Miről szól?

Az 1848-as forradalom kitörésekor Paál Farkas kapitány (Dózsa László) huszárezrede egy lengyel kisvárosban állomásozik. A magyar katonákhoz is eljut a kiáltvány, amely a huszárok hazatérését sürgeti. Az ezred egyik tagja, Korsós András (Madaras József) szökést kísérel meg, de elfogják, és nyilvánosan megvesszőzik, ami fellázítja a helyi lengyeleket. Az osztrák hadvezetés utasítja a huszárokat a zavargások leverésére. Ők erre nem hajlandóak, és úgy döntenek, hazatérnek Magyarországra. Útjuk során nemcsak a természeti elemekkel, de az őket üldöző császári túlerővel is meg kell küzdeniük.

Mitől különleges?

Sára Sándor filmjét megtörtént események ihlették. A Petőfi Sándor egyik versében (Lenkei százada) is megénekelt, Lenkey János kapitány vezetése alatt álló huszárszázad a galíciai Mariampolból szökött haza a Dnyeszter folyón és a Kárpátokon átkelve, lenyűgöző menetteljesítménnyel és kitartással, hogy később a Délvidéken csatlakozzanak a szabadságharc küzdelmeihez. A 80 huszár a döntés megszületését és az utazás viszontagságait mutatja be részletesen, a hazaérkezés katartikus pillanatait elhagyja, de nem csak ebben különbözik a ’48-as filmek A kőszívű ember fiai által fémjelzett romantizáló, heroikus vonulatától.

Külsőségeit tekintve a 80 huszár is megfelel a kosztümös történelmi kalandfilmekkel szemben támasztott nézői igényeknek – látványos, fordulatos, izgalmas –, a szereplők fizikai és lelki kálváriája ugyanakkor nagyon is valóságosnak hat. A huszárok egyszerre küzdenek a természeti elemekkel, az őket hol üldöző, hol csapdával váró császári katonákkal, és saját kétségeikkel, dilemmáikkal.

A megpróbáltatások hatására azonban nem felbomlik a közösség – mint sok hasonló túlélőtörténetben –, hanem a kezdeti feszültségek, véleménykülönbségek elsimulnak, és még erősebb egységgé kovácsolódik a csapat. Sáránál nincsenek kijelölt hősök, a csatában és a szenvedésben is egyenlő mindenki.

A formabontó koncepció és a markáns színészgárda mellett vizualitása teszi igazán különlegessé a 80 huszárt. A filmet operatőrként is jegyző Sára a szépséges, de részvétlen természeti tájat is főszereplővé teszi meg, lenyűgöző totálképek sorával illusztrálja a főszereplők elveszettségét, máskor pedig ugyanolyan hosszasan időzik el egy-egy vadregényes részleten, mint a főszereplők arcán.

A színészek minden jelenetet maguk vettek fel

Hogyan készült?

Sára Sándor és Csoóri Sándor először a Kósa Ferenc-féle Tízezer nap forgatásán dolgoztak együtt – előbbi operatőrként, utóbbi forgatókönyvíróként –, ezt követően a madéfalvi vérengzésről szerettek volna közösen filmet készíteni. A történetet megírták, de a forgatási engedélyt nem kapták meg, ezért úgy döntöttek, inkább az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik fejezetét dolgozzák fel.

A költségvetés előteremtése nem ment könnyen. Föld Ottó, a Mafilm igazgatója vetette fel, hogy a frissen megkötött magyar-lengyel kulturális egyezmény keretében koprodukcióban készüljön el a film. A lengyelek végül nem koprodukciós partnerként szálltak be, hanem különféle szolgáltatásokat nyújtottak, és a forgatási helyszínt biztosították a Tátrai Nemzeti Parkban és Tarnów városában. Az utolsó csatajelenet helyszínét Diósjenő környékén találták meg, de a stáb dolgozott Nagycenken is.

Bár a három hónapig tartó forgatáson kaszkadőrök is jelen voltak – a névtelen huszárokat és a császári katonákat ők alakították –, a hitelesség érdekében a színészek minden jelenetet maguk vettek fel. Némi túlzással ugyanazt az útvonalat tették meg, mint az igazi huszárok. A forgatást megelőzően hónapokon át gyakorolták a lovaglást, amire azért is szükségük volt, mert a szálláshelytől a forgatási helyszínekig sokszor csak lóháton tudtak eljutni.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A hetvenes évek közepétől kezdve a magyar rendezők új perspektívából nyúltak 1848–49 témájához. A Segesvár (Lányi András, 1974), az Amerikai anzix, a Klapka-légió (Hajdufy Miklós, 1983), a Szirmok, virágok, koszorúk, a Vadon (András Ferenc, 1988), vagy legújabban a Guerilla (Kárpáti György Mór, 2018) más-más stílusban, de mind a forradalom hőseit deheroizálja a szabadságharc bukását követően. Noha még a világosi fegyverletétel előtt játszódik, de „hátulnézete” és realistább hangvétele miatt ebbe a hagyományba illeszthető be a 80 huszár is.

Sára filmje ugyanakkor nemcsak 1848 kontextusában értelmezhető. A forgatókönyvíró, Csoóri Sándor megfogalmazásában: „Hagyományosabb filmtabló és korszerűbb filmparabola helyett mi olyan történelemmetaforát próbáltunk megteremteni, amely ugyanúgy ráillik a Rákóczi-féle szabadságharcra, mint 1848–1849-re vagy későbbi föllobbanásainkra és leveretéseinkre.”

Egy emlékezetes jelenet

A huszárok és a lovak is a tűrőképességük határára érkeztek. Egy sziklás emelkedőn Korsós lova megmakacsolja magát, és nem hajlandó továbbmenni. A férfi, akit korábban, a szökése után, kardlappal véresre vertek a társai, elveszti a fejét, és ütni-vágni kezdi a szerencsétlen állatot, míg egy másik huszár közbe nem avatkozik. Korsós leveszi a jószágról a nyerget és a málhát, s gyalog indul tovább. A ló egyedül marad, majd néhány másodpercnyi legelészés után elindul a gazdája után.

Ez az epizód egyfelől kiválóan illusztrálja ember és ló egymásra utaltságát, másrészt Sára sajátos szemlélődő látásmódját, amikor egy-egy jelentéktelen részleten elidőzve – a kalandfilm műfajától merőben idegen módon – lelassítja az elbeszélést. A jelenet tanulsága továbbá, hogy a rendezőnek érdemes az ösztöneire is hallgatnia, az utolsó pár másodperc ugyanis nem szerepelt a forgatókönyvben, azt a ló „improvizálta”, miután Sára megérezte, hogy érdemes még folytatni a felvételt.

A rendező

Sára Sándor a film forgatásán (fotó: B. Müller Magda/NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

Tervező: Zelenák Crescencia (forrás: NFI)