Az Est Film első összeállítása az 1918-as nyárutó hangulatát örökíti meg. A háború még nem ért véget, de a németek hadereje a nyugati fronton már augusztus elején összeomlott.
Hamarosan megkezdődnek a béketárgyalások, és a nyugalom ígérete ekkor már azoknak is mindennél fontosabb, akik a vesztesek oldalán fejezik be a harcot. Az összeállításban szereplő filmek egy kivétellel a fővárosban készültek, a kamerába mosolygó arcokon remény látszik, miközben a szereplőkkel együtt éljük át a Monarchia nagyságának talán utolsó pillanatait.
A Kristálytó fürdőzői
A nyárvégi strandéletet bemutató első képsor egy különleges helyszínre, a fővárosi Kristálytóhoz kalauzolja el a nézőt. A Kerepesi út és a Rákos-patak találkozásánál kialakított hatalmas mesterséges fürdő tulajdonosa az az Emmerling Adolf volt, akit a hazai pirotechnika atyjaként őriz az emlékezetünk. Emmerling gyára egészen az államosításig Pesterzsébeten, a IX. kerületi Vágóhíd utca 17. sz. alatt működött. Ő volt az, aki 1927-ben elsőként lőtt ki tűzijátékot a Gellért-hegy tetejéről.
A több lábon álló üzletember a külvárosi medencével minden bizonnyal nagy forgalmat bonyolított, és még az sem zavarta, hogy a jó erkölcs nevében a sajtóban heves támadások érték. Az Újság riportere szerint például „állitólag olyan bacchanáliák színhelye ez a csaknem pocsolyának nevezhető tavacska, a mi már tűrhetetlen és sok tisztességes család, a mely bedőlt a reklámoknak és a strandfürdőbe vetett hitének, megbotránkozva hagyta el a fürdőt.” A pesti éjszakai élet, a zenés kávéházak és lebujok hírhedt figurái tűnnek fel a hullámok között, ahol a kreolra sült, trágár szavakat használó nők „csak feszesen a testhez simuló trikót viselnek. Ezek a hölgyek végighasalnak a strandon, lábukat magasan a levegőben lóbálják és beszélnek olyan dolgokról, a melyeket pirulás nélkül más nők nem hallgathatnak végig.” Nem tudjuk, hogy a cikk tulajdonképpen elrettentette az olvasókat vagy épp kedvet csinált a látogatáshoz, a film alapján viszont biztos, hogy a megfáradt frontharcosok és kíváncsi kamaszok jól érezték magukat a plázson.
Az abbáziai gyereknyaraltatás
A Károly Király Gyermeknyaraltatási Akció a Monarchia végének egyik szimbolikus fejezete. A rosszul szervezett, veszélyes utazás mély nyomokat hagyott a kicsikben és az otthon aggódó szüleikben, arról nem is beszélve, hogy az úticélként kijelölt adriai partszakaszt az olaszok ekkor már tűz alatt tartották. A csereprogram során az osztrákok a 6 000 kiutazó magyar fiatal számának sokszorosát, egyes becslések szerint 50 000 főt küldtek volna hozzánk. A magyarok gyanúja szerint az egész kezdeményezés hátterében az a ki nem mondott cél állt, hogy ezeket a gyerekeket a sok nélkülözés után a Monarchia éléskamrájának tartott Magyarországon valahogy feltáplálják.
Az itt bemutatott filmhír tulajdonképpen nem más, mint propagandaanyag, mellyel a szerkesztők az akció körül gyűrűző botrányt próbálták csillapítani. Különösen érdekes, hogy Az Est nyomtatott változata kemény cikkben bírálja a szervezőket és felelősöket keres, míg filmhíradója ezzel ellentétes nézőpontot kínál. A képeken vidám lubickolást és nagy parti sétákat látunk, a valóságtól azonban mi sem állt távolabb. Abból, amit a híradó mutat, csak az augusztus 26-i megérkezés öröme lehetett őszinte, amikor a Keleti pályaudvaron a számokkal jelzett gyerekcsoportok hatalmas káoszában az apák és anyák végre megtalálták csemetéiket.
