Béla Miklós kezdetben zenei pályára készült, zongorát és karmesterséget tanult. Édesapjától, Béla Henrik publicistától örökölte írói vénáját, így már 15 évesen zenekritikákat írt a Budapesti Hírlapba. Érdeklődése mégis a színház felé fordult, az íráshoz, forgatókönyvíróként, csak később tért vissza. 1922-ben szerezte meg diplomáját a budapesti Színiakadémián, majd a Vígszínház népszerű színésze lett. Itt több olyan kollégával is játszott, akivel később Hollywoodban is összehozta a sors, közülük elsősorban Lukács Pállal (későbbi nevén Paul Lukas) alakított ki szorosabb barátságot. A színházi sikerek mellett első némafilmes szerepeit is Magyarországon kapta. 1926-ban A csodadoktorban (r: Major Dezső), egy évvel később az Átok várában (r: Gál Endre, Vanicsek János) szerepelt. Rövid párizsi és londoni tanulmányutakat követően 1927-ben érkezett az Egyesült Államokba, hogy Hollywoodban folytassa karrierjét, ez pedig a kezdeti nehézségek ellenére jó döntésnek bizonyult.

Korda és a Sárga liliom

A sportos Béla Miklós feleségével Hollywoodban (forrás: Színházi Élet 1931/9., 66.)

A Hollywoodba frissen érkezett fiatal színésznek nem volt könnyű dolga, kapcsolatok és nyelvtudás nélkül alig kaphatott lehetőséget. Bélát lenyűgözte a szakmai professzionalizmus, de nehezen szokta meg az idegen kultúrát. Így számolt be első, meglehetősen vegyes benyomásairól választott otthonából: „Nagyon szép itt, nagyon érdekes itt, nagyon tanulságos itt. Nagyon próbára teszik az ember képességeit minden irányban, megélésben, tanulásban, angol nyelvben, megfigyelésben, tapintatosságban, beszéd- és értelemgyakorlatban; annyit lát egy nap alatt filmgyártásból, mint egy életen át az összes európai filmgyárakban sem képes, nagyon szép a vidék, nagyon jó a klíma. Nagyon furcsa az élet, nagyon tápláló az étel. Óh, igen, de tudj' Isten, nem az igazi ez a koszt.” Kicsit mélabúsan folytatja a levél: „bizony hiányzik egy-egy ismerős arc, egy szervusz, egy kalapmegemelés, egy adj' Isten, öcsém vagy fiam. Azt a szót, hogy érzékenység, le kell törölni a tábláról végérvényesen. Érzékenység nevetséges valami itt. De mennyire az! Mindenkinek mindig nyelni kell. Ez elkerülhetetlen. Kegyetlen dolog, de remek iskola. Az élet nagy iskolája, — magas iskola. Aki itt is megállja a helyét (Budapest után), az tényleg leérettségizett. […] Beszedek mindent, amit hallok, látok. Hogy pedig itt mi van filmgyártásilag, azt — esküszöm — nem lehet elképzelni. Annyira nem lehet, hogy még az itt dolgozó rendezők is sokszor visszahökkennek, ha pl. egy trükkdepartementbe benéznek. A filmgyártásnak oly jövője van, hogy minden, amit eddig produkáltak, csak kezdetnek mondható.”¹

Nagy szerencséje volt, mert az immár befutott rendező, Alexander Korda szintén ekkor tartózkodott Hollywoodban, majd hamarosan tovább is ment, hogy Londonban találjon igazi otthonra. Korda mindig támogatta a tehetséges honfitársakat, így jutott egy kis szerep Bélának a Sárga liliom (The Yellow Lily, 1928) című filmben, amelynek napidíjából fenn tudta tartani magát. Nem volt ezzel egyedül, hiszen a produkció színészei között Huszár Pufi, Pártos Gusztáv és Mindszenty Tibor is feltűnt. A Bíró Lajos darabjából adaptált romantikus történet női hősnője, Judith Peredy (Billie Dove), aki elrabolja a léha Alexander főherceg (Clive Brook) szívét, szintén magyar karakter maradt, a cselekmény pedig az amerikaiak számára egzotikus kelet-európai környezetben játszódott.²

