Elhunyt Monica Vitti

2022.02.02.

Kilencvenéves korában elhunyt Monica Vitti olasz filmcsillag. 1971-ben ő volt Jancsó Miklós A pacifista című, Olaszországban forgatott filmjének főszereplője.

A 2001-ben visszavonult és az utóbbi években betegeskedő színésznő halálhírét férje, Robert Russo rendező jelentette be. Dario Franceschini kulturális miniszter az olasz film királynőjének nevezte nekrológjában.

Az 1931-ben Rómában született Maria Luisa Ceciarelli művésznevét 1954-ben vette fel. A hatvanas évek legnagyobb filmsztárjai közé tartozott. Az olasz filmművészet olyan nagyságaival emlegették egy lapon, mint Alberto Sordi, Marcello Mastroianni, Vittorio Gassman és Nino Manfredi.

Michelangelo Antonioninak, aki felfedezte és múzsájaként tekintett rá, több filmjében szerepelt, köztük 1960-ban elsőként A kaland című drámában, amelyet Cannes-ban a zsűri díjával jutalmaztak. Később a rendezőnek Az éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös sivatag című filmjeiben is sikert aratott.

Monica Vitti 1973-ban (forrás: MTI)

1971-ben ő volt Jancsó Miklós A pacifista című, Olaszországban forgatott filmjének főszereplője, de a közös munka mindkettejük számára csalódásnak bizonyult: a forgatás feszült hangulatban folyt, a film pedig megbukott.

Vitti 1970-ben Marcello Mastroiannival játszotta el a Féltékenységi dráma főszerepét Ettore Scola romantikus vígjátékában, majd 1974-ben emlékezetes alakítást nyújtott Luis Bunuel A szabadság fantomja című alkotásában. Pályafutása során olyan kiváló partnerei voltak, mint Giancarlo Giannini, Alain Delon és Vittorio Gassman.

A pacifista (forrás: IMDb)

Későbbi férje, Roberto Russo Flirt című filmjében nyújtott alakításáért 1984-ben a Berlinalén díjazták. 1995-ben pedig a velencei filmfesztiválon ismerték el pályafutását Arany Oroszlán-díjjal. A legjelentősebb olasz filmes kitüntetést, az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját hatszor vehette át.

Vitti húsz éve vonult vissza a nyilvánosságtól. Néhány éve megrendült az egészségi állapota, Alzheimer-kórral küzdött. A 90. születésnapja alkalmából tavaly november 3-án az olasz televízió is köszöntötte a dívát.