A Magyar Tanácsköztársaság egyik legfontosabb feladatának a hódító nyugati kapitalizmus ellen egy ütőképes proletár-hadsereg felállítását tartotta. A forradalmi kormányzótanács ezért március 25-én elrendelte a Vörös Hadsereg megalakítását.

Alapját a szolgálatban lévő katonaság képezte, és elsősorban a szervezett munkásságból toboroztak katonákat. A rendelet szerint a Vörös Hadsereg kötelékén belül szolgáló katonák teljes ellátást, ruházatot, felszerelést és havi négyszázötven korona fizetést kaptak. Hozzátartozóikról is gondoskodtak, minden családtag után havi ötven-ötven korona családi pótlék járt. Ezen kívül a családos katonáknak lakbért, félévi kifogástalan szolgálatért jutalmat, továbbá ruházati, illetve kiküldetési pótdíjat is kilátásba helyeztek. A hadsereg szervezését és közvetlen irányítását a hadügyi népbiztosság végezte, melynek élén április 2-ig Pogány József népbiztos állt. Ő nevezte ki a század- és ezredparancsnokokat. A szakaszok feladata volt bizalmiférfit választani, aki egyben a szakasz parancsnoka is lett. A gazdasági ügyek ellenőrzésére külön jóléti bizalmiférfit választottak. A rajok élére rajvezetőt neveztek ki. A Vörös Hadsereg nem ismert el osztálykülönbséget, rendfokozatot és rangjelzést. A hadseregen belül tartalék munkászászlóaljak, csapattestek felállítását is elrendelték. A forradalmi fegyelem betartatása legfelső fokon a forradalmi törvényszék feladata volt. A Vörös Hadsereg toborzását és megszervezését e rendelet megjelenését követően haladéktalanul megkezdték. Napilapok hirdették, hogy Budapest és környékének lakossága kerületek szerint hol jelentkezhet a sorozásra.

Március 27-én Pogány József hadügyi népbiztos rendeletet adott ki a kaszárnyák nevének megváltoztatásáról, minthogy azok korábban császárok, főhercegek, tábornokok után kapták nevüket. A laktanyákat az új rend példaképeiről nevezték el, így lett például a korábbi Ferenc József laktanyából Marx, a József főherceg laktanyából Lenin, az Albrecht laktanyából pedig Trockij laktanya.

Toborzás a 32-es laktanyában

Az Üllői út – Ferenc körút sarkán álló volt Mária Terézia laktanya, a 32-esek kaszárnyája az átnevezés során a Martinovics laktanya nevet kapta. A sorozás, három másik budapesti laktanyához hasonlóan itt is gyors ütemben zajlott. Ennek köszönhetően a március 30-ai Népszava már arról számolhatott be, hogy a kaszárnya hatalmas udvarán indulásra kész zászlóaljak fegyelmezett sorokban, négyszöget alkotva már csak a jelre várnak, hogy indulhassanak a határvonalakra. A sorozásra érkezők két hosszú sorba rendeződve szintén az udvaron várakoztak, hogy bejussanak a földszint két tágas termében berendezett toborzó helyiségbe. Minden jelentkezőnek először igazolnia kellett, hogy szervezett munkás. Utána következett az orvosi vizsgálat, mely döntött az alkalmasságról. Annak, akit alkalmasnak találtak, kiállították az igazolványát. Ezután aláíratták vele a „A Vörös Katona kötelezőjét", amelyben megfogadta, hogy „bárhová is rendeli a tanácsköztársaságnak és a proletárdiktatúrának érdeke, föladatát halált megvető, rettenthetetlen bátorsággal teljesíti”. Végül az eskütétel következett, mely így hangzott: „Mi ünnepélyesen esküszünk, hogy a Magyar Tanácsköztársasághoz hívek leszünk, teljes függetlenségét megvédjük; a köztársasági kormánynak és az általa kinevezett minden elöljárónknak és felebbvalónknak engedelmeskedünk, azokat tiszteletben tartjuk és megvédelmezzük, rendeleteiket és parancsaikat minden szolgálatban és minden körülmények között teljesítjük; alárendeltjeink minden ügyét szívünkön hordjuk, róluk gondoskodunk és minden erőnkkel a Magyar Tanácsköztársaság javát, szabadságát és emelkedését fogjuk szolgálni!"

A demarkációs vonalra küldött hadtestek érkezésük után levelezőlapon vagy táviratban adtak hírt magukról, melyet a legolvasottabb napilapoknak címeztek, hogy azok közzétegyék üzeneteiket. Az Est című újság szerkesztőségébe április 5-én érkezett lapra egy nagy vörös szívet rajzoltak a katonák az aláírásaikkal, s az alábbi felirattal: „A szívünk Pesten maradt — pesti kis jányok, kérjük vissza! Üdvözlet a mindig víg 32-es elvtársaktól.”

