Libik André (1932)

2021.04.13.

Nigériától az Ezüst Medvéig és tovább.

Libik András, André Libik
rendező, producer, forgatókönyvíró
1932. február 25., Budapest, Magyarország

Libik András, akit mi legtöbben Libik Andréként ismerünk, 1932. február 25-én született Budapesten. Ahogy Szép lányok és terroristák – egy kalandos élet című könyvében leírja, édesapja felmenői református székelyek és szászok, édesanyja pedig nagyon szegény felvidéki, rózsahegyi zsidó családból származott. Édesanyja a vészkorszakban öngyilkos lett. Jómódú édesapja 1947-ben Svájcba küldte egy internátusba, az érettségi előtti éveket pedig már a papa svájci üzleti partnerei fizették. Amikor a 18 éves fiú 1950-ben Svájcból hazatért Magyarországra, gyakorlatilag egyedül volt a vonaton. 1953-ben fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Ranódy László rendezői osztályában Gaál István, Novák Márk, G. Szabó Lőrinc, Bácskai Lauró István évfolyamtársa lett, de megismerkedett az operatőr szakos Sára Sándorral is. Bár Libiket egy politikai ízű botrány miatt fél év után kirúgták a Főiskoláról, osztálytársaival a barátság határokon át, évtizedekig megmaradt.

Balázs Béla névtelen fordítója

Mint ismeretes, Balázs Béla két alapvető filmesztétikai könyvét, A látható embert és A film szellemét, német nyelven írta. Először 1958-ban jelentek meg magyarul, azonban a fordító nevének feltűntetése nélkül. A második, 1984-es, javított magyar kiadás utószavában Nemeskürty István is tanácstalan: „Hogy a … magyar szövegét ki fordította; hogy talán Balázs Béla fogalmazta-e újra, vagy talán átnézett egy fordítást, nem tudható.” A megoldás húsz évvel később derült ki, Libik már idézett könyvében: „[1955-ben] Én fordítottam magyarra Balázs Béla filmesztétikai munkáit… A honoráriumokat kifizették, de a könyvek csak jóval később, 1956 után jelentek meg, s akkor, mint disszidensét, a nevemet nem tűntették fel.” A 2019-es Balázs Béla él? című budapesti nemzetközi flash konferencián az addigra 87 éves fordító rövid video interjúban elevenítette fel a fordítások történetét. 

Levert forradalom, Bécs, Párizs, Enugu (Nigéria)

Libik András 23 éves korában megházasodott, és kislánya hét hetes volt, amikor október 23-án kitört a forradalom. Felesége hiába tartotta vissza, mindenütt ott akart lenni. Bár fegyvert nem fogott, november közepén jobbnak látta Bécsbe „disszidálni”, majd onnan megszervezte felesége és kislánya átszöktetését is. Néhány hónap után továbbmentek Párizsba, ahol (most már) André Libik néven, alkalmi munkákból tartotta fenn a családot. Bár állandóan igyekezett a filmgyártás közelébe kerülni, ez csak ritkán és kis munkákra sikerült neki. Ekkor született leveleiből, melyeket barátjának, Gaál Istvánnak írt, kirajzolódnak 1957-es párizsi küzdelmei.

1958-ban, Nagy Imre és társai kivégzésének hírére a szintén emigráns Badal János operatőrrel, sokfelől összekoldult kis pénzekből, híradófelvételek felhasználásával rövidfilmet forgattak Un Homme dans l'Inhumanité (Ember az embertelenségben) címmel. Bár még készített két rövidfilmet a Francia Vöröskereszt számára, a filmszakmába nem sikerült bekerülnie. Házassága megromlott, elvált feleségétől. Ebben a hangulatban egy barátja bíztatására megpályázott egy gyarmati tisztviselői állást Nigériában. Legnagyobb meglepetésére megnyerte, és így ő lett a Nigériai Információs Minisztérium filmosztályának vezetője 1960-ban, abban az évben, amikor Nigéria független lett. Szolgálati helye Enugu, Kelet-Nigéria.

