1925. október 18-án indult útjára Hevesy Iván újszerű vállalkozása, a Filmjáték, amely a független kritikát és az esztétikai szempontú filmelemzést tűzte zászlajára.

Az első szám ma is teljes egészében hozzáférhető.

 

Hevesy Iván

A Filmjátékot Hevesy Iván, a magyar filmesztétika megkerülhetetlen, de kevéssé ismert alakja indította útjára. A lap filmes rovatát Hevesy és Dévai Béla, a színházi rovatot Mittay László, az irodalmit pedig Komlós Aladár szerkesztette. Ez a fiatalokból álló csapat a művészetkritika megreformálását tűzte ki céljául. A lap első oldalán kiáltványszerű programjuk olvasható: „A Filmjáték célja: kíméletlen harcot indítani minden ellen, ami a filmművészet tisztulását és a becsületes filmkritika kialakulását akadályozza.” A szerzőknek elegük lett abból, hogy a hazai filmes szaklapok és napilapok filmkritikája valójában inkább reklám, miközben a filmek esztétikai vonatkozásairól semmit nem állít. Hogy a lap megjelenésének anyagi nehézségek vagy szakmai összetűzés vetett-e véget, arról ma már keveset tudunk, mindenesetre a Filmjáték szerzői eleget tettek vállalásuknak és egyáltalán nem kímélték a sorra kerülő bemutatókat.

A magyar filmgyártás legínségesebb évtizede kétségkívül az 1920-as évek volt, amikor minden keservesen elkészült magyar filmet dicsérettel fogadott a sajtó. Nem így a Filmjáték kritikusa (valószínűleg maga Hevesy), aki Forgács Antal frissen bemutatott két filmje, A cigány és az Az elhagyottak kapcsán ezt írja: „Rendezése olyan rossz és annyira primitív, mintha filmjei a mozi őskorában készültek volna.” Mindezt azonban a magyar film épülése érdekében fogalmazza meg, és Forgácson a legfilmszerűbb eszköz, a közelkép mellőzését kéri számon, ami lehetővé tenné a színészek finom rezdülésekből felépített karaktereinek megértését. De nem csak az itthon, szerényebb körülmények között dolgozó rendezőket éri kritika, hanem a már nemzetközi ismertséggel rendelkező Kertész legújabb osztrák filmjét A párizsi babát (Das Spielzeug von Paris, 1925) is: „Kertész Mihálytól láttunk már sokkal jobb filmet is.”

A lap fiatal munkatársai a művészeti élet minden területén találnak olyan jelenségeket, aminek káros voltára igyekeznek felhívni a figyelmet. Hevesy a Farkaskutyák a moziban című cikkében szóvá teszi, hogy a filmek egységének és a rendezők munkájának megcsonkítása az, hogy a kölcsönzők és a mozisok megvághatják a filmeket, kicserélhetik a felirataikat és kabarészámokkal szakíthatják meg a vetítésüket. Mittay egy fiatal színésznő, Holló Klára mellőzöttségéről ír, miközben a sajtó sztárkultuszát ostorozza. Komlós pedig a Nyugatot kritizálja, amiért szeretne megújulni, de nem foglalkozik a fiatal költőkkel. A Filmjáték szerzői amellett, hogy széleskörű műveltségről tettek tanúbizonyságot, a fiatal generáció felforgató szándékával igyekeztek fellépni.

Mindezt azonban nem megalapozatlanul tették. A filmes rovatban Hevesy és Dévai olyan elemzési szempontokat alkalmaznak, amiket csak ritkán lehet látni a megelőző korszak filmről szóló írásaiban. A valódi filmesztéta szólal meg ezekben a cikkekben, melyek a filmek vizuális világát (plánhasználat, mélységélesség), dramaturgiai szerkezetét (belső logika, inzertek kiegészítő szerepe) és a színészi játék nüanszait elemzik. Emellett az 1920-as évek legprogresszívebb irányzatait állítják a hazai közönség elé a francia avantgárd (Abel Gance, René Clair, Jean Cocteau) és a német expresszionizmus (Conrad Veidt, Emil Jannings, Friedrich Murnau), vagy akár az amerikai típusú klasszikus közönségfilm (Ernst Lubitsch, Kertész Mihály) képviselőire való hivatkozással. Minden bizonnyal tovább gazdagította volna a magyar filmkultúrát, ha ilyen szakmai megalapozottságú kritika és ilyen pezsgő szellemi élet színesíti, mint ami a Filmjáték megjelent számaiban zajlott.