Az első napokban a gyalogság, a tüzérség és a lovasság számára is toboroztak itt katonákat. Ezen kívül itt lehetett jelentkezni távírásznak vagy árkásznak is, azaz olyan műszaki katonának, aki védelmi vonalak, lövészárkok építését végezte a hadseregben. Azokat a különféle nemzetiségű katonákat is ide rendelték kezdetben, akik már szolgáltak korábban az orosz vörös gárdában. Belőlük alakult meg a Vörös Hadsereg első nemzetközi ezrede 1500 fővel, akiket a kelenföldi Bebel laktanyában szállásoltak el.

Az ezred első zászlóalja március 30-án, vasárnap ünnepélyes felvonulást tartott a Várban. A zászlóalj román, tót, cseh és orosz katonákból állt. Rajtuk már az új katonasapka volt, mely a régitől eltérően lapos volt, és leginkább a matrózok sapkájához hasonlított. A hadügyi népbiztosság épülete előtt felsorakozott katonákat először Pogány József köszöntötte, majd Szamuely Tibor orosz nyelven szólt hozzájuk. Feladatukkal kapcsolatban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy olyan harcban vesznek részt, mely „nem egyesek és egyes nemzetiségek érdekeiért, hanem a világ proletárjainak felszabadításáért folyik.” A beszédek elhangzása után a zászlóalj a Marseillaise hangjai mellett elvonult. Aznap délután a fővárosban tartózkodó orosz hadifoglyok gyűlést tartottak a Gólyavárban, melyen elhatározták, hogy belépnek a Vörös Hadseregbe.

Toborzás a Várban

Az első pár nap után kibővítették a toborzási helyek számát. A nemzetközi vörös gárda sorozásához új helyszínt jelöltek ki a Várban a Lovarda utca 1. szám alatti laktanyában. Ide várták a volt orosz hadifoglyokat is, akik korábban az orosz vörös gárdában szolgáltak, illetve azokat a magyar katonákat, akik Oroszországból tértek haza. Számukra az alábbi hirdetés jelent meg Az Est hasábjain az akkori rendszerre jellemző retorikával: „A végtelen Szibéria hómezőin sínylődő katonáink, akik éveken át a keserű rabság kenyerét ették a militarizmus és az imperializmus megvédéséért, ti hozzátok fordul most az ifjú magyar tanácsköztársaság, hogy azt a diadalmas forradalmi szellemet, amelyet a győzelmes orosz forradalomból hoztatok magatokkal, hasznosítsátok az ifjú magyar forradalom eredményeinek megvédésére. Köröskörül a nyugati imperialista rablók hadserege áll fegyveresen, hogy széttépett rabláncaitokat újra reátok rakja. Minden Oroszországból hazatért katonának jelentkezni kell a Vörös Hadseregbe még ma. Oroszországból hazatért katonák! Jelentkezzetek I., Vár, Lovarda-utca 1. szám alatt délelőtt 9—2-ig a Vörös Hadseregbe való felvételre.” A Vörös Katona című új lapban április 1-én a székely katonák számára jelent meg felhívás. A nemzetközi Vörös Hadseregbe való felvételükre szintén ezt a helyszínt jelölték ki. A toborzás második hetére a második nemzetközi ezred is felállt. A két ezred közös katonai szemléjére április 7-én, hétfő délelőtt került sor az Országház előtti téren. A német, osztrák, román, tót, cseh, lengyel, szerb és orosz nemzetiségű zászlóaljak a még hazánkban tartózkodó antant tisztek és a nyugati államokból érkezett újságírók részvétele mellett vonultak fel Böhm Vilmos és Szántó Béla hadügyi népbiztosok, illetve a kormányzótanács megjelent tagjai előtt.