Két és fél évig vezette a filmosztályt. „A minisztérium filmosztálya azzal foglalkozott, hogy egy vetítőkocsi segítségével ócska filmeket mutatott be a falvakban. A hivatalban elhevert egy-két használatlanul porosodó kamera is, de semmi más.” – írja. Mr. André Libik, Head of Film Division azonnal nekifogott a filmek gyártásának. Irányítása alatt hiradókat és dokumentumfilmeket készítettek Nigéria eseményeiről, tájairól, népszokásairól.

Harmincéves hontalan rendező, Ezüst Medvével

Libik André 1962-ben Az ősök című nigériai rövidfilmjével Ezüst Medvét nyert a (Nyugat-)Berlini Filmfesztiválon. Ezzel ő lett az első magyar, aki komolyabb díjat nyert Berlinben. A magyar pártállam sokáig bojkottálta ezt a fesztivált, azonban Libik ekkor menekült útlevéllel versenyzett. Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjével majd 1975-ben nyer Arany Medvét.

Libik András Ezüst Medve-díja (forrás: NFI)

Az ezüst mackó számos ajtót kinyitott a fiatal magyar előtt, akit segített a svájci gimnáziumban csiszolódott kifogástalan német tudása is. Nem hosszabbította meg nigériai szerződését, Nyugat-Berlinben telepedett le, és néhány éven belül a vezető nyugatnémet dokumentumfilm rendezők közé küzdötte fel magát. A nagy német közszolgálati televíziók is rendeltek tőle filmeket, amelyeket aztán a világ számos országában bemutattak a televíziók, kivéve persze a rendező hazáját a vasfüggöny mögött. 1972-ben Libik André megkapta a nyugat-németországi állampolgárságot.

Izgalmas témák, hitelesen, szemtanúkkal

Mi volt a titka Libik André dokumentumfilmjeinek? Mit honoráltak a szakmai díjak és az elismerő kritikák? Három erénye tűnik fel a mából visszanézve. Remek érzékkel talált rá sokakat izgató, de elhanyagolt témákra. Ezeket hitelesen, addig gyakran ismeretlen korabeli filmfelvételekkel mutatta be. És végül: még az évtizedekkel korábbi eseményekhez is talált olyan túlélő kortársakat, szemtanúkat, akik, bár nem voltak az események főszereplői, emlékeikkel emberi közelségbe hozták a történelmet. Néhány részlet a Libik alkotásairól született kritikákból:

„Az első világháború kitörésére emlékező adások közt előkelő helyet foglal el a jobboldali radikálisok által meggyilkolt francia Jean Jaurès portréja… Ez a visszapillantás megragadott a történelmi tények formailag tiszta bemutatásával.” (Rendezte Libik André; Die Welt, 1964.08.08.)

„… éppoly izgalmas, mint amilyen tanulságos kutatás Trockij meggyilkolásáról Sztálin egy ügynöke által (Egy próféta halála), mely nagyszámú eredeti interjújával nyűgözött le…” (Frankfurter Rundschau, 1965.04.21.)

„A Radio Bremen azzal rendelte meg ezt az agitprop programot [Öt ujj az már egy ököl] André Libik (38) berlini rendezőtől, hogy az legyen ’az új baloldal egy részének saját maguk általi bemutatkozása’. Egyetlen politikai feltétel volt csak: A filmben nem hangozhatnak el felszólítások ’büntethető cselekményekre’.” (Der Spiegel, 1970/35)

„Semmi se hatott görcsösnek, még csak beállítottnak sem, a rendező és az operatőr képes volt plasztikus képet adni arról az emberről, aki cégével a németnyelvű olvasók számára a bulvárirodalom jelentős részét szállítja.” (Süddeutsche Zeitung, 1972.07.04., a Josef von Ferenczy portréműsorról)

