A magyar Pathé – Janovics Jenő

2022.12.08.

150 éve született Janovics Jenő, a kolozsvári filmgyártás megteremtője, aki a múlt század tízes éveiben Hollywood és Koppenhága méltó versenytársává tette Kolozsvárt és az itt szárnyait bontogató magyar filmgyártást. A kortársak joggal tisztelték benne a „magyar Pathé”-t.

Janovics Jenő (1872-1945) egész életét a magyar színházi és filmkultúra ügyének szentelte. Pályáját színészként kezdte, de később szívesebben rendezett. Több mint harminc éven át igazgatta a Kolozsvári Nemzeti Színházat. Emellett a magyar drámatörténet kiemelkedő kutatója volt, s a színházi kultúra eredményeit népszerűsítő zsurnalisztaként is tevékenykedett. Doktori disszertációját Csiky Gergelyről írta, s két drámatörténeti kötete jelent meg.

Kurutz Márton filmtörténész előadása a Janovics Jenő 150 konferencián a kolozsvári Filmtettfeszten:


Miután színházának hagyományőrző, de az újdonságokat is felkaroló műsorpolitikájával az egész szakma elismerését elnyerte, megteremtette a kolozsvári filmgyártást, amely új utat mutatott a magyar filmesek számára.

Ő volt az első Magyarországon, aki a filmet nem léha szórakoztatásnak, hanem művészetnek tekintette, s témáit elsősorban a magyar drámairodalom és költészet klasszikusai közül válogatta.

Az ő forgatókönyvéből született meg az első magyar történelmi film, a Bánk bán, amely a dráma születésének századik évfordulóján készült Kolozsváron, az inzertekben Katona József szövegének részleteit, a kísérőzenében Erkel Ferenc operájának motívumait használták. A film a legkeresettebb elveszett filmek listáján is szerepel.

Zágoni Bálint dokumentumfilmje Janovicsról:

Zágoni Bálint dokumentumfilmje az elveszett Bánk bán-ról:

Művészi igényességéhez jó gyakorlati érzék társult, és hamarosan nagykoncepciójú, sikeres filmproducerré és saját mozihálózattal rendelkező filmforgalmazóvá vált. Öt év alatt hetvenkét játékfilmet gyártott, irányítása alatt kezdte rendezői karrierjét Korda Sándor, itt kapta első nagyszabású feladatait Kertész Mihály. Filmjeiben megörökítette a kor legnagyobb színészegyéniségeinek (Blaha Lujza, Jászai Mari, Szentgyörgyi István) játékát, s új filmszínész-generációt nevelt, ő szerepeltette először filmen Berky Lilit, Várkonyi Mihályt, Poór Lilit. 

-MTI Fotó
Janovics Jenő és Kodály Zoltán 1930-ban (MTI Fotó)


Az NFI – Filmarchívum 2023-ban Janovics Jenő filmes munkáit bemutató képes albumot jelentet meg.

További olvasmányok róla:

Filmspirál 30. Janovics Jenő. szerk. Balogh Gyöngyi, Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2002
Blos-Jáni Melinda: A némafilmektől a híradó- és oktatófilmekig. Janovics Jenő munkássága a két világháború között. Filmtett, 2017.12.29.
Kollarik Tamás – Zágoni Bálint: Janovics Jenő – Egy élet a magyar kultúra szolgálatában, a színháztól a mozivászonig. Film Hungary, 2022