Mese Mozi #61

2021.12.24.

Az 1930-as és 1940-es években csodálatos karácsonyi ajándék lehetett a kisgyerekeknek a magyar gyártású Mese Mozi doboz.

A hazai szabadalomra épülő játék lényegében egy nagyobb könyv méretének megfelelő, kinyitható papírdoboz volt. A doboz fedőlapján egy városi mozi fényes bejáratát láthatjuk, ahova egy apuka sétál be két gyerekével. A filmszínház elegáns, oszlopos árkádja arról árulkodik, hogy a játék célközönségét elsősorban a tehetősebb középosztálybeli családok gyerekei alkothatták. A moziba belépve, vagyis a könyvet kinyitva, feltárul a nézőtér, ahol a kedves, fehér szakállas felügyelő bácsi őrzi a rendet.

Az a jobb oldali lapon mozivásznat imitáló, téglalap alakú hasítékot vágtak, amelyen egy papírcsíkon futott a rajzolt képekből álló műsor. A programot a kis tulajdonos irányította, aki a szabványméretű papírcsíkot ráhelyezte a dobozban levő orsókra, majd egy tekerő segítségével továbbította egyik képről a másikra. A dobozban egy zseblámpa izzót is elhelyeztek, amit egy gomb megnyomásával lehetett bekapcsolni. A lámpa átvilágította a papírcsíkot, ami megidézte a sötétben világító mozivászon hangulatát.

A cserélhető papírmozi jellemzően olyan ismert meséket dolgozott fel, mint a Hófehérke vagy A török és a tehenek, de kis gyerekhíradót is lehetett vásárolni, ami igazi kuriózumnak számított. Az egyes jeleneteket rövid szövegek magyarázták, a történet befejezéséhez érve megjelent a „Vége” felirat.

A játék kidolgozása Anka György nevéhez fűződik, akinek játékgyára a két világháború között a budapesti Dob utcában, játék- és iparművészeti árukat kínáló boltja pedig a Damjanich u. 80-ban működött. A doboz hasonló elven kialakított, másik néven forgalmazott verziója a Mozi Könyv volt.

A Mese Mozi érdekes keveréke a könyvnek, a diafilmnek és a képregénynek, és különleges példája a mozi által inspirált játékoknak.

Mese Mozi (forrás: NFI)

Mese Mozi (forrás: NFI)

A fedőlap belső oldalán az alábbi versike szól a gyerekekhez:

A Mese Mozi minden műsora
édes, mint a lépesméz –

A Mese Mozi minden sora
jóra oktat, ezért nézd!

A Mese mozi minden rajzát
vésd emlékedbe jól –

A Mese Mozi minden szava
csak jó gyerekeknek szól!

A Mese mozi minden héten
mese, móka, híradó –

A Mese Mozi új műsora játékboltban kapható!