Béla, aki nevét időközben „Nicholas Bela”-ra változtatta, a következő Korda-filmben már régi kollégájával, Paul Lukas-szal játszott. Az Éjjeli őrség (Night Watch, 1928) színhelye egy hadihajó. A parancsnok felesége a férje tiltása ellenére is a hajón marad, amikor az elindul. A nő ezután csapdába kerülve egy intrikus, egy hódoló és saját férje közt vívódik, ráadásul a háború is kitör. A film a néma és hangos technológia közti átmenet szép példája, mert vannak benne hangos részek, de olyan vetítőhelyeken, ahol ehhez nincs felszerelés, némán is követhető marad. A viharos gyorsasággal megérkező hangosfilmváltás, több kollégájával egyetemben, Belát is rosszul érintette. 1931-ben, már befutott színészként, visszatért Magyarországra, és így beszélt amerikai pályakezdéséről és az átállásról: „Büszkén vallom, hogy többet éheztem, mint ettem ezalatt az öt esztendő alatt, amíg nagynehezen eltudtam vergődni odáig, hogy észrevegyenek. A hangosfilm, amely annyi csillagot taszított le egyik napról a másikra, — engem is óriási nehézségek elé állított. Azt hittem, hogy remekül beszélek angolul, a hangosfilm bebizonyította, hogy elölről kell kezdenem a tanulást...”³

Bela sikeresen vette az akadályt és hamarosan sorra kapta megbízásokat. Magas termete, jellegzetes arca, előreugró homloka és markáns szemöldöke, elsősorban karakteres mellékszerepekre tette alkalmassá. Szerepelt az amerikai gengszterfilmek történetének első alapművében, a Kis Cézárban (Little Caesar, r: Mervyn Leroy, 1931), feltűnt a Drakulában (Dracula, r: Tod Browning, 1931) és a szintén magyar emigráns, Charles Vidor The Lady in Question (1940) című filmjében is. Bela itt Nicholas Farkast, egy ártatlanul gyilkossággal vádolt lány, Nathalie Roguin (Rita Hayworth) nevelőapját alakítja. Farkas, a magyar bevándorló taxisofőr kétszer is magyarul szólal meg a filmben, és egy alkalommal, amikor a lánnyal beszélget, az néhány mondatot válaszol is ezen a helyiek számára nagyon különösnek tűnő nyelven.

Hollywoodi magyarok az Olimpiáért

Nicholas Bela Hollywood stúdiókon kívül is komoly hírnevet szerzett magának, mégpedig sportemberként. Az egészséges életmód különösen fontos volt a helyiek számára, amit a kivándorolt magyarok pedig kissé furcsának, de az amerikai karakter lényegéhez tartozónak találtak: „A kaliforniai boy-t és görl-t mindaddig, amíg maga nem lesz kenyérkereső, csecsemő korától fogva állandóan a szabad levegőn tartják. Természetesen emiatt később is minden szabad idejét a levegőn, legnagyobbrészt sportolással tölti. Ez az életmód termelte ki az amerikai embertípust, amely ma a legszebb és a legegészségesebb a világon.”⁴ Paul Lukas mellett Nicholas Bela volt a másik magyar, aki kitűnt a testgyakorlásban és aktív tagja lett a Hollywood Athletic Clubnak. A magyar vízipólósoknak már ekkor is jó híre volt, Beláról pedig hamar kiderült, hogy remek pólóbíró, ezért gyakran hívták a meccsekre, és mindenben kikérték a véleményét. Vízilabda edzőként is kiváló eredményeket ért el, 1948-ban az ő Los Angeles-i sportolói képviselték az Egyesült Államokat a londoni olimpián. Pártos Gusztáv színész, aki egy ideig szintén Los Angelesben élt, egyenesen Hollywood vízipóló-pápájának nevezte Nicholas Belat egy interjúban.⁵

Miközben az 1932-es Los Angeles-i X. nyári olimpiai játékok előkészületei zajlottak, Nicholas Bela intenzív szervezőmunkába kezdett. A hollywoodi magyarok gyűjtést indítottak a magyar sportolók kiutaztatásának költségeire, miután pedig ez nem hozta be a kívánt összeget, Bela azt javasolta, hogy filmforgalmazásból befolyó bevételekkel támogassák az olimpiai alapot, az ezzel járó munkát pedig maga vállalta. Elképzelése szerint a kortárs és a „békebeli” Magyarországról készített riportfilmeket vetítene az Egyesült Államok magyarlakta városaiban, partnerként pedig a Paramount magyar igazgatóját, Adolph Zukort vonná be. Nem tudjuk, hogy a kezdeményezés megvalósult-e, de már a terv is mutatja, hogy Bela nemcsak művészeti, de sportdiplomáciai téren is aktívan tartotta a kapcsolatot az óhazával.