A Keleti Vásár megnyitása
1918. augusztus 17-én speciális „keleti” tematikával nyílt meg a 10. Árumintavásár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A 10 napos rendezvény rekordszámú, összesen 215 000 látogatót vonzott. A magyar kiállítók ajánlatain kívül a lakosság elsősorban a török, ukrán, bolgár, albán és bosnyák, román, szerb termékekre volt kíváncsi, hiszen a finom keleti kelmék, török divatcikkek, illatszerek és szőrmék a boldog békeidők emlékét idézték. A kiállítás helye a városligeti Iparcsarnok volt, ennek lépcsőjén és előterében láthatjuk a filmen a korabeli közélet fontos szereplőit. Előbb Révész Imre és Müllner János fotóriportereket figyelhetjük meg munka közben, majd a nyitóbeszédet hallgatva (vagyis a film némasága miatt inkább csak nézve) több politikust is felismerhetünk. A fennmaradt filmen látszik Ahmet Hikmet török és Ivan Stojanovits bolgár főkonzul, valamint Popovics Sándor pénzügy- és Tőry Gusztáv igazságügyminiszter.
A tíznapos vásár nem csak a belépők számában, de a megköttetett üzletek volumenében is jelentős volt. Némi problémát azonban mégis jelentett, hogy éppen augusztus 24-én lépett életbe egy exportot korlátozó kormányrendelet, így a vásáron köttetett üzletek lebonyolíthatóságáért a Keleti Gazdasági Központnak komoly lobbierőt kellett bevetnie.
Tisztavatás a Ludovikán
A hivatásos katonák életútjának egyik legfontosabb pillanata a tisztavatás. Ez a filmhír megörökíti az 1918-as tisztavatás ceremóniáját, melyet augusztus 18-án, I. Ferenc József születésnapján tartottak a Ludovikán. A sorban ez volt a 18. ilyen alkalom, hiszen a képzőhely 1987-es indulása után az első tiszteket 1901-ben avathatták. A szertartás bonyolult protokolljába ebben az évben egy rendkívüli és nem éppen szívderítő gesztust is iktattak: felszentelték az intézmény kápolnáját és azt az emléktáblát, melyre az akadémiáról kikerült, frissen hősi halált halt tisztek neveit vésték.
Bár a híradó ezt az epizódot nem mutatja, a hermelint viselő Csernoch János hercegprímás jelenléte valószínűleg ennek is köszönhető. A 125 növendéket József Ferenc főherceg köszöntötte, kivont kardjukat Leopold Antal főlelkész áldotta meg. A tisztavatás időpontját már a két világháború között áttették két nappal későbbre, augusztus 20-ára, hiszen a király születésnapját már nem volt miért ünnepelni. Ez a hagyomány pedig napjainkig él. Érdekes, hogy a 2010-es években visszatért a kardrántás és „A hazáért mindhalálig!” felkiáltás szokása is, bár az avatás már rég nem a Ludovika kertjében, hanem a Hősök terén vagy a Kossuth téren zajlik. A fiatalok a Nagy Háború idején az ünnepségről egyenesen a frontra mentek, az viszont érdekes kérdés, hogy a ’18-as évfolyammal vajon mi lett.
A Szent István napi körmenet
Régi ismerőssel, Csernoch Jánossal találkozunk a következő hírben is, ezúttal a Szent István napi körmenet élén. A hercegprímás rutinos médiaszemélyiség, két évvel korábban is láttuk már őt ugyanitt filmen, IV. Károly koronázásán. A Mátyás templom előtti téren készült filmfelvételen, a Szentháromság-szobor talapzatán jól látszik is a baldachin, ami alatt a hercegprímás a szertartást végezte.
