Kadár, Ján (1918–1979)
Ján Kadár magyar származású csehszovák rendező Üzlet a korzón című filmjéért 1966-ban Oscar-díjat kapott. A Filmarchívum könyvtárában őrzött személyes dokumentumai alapján egy tipikus kelet-közép európai művészsorsot idézhetünk fel.
Jan Kadár, Kádár János
rendező
1918. április 1. Budapest, Osztrák-Magyar Monarchia
1979. június 1. Los Angeles, USA
Ján Kadár Kádár János néven az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának utolsó évében, 1918. április 1-jén született Budapesten, zsidó, magyar és szlovák gyökerű családban. Gyerekkorát már az újonnan alakult Csehszlovákiában, a soknemzetiségű Rozsnyón töltötte. Személyes életét és filmes munkásságát is a sokszínű, közép-európai és amerikai kulturális beágyazottság és identitás határozta meg.
Érettségi után jogásznak készült, de két év után otthagyta a prágai Károly Egyetemet, hogy a pozsonyi Fotó és Filmiskolában tanulhasson, amely Európa egyik első, rövidéletű filmoktatási intézménye volt. 1938-ban az első bécsi döntéssel Rozsnyó újra magyar fennhatóság alá került, s mivel a magyar zsidótörvények hatálya az új területekre is kiterjedt, Ján Kadár hamarosan egy váci munkaszolgálatos táborban találta magát. A szüleit, a nővérét és annak gyerekeit Auschwitzba deportálták, ahonnan senki sem tért vissza.
Anyjának Vácról, 1944. június 5-én küldött tábori lapja: „...napra türelmetlenül várom a postát. Edithről semmi hír. Pistának írtam, de ő még nem válaszolt. Mamikám bármi lenne, gondolatban mindig veletek vagyok, s hiszem s hinni akarom, hogy egészségben találkozni fogunk. Mindkettőtöket milliószor csókollak, János”
1945-ben visszatért Pozsonyba, ő készítette az első dokumentumfilmet A romokon kihajt az élet címmel, asszisztenskedett, forgatókönyveket írt. 1950-ben forgatta le első játékfilmjét (Katka). A háború után ismerkedett meg a nála nyolc évvel idősebb cseh rendezővel, Elmar Klosszal, aki akkoriban a filmszövetség főtitkára volt. Hamar felfedezték, hogy hasonló témák iránt érdeklődnek, és a megvalósításban is hatékonyan tudnak együttműködni. Első közös filmjük az Emberrablók (1952) volt, ezután 17 évig alkottak sikeres tandemet. Sajátos munkamegosztás szerint dolgoztak: közösen keresték a témákat, írták a forgatókönyvet, Kadár dolga volt a forgatás és a színészevezetés, Klosé a szervezés.
Első munkáikkal nem nyerték el a döntéshozók tetszését. 1958-ban Három kívánság című, a személyi kultuszt pellengérre állító szatirikus vígjátékukat betiltották, őket pedig öt évre eltiltották a filmezéstől; ezalatt színházban dolgoztak. Visszatérésük után készítették három legfontosabb közös munkájukat. A halál neve Engelchen (1963) a szlovák partizánmozgalomról szólt, A vádlott (1964) leszámolást jelentett a sztálinizmussal, az Üzlet a korzón (1965), egy kisvárosi deportálás felkavaró története, 1965-ben Oscar-díjat kapott. 1968-ban Zilahy Lajos Valamit visz című regényéből akartak új adaptációt forgatni, de Kadár emigrálása miatt a filmet nélküle fejezték be (A vágy neve Anada, 1969).
Kadár a legendás csehszlovák filmfőiskola, a FAMU tanáraként a cseh új hullám meghatározó alakjait tanította. Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása, a prágai tavasz elfojtása után a cseh film más kiemelkedő alkotóihoz hasonlóan Kadár is a tengerentúlra emigrált, további filmjeit az USA-ban és Kanadában készítette, és a Los Angeles-i Amerikai Filmintézet tanára lett.
A többszörösen emigráns (Szlovákiából Csehországba, onnan a tengerentúlra) rendező pályafutását kétszer törte meg a történelem: a második világháború és az 1968-as invázió. Három egyetemre is járt, de egyet sem fejezett be, self made manként lett a cseh és a kanadai filmművészet meghatározó egyénisége. Összesen 16 nagyjátékfilmet rendezett. Malamud forgatókönyvéből készített filmet Harry Belafonte főszereplésével (Angel Levine, 1970), az Apám hazugságai című filmjéért (1975) Golden Globe díjat kapott. 1969-ben a The New York Times a világ vezető 50 filmes személyiségei közé választotta. Mégis, amikor 61 éves korában, rövid betegség után Los Angelesben elhunyt, egy Magyarországon megjelent nekrológ szerint a díjak és a betöltött fontos pozíciók ellenére idegen maradt Hollywoodban.
A rendező néhány személyes dokumentuma halála után Ranódy Lászlónéhoz került, aki 1980-ban a Filmarchívumnak adományozta azokat.
Kedves Pista,
Jan Kadar (Kádár János) Oscar díjas cseh filmrendező Amerikában meghalt. Személyi okmányait rám hagyta. Arra gondoltam, hogy ennek Maguk több hasznát veszik. Mégis egy magyar származású Oscar-díjasról van szó. Ezen kívül még egy hangszalagot is küldött a családja, ahol valamilyen beszédet tart János. Ezt később ugyancsak mellékelni fogom, csak most nem „fért bele” a borítékba.
Szeretettel üdvözli:
Dr. Ranódyné Kótzián Katalin
Bp. II. 1026. Harangvirág utca 6.
A cseheknek szlovák, szlovákoknak magyar, amerikaiaknak kelet-európai Kadár hagyatékának története jellemző módon folytatódott: a magyar Filmarchívum legszívesebben továbbadta volna a dokumentumokat a Csehszlovák Filmarchívumnak, mondván, hogy számukra értékesebb ez az anyag, hiszen Kadár „elsősorban mint csehszlovák rendező vált ismertté és díjazottá”. A továbbadás, ki tudja miért, nem valósult meg, így ma is a budapesti archívum szakkönyvtárában őrizzük ezeket a dokumentumokat, Ján Kadár párttagkönyvétől a filmes igazolványáig. Mint ahogy a 2017-es Klasszikus Film Maratonon is a külföldön sikert befutott magyar származású rendezők között vetítettük Üzlet a korzón című felújított remekművét, amelyet a kritikusok máig az egyik legjobb csehszlovák filmnek tartanak.