyolított.

A háromdimenziós képélményt nyújtó sztereonézők az egész világon nagyon népszerűek voltak az 1950-es és 1960-as években. Ezek a masszív műanyag játékok már nem olyan elegánsak, mint a századforduló fa- és fémvázas modelljei, de sokkal tartósabbnak bizonyultak, és szélesebb rétegek számára is elérhetővé váltak. A 3D hatású képek témái a mesejelenetektől az ismeretterjesztő felvételekig rendkívül változatosak voltak, azokat egy szemüveg és távcső keverékére hasonlító, egy kézben is kényelmesen tartható nézőkébe pillantva lehetett megcsodálni. A fejlettebb változat esetében a jobb és bal szem nézőpontját imitáló képpárok egy tárcsa két szemközti oldalán helyezkedtek el, és egy kar vagy gomb segítségével a tárcsa a következő képpárra fordult, így a képek egymásutánja akár egy összefüggő történetet is kiadhatott.

Természetesen a szocialista játékipar is mielőbb igyekezett piacra dobni az első hazai gyártású sztereonézőket. A Fővárosi Finommechanikai Vállalat és a Magyar Diafilmgyártó Vállalat együttműködésében készült dianéző, a „Varázsdoboz” a tárcsás megoldást alkalmazta, és a vásárló rögtön 3 gyári tárcsát kapott a fekete műanyag nézőke mellé. A gyártás nem indult egyszerűen, 1959-ben a két cég között a vállalatok jogvitáival foglalkozó Központi Döntőbizottságnak kellett igazságot tennie, mert a technológiai hibák és a tárcsákra ragasztott film silány minősége miatt csúszott a forgalomba hozatal.

Egy évtizeddel később Kárpáti József Stereórészlege is ráállt a sztereonézők készítésére, de ők elsősorban felnőtteknek és propagandacélra készítették a termékeket. Miután vállalkozása megbukott, így emlékezett vissza a kezdetekre: „A végzet kezembe adott egy amerikai gyártmányú, egyik barátom tulajdonát képező korongos sztereo dianéző készüléket. Az abban látott gyönyörű, színes, térhatású felvételek annyira elragadták fantáziámat, hogy elhatároztam: én is készítek sztereo felvételeket, csak úgy hobbiból. Felkutattam a szükséges szakirodalmat és minden szabad időmet erre fordítottam...” A hobbi hamarosan komolyra fordult, és a vállalkozószellemű Kárpáti elképzelése szerint nagy haszonnal kecsegtetett.

A Stereórészleg nem csak postai úton terjesztette áruját, hanem apróhirdetésekben toborzott ügynökhálózatot is működtetett 15 százalékos jutalékkal. Mivel a szocialista gazdaság keretei között Kárpáti önállóan nem boldogult volna (a korabeli sajtócikkek eleve gyanúsnak tartották, hogy nem egy állami szövetkezet képviselőjeként keresi meg lehetséges ügyfeleit, pedig „szövetkezeti üdvözlettel” aláírással szignálta leveleit) és a tömeges gyártás is nehézségekbe ütközött, ezért megállapodott a Dunaföldvári Általános Fogyasztási és Értékestő Szövetkezettel a sztereonéző melléküzemág indításáról. Később a domonyi Dózsa téesz vette meg a dunaföldváriaktól az „ígéretes” vállalkozást.

Kárpáti hamarosan teljesen belebonyolódott a milliókat ígérő, de végül erősen deficites ötlet körüli manőverekbe, komoly adósságot halmozott fel, és jogilag támadható megoldásokba keveredett. Három év után végül feladta a téeszek 3D propagandaképeivel kapcsolatos terveit, és új vizekre evezett, ám a hasonló lendülettel beindított gombatermelő vállalkozása is balul ütött ki, végül pedig eljárást indítottak ellene.

Nem tudjuk pontosan, hogy a leírása szerint „gyártmányismertetésre, fajtaazonosításra, ajándékozásra, ismeretterjesztésre, propagandára” egyaránt kiválóan alkalmas Kárpáti-féle sztereonézőkből hány darab került valóban értékesítésre. A ránk maradt példányok azonban mindenképpen a magyar sztereoipar izgalmas darabjai, amelyek dizájnban és képeikkel egyszerre örökítik meg a késő 60-as évek világát, másrészt különös mementót állítanak a szocialista gazdaság keretei között feltámadó és elbukó vállalkozó szellemnek.