„Ha a német újságírás Őrség-díja (Wächterpreis) odaítélhető lenne egy becsületesen összekalapált hagyományos interjú-mozaiknak, akkor ennek a nyilatkozat-gyűjtemények kellene megkapnia. Megemelem kalapomat a szerkesztőség és a programszerkesztés előtt, akik ezt a műsort erre az adásidőpontra érdemesítették. Vannak pillanatok, amikor az ember büszke, hogy ehhez az újságíró-céhhez tartozik.” (epd – Kirche und Runfunk, 1984. augusztus 29, André Libik és Rainer Koch „Rakéták kilőve – célpont megsemmisítve – a KE 007 halálrepülése” című filmjéről.)

„Kísértetiesen hatnak ma ezek a hiradórészletek az archívumokból… Világossá vált a pszichológia: az átalakulás a megsértett büszkeségtől, a kisnövésű, testi fogyatékos értelmiségitől, aki a berlini újságoknál álláskeresőként kudarcot vallott, a hatalomba megérkezett ember diadalmaskodó bosszú-energiájáig.” (Abendzeitung, München, 1987. január 12. a ZDF A csábító – jegyzetek Goebbelsről című filmjéről. )

„André Libik Filmproduktion, München und Berlin”

Az 1970-es évektől Libik cége egyre többször szerepelt, mint producer vagy társ-producer, nemzetközi produkciókban is. 1975-ben Makk Károly közreműködésével elindult egy 13 részes tévé-koprodukció a Magyar Televízióval, a Café Hungaria. Ebben, az ikonikus kávéház ürügyén, jeles magyar írók egy-egy novellája elevenedett meg, magyar rendezők rendezésében. Máig is fel-felújítják a német televíziók. A Libik-cég három magyar játékfilmben is partner lett: Októberi vasárnap (Kovács András, 1979), A svéd, akinek nyomaveszett (Bacsó Péter, 1980) és a Viadukt (Simó Sándor, 1982). Művészileg talán az Októberi vasárnap sikerült a legjobban, ez a szikár, drámai dokumentarista játékfilm az 1944-es nyilas hatalomátvételről. Külön érdekesség, hogy ebben játszotta első jelentős filmszerepét Klaus Maria Brandauer, a Mephisto későbbi címszereplője.

Nyughatatlan nyugdíjas, Nagykovácsi

Libik André 1992-ben hazaköltözött, visszakapta magyar állampolgárságát és Nagykovácsiban telepedett le. Folytatta produceri tevékenységét, részt vett Kőhalmi Ferenc (végül sikertelen) Alfa Tv projektjében. Számos társaságban, akadémiában, lovagrendben tevékenykedett, filmjeinek díjai, kitüntetések és oklevelek sora dokumentálják munkásságát. 2000-ben kiadta Szép lányok és terroristák – Egy kalandos élet című önéletrajzát, melynek 2006-os második kiadásából idézzük az alábbiakat is:

„Ha végezetül arra keresem a választ, mi az, ami alapvetően meghatározta az életemet, azt kell mondanom, hogy a kíváncsiság. Úgy érzem, ma már magától értetődőnek kellene lennie, hogy egy nagyigényű filmet elsőrangúan kell fotografálni. Engem ebben a szakmában soha nem az érdekelt, hogy milyen ügyes ábrázolási technikával jelenítenek meg egy eseményt. Engem elsősorban a valóság iránti kíváncsiság hajtott. Az érdekelt legelsősorban, mi mozgatja az embereket. Egyénileg, pszichológiailag, csoportjaikban, ideológiájukban, meggyőződésükben, reményeikben, csalódásaikban. Mi az, ami a szólamok mögött, a kinyilvánított érzések mögött rejlik. Mi történt a valóságban, az állandóan változó, átalakuló történelmi folyamatban.”

IMDb