Ludovikások kardjait felszentelő Leopold Antal is járt már itt, Csernoch titkáraként és a koronázás szertartásmestereként, amelyről visszaemlékezésében is ír. A király ebben az évben nem jelent meg a Szent István napi rendezvényen, képviseletében Albrecht főherceg érkezett, és általában véve az egész ünnepségsorozat jóval szerényebb volt a korábbiaknál.
A margitszigeti alsó kávéház égése
Ez a tudósítás azért is érdekes, mert a későbbi híradózás egyik kedvelt műfajának, a katasztrófahírnek egy korai verziója. Bár manapság természetesnek vesszük, hogy a riporterek a hasonló eseteknél azonnal ott teremnek, a korszakban még komoly szervezés kellett ahhoz, hogy szakember és felszerelés egyszerre és spontán rendelkezésre álljon. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a képeken már csak az oltást és a parázsló romokat látjuk.
A gyönyörű faszerkezetes épület eredetileg József főherceg Milleniumi ünnepségekre készült vadászati pavilonja volt, amit a kor egyik fontos építésze, Alpár Ignác tervezett. A komplexumot a Városligetből telepítették át a Margitszigetre, hogy a közeli vendéglő infrastruktúráját kiegészítsék. Az augusztus 24-i tűzeset után átépített tetőszerkezettel Márkus Kávéházként üzemelt tovább.
A két bérlő, Kiszely József és Márkus Imre kára nem volt jelentős, mivel mindenük biztosítva volt. Ugyanakkor kérdéses, hogy köze volt-e a katasztrófának ahhoz a tényhez, hogy a bérlőket a bíróság rendszeresen, így néhány nappal korábban is, jelentős pénzbüntetésre ítélte árdrágítás miatt.
Kerékpárverseny a Millenárison
„Amíg csönd és békesség honolt a kerékpárosok birodalmában, addig szunnyadoztak az erők, pihentek az izmok, bepókhálósodtak a pedálok és csupán néhány a múlt dicsőségein ábrándozó sportsman vivott magában hamleti tépelődést, hogy mit is kellene tenni a kerékpározás fölvirágoztatása érdekében.” – írta a Budapesti Hírlap 1911-ben. Később azonban megjelentek az egyesületek, szövetségek és persze felütötte fejét a civakodás. Amíg az egyik társaság a Millenárison rendezte versenyeit, a másik – hogy borsot törjön az egyik orra alá – ugyanakkor az Ügetőre csábította a közönséget. A rivalizáló lendület nagy lökést adott a kerékpáros kultúra fejlődésének, így az 1918-as filmhírben látott profizmus már nem is olyan meglepő.
A Törekvés Sportegylet 1897-ben alakult a MÁV északi főműhelyében dolgozó vasutasokat tömörítő szervezetként. Fő profiljuk a labdarúgás volt, de mint azt a filmhírben is látjuk, a testmozgás egyéb formáit is előszeretettel űzték. Ők rendezték meg augusztus 25-én a Millenáris sportpályán a riportban látható programot, melynek különlegessége a ma már kissé abszurdnak ható, 2000 méteres biciklis akadályverseny volt. Ilyen számról különös módon már 1909-ből tudunk, népszerűsége pedig később is töretlen. A versenyt Bartos Béla nyerte meg, aki sikerszériában lehetett, mert egy hónappal korábban ugyanitt a Világosság Kerékpár Körének 10 km-es páros versenyén is győzelmet aratott Szécsényi Istvánnal egy csapatban.
A filmhíradó egyik legbájosabb pillanata, amikor 8:28-nál az egyik vicces kedvű biciklista furcsa tekerő mozdulatokat tesz a kezével. Minden bizonnyal a vele szemben dolgozó filmhíradóst buzdítja így, aki felvétel közben ekkor még kézi kurblival működtette a kamerát. Kétségtelen, hogy ezen a napon mind a biciklista, mind az operatőr komoly fizikai teljesítményt nyújtott a tekerés műfajában – ki így, ki úgy.
