A heti híranyag legfontosabb témája Károlyi Mihály szatmári látogatása. Az itt látható filmeket francia nyelvű magyarázó szöveg köti össze, ami arra utal, hogy a fennmaradt kópia minden bizonnyal a franciaországi békekonferencia résztvevőinek tájékoztatására szolgált.
Az anyag jól illusztrálja, hogy a mozgókép meggyőző erejét már az 1910-es években felismerték, és tudatosan használták, amikor arra szükség volt.
Károlyi Mihály látogatása Szatmáron, a Kratochwill ezredes parancsnoksága alatt álló székely brigádnál
A köztársasági elnök különvonata 1919. március 2-án, vasárnap reggel érkezett Szatmárnémetibe a székely zászlóaljak látogatására. A delegációban részt vett többek között Károlyi felesége, Andrássy Katinka, a szatmári születésű Nagy Vince belügyminiszter és felesége, valamint Böhm Vilmos hadügyminiszter. A kíséret tagja volt még Stromfeld Aurél vezérkari ezredes, Kratochwill Károly ezredes, valamint Gellért Oszkár író, aki 1919 januárjától Károlyi sajtófőnökként tevékenykedett. Az állomáson Kossaczky László kormánybiztos-főispán és dr. Lénárd István polgármester üdvözölte a vendégeket.
Délelőtt tizenegykor több tízezer fő gyűlt össze, a hogy találkozzon a küldöttséggel és a köztársasági elnökkel. A szónoki emelvényt a Pannónia Szálloda csodálatos szecessziós épülete előtt állították fel. Az ünnepséget a munkásdalárda nyitotta meg a Marseillaise-zel, majd a polgári dalárda énekelte el a Himnuszt. A hozzá intézett köszöntő szavak után elsőként Károlyi beszélt, ezt követően pedig a hadügyminiszter, Pogány József kormánybiztos és a belügyminiszter szóltak a tömeghez. Károlyi beszéde alatt a székely dandár repülőgépéről virágokat szórtak a térre, amiből egy szál éppen az elnök kalapjára esett. Károlyi a tőle szokatlanul heves szónoklatban hangsúlyozta, hogy az előrelátás és a józan ész azt követeli, hogy ne a fegyverek, hanem a jog biztosítsa az ország egységét.
A kormány Szatmáron
Kiemelte, hogy bízik Wilson elnök ítéletében, és meg van győződve arról, mint mondotta, „hogy Amerika és az ántánt egész demokratikus és szociális érzésű közvéleménye tiltakozni fog az ilyen nemzetgyilkolás ellen, amely lehetetlenné teszi, hogy ez az ország életképes legyen, amelybe mi soha-soha belenyugodni nem fogunk. Hallja meg szavunkat és értse meg az egész világ; nem lehet egy nemzetet tönkre tenni, nem lehet egy népből kiirtani az önfenntartási ösztönt. Ha a párisi békekonferencia a wilsoni elvek, a népek önrendelkezési joga és a megegyezéses béke ellen döntene, akkor mi a végszükség esetében még fegyverrel is felszabadítjuk ezt az országot.”
Böhm Vilmos ezek után még keményebb hangot ütött meg, és arra figyelmeztette a nyugati hatalmakat, hogy ha szétdarabolják az országot, akkor a térség hosszú időre tűzfészekké válik, mely az egész kontinens békéjét fenyegetni fogja. A szónokokat sokszor éljenzés, lelkes bekiabálások szakították meg, míg végül az egybegyűltek perceken át hatalmas ovációval ünnepelték a vendégeket. A program végén a négyszög alakban felálló székely csapatokhoz szólt a köztársasági elnök, és megígérete nekik, hogy soha nem fog aláírni olyan békeszerződést, melynek következménye Magyarország feldarabolása lenne. Az ünneplő zászlóaljak ezután díszmenetben vonultak el a delegáció előtt, majd a Pannóniában megtartott bankett következett.