Garbai Sándor a székelyeknél

Alig egy hónappal Károlyi Mihály Szatmárnémetiben és az erdélyi demarkációs vonalon tett látogatása után az új elnök, Garbai Sándor is fontosnak tartotta, hogy személyesen keresse fel a határon szolgáló székely hadosztályokat. Március 31-én kora reggel érkezett Szatmárnémetibe, s Károlyihoz hasonlóan mindössze egy napot töltött ott. Kíséretében volt Kalmár Jenő, a kormányzótanács elnöki megbízottja, Büchler József, a magyar szocialista párt titkára, Sári-Szabó és Nagy Béla elnöki parancsőrtiszt és Nagy Imre sajtóelőadó. A sajtó részéről Révész Mihály, a Népszava szerkesztője, Darvas Jenő, a Vörös Újság szerkesztője, és Bíró Mihály, a Vörös Katona rajzolóművésze utazott még az elnöki különvonaton. A pályaudvaron Nagy Pál dandárparancsnok vezetésével székely katonák díszszázada fogadta az elnököt. A szatmári 12. vörös ezred katonái álltak díszsorfalat, a zenekar a Marseillaise-t játszotta. Az itt elhangzó beszédek után a vendégeket autón vitték a szatmári munkás- és katonatanács ülésére, mely délelőtt 10 órakor vette kezdetét a városháza dísztermében. A tanács bizalmiférfiai támogatásukról biztosították az elnököt a proletáruralom megszilárdításáért vívott harcában. Garbai a nagy átalakulás történelmi jelentőségét vázolta az ülés résztvevői előtt. Ezután a bizalmiférfiak kíséretében átvonult a Vigadóba összehívott népgyűlésre, ahol másfélórás beszédben ismertette az új rend alapelveit. Különösen a szocializálás, azaz az államosítás folyamatának szükségességét emelte ki. Ezután felszólította az egybegyűlteket, hogy csatlakozzanak a Vörös Hadsereghez.

Délután 2-kor a különvonat Szinérváraljára vitte a vendégeket. Garbai Sándor a demarkációs vonalnál szolgálatot teljesítő székely katonákat a Vörös Hadsereg támogatásáról biztosította, majd ellépett a díszszázad előtt. Nagy Pál dandárparancsnok vezetésével megtekintette a tüzérüteget és a gépfegyverosztagokat is. A határról hosszú kocsisor vitte az elnököt és kíséretét a szinérváraljai Korona szállóban rendezett népgyűlésre, ahol Garbai több száz főnyi hallgatóságnak ismertette a magyarországi Tanácsköztársaság programját, itt is hangoztatva a Vörös Hadsereg toborzásának szükségességét. A visszafele úton Apa község állomásán a katonák egy újabb küldöttsége várta az elnököt, aki rögtönzött beszédben válaszolt üdvözlő szavaikra. A vonat este fél nyolckor érkezett vissza Szatmárra, ahonnan este 10 órakor indult tovább Budapestre.

 

Vértes Marcell és Dezső Alajos karikatúrája: „Kit véd a vörös? Kiket védett a csukaszürke?”

Április 3-án csütörtökön a toborzás népszerűsítésére Vörös Katonanapot rendeztek a mozik. Az egyes előadások közötti szünetekben színészek szavaltak, illetve a magyar szocialista párt küldöttei és Paulik Béla politikai biztos, volt oroszországi hadifogoly mondtak beszédeket biztatva a közönséget a Vörös Hadseregbe való belépésre. Az előadásokon erre az alkalomra készült propagandafilmek és diapozitívek segítségével kívánták „bemutatni a régi kapitalistarendszer bűneit és hirdetni az új korszak reményeit”.

A filmeket Kertész Mihály, Garas Márton és Damó Oszkár rendezték, a főszerepeket a kor leghíresebb színészei játszották. Az azon a héten először jelentkező Vörös Riport Film híranyagai is szerepeltek a mozik műsorán aznap, melyhez Vértes Marcell külön erre az eseményre rajzolt karikatúrákat barátjával, a balkezes Dezső Alajos karikaturistával együtt. Kettejük párhuzamosan készülő, összehasonlító rajza érezhetően propagandisztikus szándékkal mutatta be az alakuló Vörös Hadsereg és a Monarchiabeli hadsereg közti különbséget. Érdekesség, hogy bár a rajz címében szereplő elnevezések a két hadsereg öltözékének eltérő színére utal, a Vörös Hadsereg katonái is ugyanezekben a csukaszürke katonaruhákban szolgáltak, hisz ezek álltak rendelkezésre nagy mennyiségben. Rendelet kötelezte ugyanis a leszerelt katonákat öltözékük beszolgáltatására, melyeket azonnal továbbadtak az újonnan besorozottaknak. Onnan lehetett tudni, hogy a szürke öltözéket viselő katonák már a Vörös Hadsereghez tartoznak, hogy mindenki másnak megtiltották viselésüket. Vértes és Dezső rajzához hasonló témájú karikatúrából egyébként több is megjelent ebben az időben az élclapok hasábjain.

Az Est Filmek végén megszokott karikatúrák a Vörös Riport Filmekben már nem jelentkeztek többet. Vértes Marcellnek ez az utolsó filmre vett rajza, melyről tudunk. Nem sokkal ezután pedig Dezső Alajoshoz hasonlóan külföldön – előbb Bécsben, majd Párizsban – kezdte meg világhírű karrierjét.