Miről szól?

A határ mellett fekvő méntelepre új vezető érkezik. A pártiskolát végzett, szegényparaszti származású Busó Janit (Madaras József) nem fogadják el a telep dolgozói, az egykori horthysta tisztek, akik osztályellenségnek bélyegezve lettek ide száműzve. Busó megpróbál tekintélyt szerezni magának, ami nem megy könnyen a büszke, sértett, de a szakmájukhoz jól értő emberek között. Nehéz helyzetén a párttól kapott kétes értékű támogatás inkább ront, mint segít.  

Mitől különleges?

A ménesgazda a Rákosi-korszakban játszódik, de a diktatúra általános természetrajzát vázolja fel. A történet főhőse, az ambiciózus, de tapasztalatlan pártfunkcionárius, aki egyszerre küzd a múlt és a jelen árnyaival, és csak akkor veszi észre, hogy maga is egy elnyomó hatalom kiszolgálója, amikor már késő. A mozgókép hangulatára egyfajta a szorongó feszültség jellemző, amit a szereplők erkölcsi dilemmái és a rendszer diktatórikus törvényei folyamatosan fenntartanak. Kovács András 1978-ban készítette a filmet, aminek egyes részei, mint például az internálótáborban játszódó jelenet, bátor őszinteséggel beszélnek az ötvenes évek terrorjáról.

A diktatúra általános természetrajzát vázolja fel

Hogyan készült?

A film Gáll István azonos című regényének filmváltozata, mely a forrásmű nagyívű, epikus szerkezetét leszűkíti, és a történelmi távlatok helyett egyetlen drámai szituációra koncentrál. A cselekmény legfontosabb helyszíne a méntelep, egy szimbolikus, a világtól elzárt univerzum, mely a saját törvényei szerint működik. A lovakkal forgatott jelenetek ugyanolyan fontosak, mint azok, amelyek az emberek között kialakuló konfliktusokat követik. A telepen játszódó részeket három különböző helyen, többek között Toponáron vették fel, ahol Koltai Lajos operatőr megrázó erejű, lírai képeket készített az állatokról. Ezek a felvételek olyan erősek, hogy jelenlétük jelképes és univerzális dimenziót ad a történetnek.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Bár korábban is voltak a téma feldolgozására példák, 1978 és 1983 között számos olyan magyar játékfilm született, mely a Rákosi-korszak elnyomó rendszerével és a személyi kultusz következményeivel foglalkozott. Az „ötvenes évek filmek” hullámának egyik első darabja az 1950-ben játszódó A ménesgazda, amely a többihez hasonlóan a történeti korszakra vonatkozó konkrét utalások mellett (pl. Rákosi alakjának megjelenése, az internálótábor bemutatása)

A ménesgazda főhősének dilemmája egyben a készítés idejére is vonatkoztatható. Kovács András életművében az aktuális közéleti kérdésekkel foglalkozó munkák mellett számos, a korabeli jelen konfliktusaira is reflektáló történelmi filmet találunk, ilyen például a Hideg napok (1966), A magyar ugaron (1973) vagy a Bekötött szemmel (1974).

Murai András Kovács András történelmi témájú művei kapcsán így fogalmaz: „A filmeken végigtekintve kirajzolódik még egy közös vonásuk, mégpedig az elkerülhetetlen tragédia. Ez részben azért szükségszerű, mert tragikus történelmi események jelentik a cselekmény hátterét, másrészt az alkotó a filmjeire jellemző végletes történelmi szituációkat oly módon választja ki és építi fel, hogy döntéshelyzetbe kényszerítse szereplőit, amelyből épségben nem lehet kijönni. A helyzetekbe kódolt a szereplők végzete. Úgy írta meg Kovács András a figuráit, hogy ha ki akarnak mászni a csapdahelyzetből, át kell értékelni szerepüket, szembefordulva mindazzal, amire társadalmi helyzetük determinálta őket – erre azonban nem képesek.”

Egy emlékezetes jelenet

Az éjszaka közepén két ávós jelenik meg Busó Jani (Madaras József) szobájában. Azért küldték őket, hogy erőszakos eszközökkel szerezzenek érvényt a ménesgazda akaratának, de Busó nem kér az ilyen segítségből. A szobában zajló beszélgetés egyetlen snittből áll, a helyzet dinamikáját az emberek egymáshoz való változó térbeli viszonya és a kamera mozgása alakítja. Az operatőr Koltai Lajos, aki remekül oldja meg, hogy az apró, kopott falú helyiséget a korábbinál is szűkebbnek, fojtogatóbbnak érezzük. A párbeszéd zaklatott, az ávósok többször is megfenyegetik a ménesgazdát. Amiatt, hogy nem két, hanem három személy van jelen, nem jöhet létre semmilyen egyensúly, mert az egyikük állandóan kimozdul a képből vagy belép abba.

A folyamatosan változó, szűk képkivágatú kompozícióban újra és újra megbomlik a harmónia, ami feszültséget és szorongást fejez ki. A jelenet feloldása kifejezetten drámai, mert kiderül, hogy a telep egyik lovásza öngyilkos lett. A nézőben ambivalens érzéseket kelt a fordulat, hiszen Busónak szinte megváltást jelent, hogy véget vethet a két vendéggel folytatott kínos találkozónak, még akkor is, ha rettenetes hírt kap. Az istálló és a lovak közelsége a filmben mindig valamiféle szabadságot, reményt fejez ki, ebben az esetben azonban egy visszafordíthatatlan tragédia színhelye.

A rendező

Kovács András 1983-ban (MTI Fotó: Friedmann Endre)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

(forrás: NFI)