Károlyi és Böhm az erdélyi demarkációs vonalon
Ebéd után Károlyi a kíséretével együtt Szinérváraljára utazott, ahol megtekintette a város határában lévő, Szatmár és Nagybánya között húzódó demarkációs vonalat, valamint találkozott az ott állomásozó székely gyalogszázad, gépfegyverosztag és tüzérüteg katonáival. A látogatáson a hazai és külföldi sajtó képviselői is jelen voltak, többek között Bartlett, a Daily Telegraph tudósítója. Kratochwill Károly ezredes, Erdély katonai parancsnoka tájékoztatta a delegáció képviselőit a helyzetről. A brünni születésű Kratochwill a bécsi katonai akadémián kezdte pályafutását, és az első világháború alatt az udvar biztonsága helyett a frontszolgálatot választotta. Csapataival feltűnt Galíciában és Isonzónál is, majd a háború végén nagyváradi állomáshelyükre vezette vissza katonáit. Hősiességéért a két világháború között elnyerte a Katonai Mária Terézia Rendet, 1918 őszén pedig kinevezték az V. erdélyi katonai kerületi parancsnokság élére, hogy megpróbálja rendbe tenni a terület haderejét. A románok erdélyi betöréseire reagálva támogatta a székelység körében megindított toborzást, és később azokat a katonákat, akik 1918 novembere és 1919 áprilisa között vele harcoltak a románok ellen, Székely Hadosztálynak nevezte a közvélemény. A csapatok viszonya korántsem volt olyan felhőtlen a magyar kormánnyal, mint ahogy azt a híradó tudósítása láttatja. A politikai vezetők bizalmatlanok voltak a keményen küzdő, de meglehetősen öntörvényű egységek irányában, de a csapatok ellátása is akadozott.
A filmhíradón megörökített látogatás alkalmával az elnök beszédében türelmet kért a katonáktól, de felszólította őket arra is, hogy ezzel együtt legyenek tettre készek. Böhm Vilmos hadügyminiszter hangsúlyozta, hogy az igazi ellenség nem a román nép, hanem azok a román tőkések, akik a román népet és az Erdélyben élő magyarokat egyformán kizsákmányolják. A szemle után érkezett a hír, hogy a közelben katonai temetés zajlik. Károlyi spontán kezdeményezésére ekkor az egész delegáció átvonult az előző napon Sikárlónál elesett Ungvári Lajos tizedes búcsúztatásra. A látogatást Szatmárra visszatérve a jótékonysági nőegylet teadélutánja és közös vacsora zárta.
Az évi első mezei futóverseny
A Népszava 1906-ban tette közzé azt a felhívást, mely egy új munkás sportegylet létrehozását szorgalmazta. Az MTE, vagyis a Munkás Testedző Egyesület két évvel később alakult meg hivatalosan azzal a céllal, hogy a munkások körében népszerűsítse a különböző sportokat. A közösség legnépszerűbb szakosztálya a torna volt, de a turisztika, atlétika, birkózás, labdarúgás és az úszás is sokakat vonzott. A fővárosban saját tornatermet béreltek, atlétikai edzéseiket a Millenárison tartották, az úszók a Rudasban gyakoroltak, de Nagyszénáson saját menedékházat is üzemeltettek. Az Egylet tevékenysége a háború után újjáéledt és egyre nőtt a belépő tagok száma. A filmhíradóban bemutatott mezei futóverseny a korszak egyik népszerű sportja volt, bár 1913-ban Az Újság szakírója még aggodalmát fejezte ki, amiatt, hogy ezeken az alkalmakon a több ezer főt megmozgató külföldi eseményekkel összemérve sokkal kevesebb a résztvevő, sőt, a magyar mezőny esetenként „siralmas látványt” nyújt. Az újságíró ekkor a 12 km-es táv és a nevezési díjak csökkentését javasolta, illetve azt, hogy az egyesületek meghatározott rend szerint indulhassanak a versenyeken. Ha a nyugati arányokat nem is sikerült elérni, a mezei futás azért az atlétikai versenyek állandó számává vált, ahol az amatőrök is előszeretettel próbálták ki magukat. Az 1919-es tavaszi szezon nyitányát az Üllői úti FTC pályán tartották meg 6 km-en. A versenyen az MTE 12 sportolója mellett az Egyetértés Sportclub 10 és az FTC 9 képviselője indult, a végső győzelmet pedig mind csapatban, mind egyéni versenyben az utóbbiak hozták el. A záróképen látható, 5-ös rajtszámot viselő Uglár István 24 perc 15 másodperces eredménnyel lett a viadal legjobbja. A fiatal építőipari munkás a klub ifjúsági csapatának nagy reménysége volt, aki annak ellenére is eredményes volt, hogy az előző évben az egyik építkezésen leomló állvány a lábát törte.