Színpad, film, tévé

Bela egy idő után a színészettől ismét az írás felé fordult. New Yorkban a Columbia Pictures forgatókönyvírójaként dolgozott, de színpadi darabokat is írt. Több Broadway produkcióban közreműködött, The Zenger Case című művét 1948-ban a National Theater Conference az év színdarabjának választotta. Amikor 1948-ban ismét Magyarországra látogatott, hogy megnézze az újjáépülő országot, mégis arról panaszkodott, hogy az amerikai színházi kultúra komoly válságban van, és tulajdonképpen New Yorkot kivéve már alig találni színvonalas előadásokat. A televíziónak viszont már ekkor nagy jövőt jósolt, sőt, úgy látta, hogy az a színház problémáit is meg fogja oldani, hiszen a színpadi előadások és film összekapcsolása új műfajt teremthet.⁶

Egy magyar az Amerika-ellenes tevékenységgel vádlottak padján

Bela társadalmi érzékenységét mutatja, hogy 1947 őszén az Amerikai Magyar Művészek Szövetségének művészestjén hosszú felszólalásban kérte az idős színészek szociális helyzetének javítását.⁷ Egy évvel később a Haladás című, rövid életű antifasiszta lapnak büszkén számolt be arról, hogy a harlemi National Negro Theaterben két darabját is bemutatták, valamint elmondta, hogy az amerikai írók és színészek memorandumban tiltakoztak amiatt, hogy az egyetlen washingtoni színházba nem engedik be a színes bőrű vendégeket.⁸

Azonban az 1950-es évek első felében, a hidegháború és a „Vörös félelem” időszakában nem volt kifizetődő ez az aktivitás. Attól tartva, hogy a titokban szerveződő kommunista erők belülről fogják felszámolni az amerikai demokráciát, az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság és Joseph McCarthy szenátor kíméletlen tisztogatásba kezdett, amely a szórakoztatóipart is elérte. Megkezdődtek a listázások és perek, amelyek a vélt vagy valós kommunista kapcsolatok feltárását célozták. A feljelentések nyomán számos karrier tört derékba, megvádolták többek között Charlie Chaplint és Orson Wellest is.

A december 14-én lezajlott meghallgatáson kijelentette, hogy 1937 és 1943 között maga is tagja volt a hollywoodi kommunista pártnak és megnevezett további 43 érintett személyt. Beszervezésének részeletei különösen érdekesek. Vallomása szerint a kommunista körökkel először a New York-i magyar közösségen keresztül került kapcsolatba, akik meghívták, hogy tartson egy előadást a hollywoodi filmművészetről. A felkérésnek eleget tett, később viszont a hallgatóság néhány tagja megpróbálta meggyőzni, hogy a hamis hollywoodi filmek helyett az egyszerű emberek, a munkások problémáival foglalkozó alkotások jelentik az igazi művészetet. Bela ekkor került kapcsolatba Tom Brandonnal, a Brandon Films nevű cég tulajdonosával, aki az amatőrfilmes terület ellátója volt, de kelet-európai és szovjet filmek amerikai forgalmazásával is foglalkozott. Bela a későbbi meghallgatáson külön kiemelte, hogy mennyire lenyűgözték akkoriban a szovjet némafilmek, noha szorosabb politikai elköteleződése még nem volt. Vallomása szerint Hollywoodba visszatérve csatlakozott a Screen Readers’ Guild nevű társasághoz, amely olyan szakemberekből állt, akik filmek lehetséges alapanyagául szolgáló könyveket és színdarabokat olvastak, majd ezekből rövid összefoglalókat írtak a stúdiók számára. Miután hivatalosan is belépett a kommunista pártba, elsősorban az írók szakmai közösségében folytatott szervező tevékenységet, otthonában pedig rendszeresek voltak a zártkörű összejövetelek. Néhány év után mégis a kilépés mellett döntött, amit a háború miatt megváltozó politikai helyzettel, illetve az egyre több idejét igénylő vízilabdasport iránti elkötelezettséggel magyarázott. Bela a vallomásában azt is elmondta, hogy korábban együttműködött az FBI embereivel, beszámolóját pedig azzal zárta le, hogy megbánta hibáit.

Az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtt tett vallomásokat természetesen megfelelő kritikával kell kezelni, de a meghallgatás leirata így is sokat elmond a hidegháború koráról és arról, hogy egy magyar bevándorló hogyan keveredett bele a szórakoztatóipart súlyosan érintő tisztogatásokba. Nicholas Belat, a budapesti Vígszínház egykori művészét, a sikeres filmes karakterszínészt és írót a Bizottság végül felmentette, de életének és karrierjének további részéről szinte semmit sem tudunk.

IMDb