Miről szól?

Portréfilm egy amatőr testépítő-filozófusról. Kitűnő eredménnyel érettségizett, de nem tanult tovább, hogy munkája – takarító egy gyárban – ne akadályozza életvitelében. Szabadidejét arra fordítja, hogy testét és elméjét fejlessze, saját készítésű eszközökkel súlyzózik, Spinoza, Goethe, Pirandello műveit olvassa. Ám egyszer csak összeroppan: ideálisnak gondolt életmódja mögül felsejlik mérhetetlen magánya.

Mitől különleges?

Az Archaikus torzó javarészt kommentár nélkül tárja elénk egy különleges ember mindennapjait, ahogy a gyárudvaron söpröget, téglákat emel, a fodrásznővel flörtöl. Bár a film nem árulja el, a lány valójában nem a barátnője: a főszereplő aszketikus, elvonult élete nem enged teret a testi szerelemnek. Minden idejét saját maga fejlesztésére fordítja, láthatóan örömmel olvas fel részleteket kedvenc filozófusai műveiből. A film nem szembesíti életvitelének ellentmondásaival, így – ha eltekintünk a cenzúra kikerülése miatt bekerült narrációtól – mindvégig kétértelmű marad, mennyiben tekinti követendő példának, és mennyibe félresikerült kísérletnek a főhős életvitelét.

A magány a Holttengeri tekercse

Hogyan készült?

Dobai Pétert elsősorban íróként, költőként tartjuk számon, de számos film, így például az Oscar-díjas Mephisto forgatókönyvét is jegyzi. Dobai filozófiát tanult, első rendezése, az Archaikus torzó idejében élénken foglalkoztatta, hogyan lehetne megvalósítani a gyakorlatban nagyra tartott gondolkodói, Goethe és Spinoza maximáit a helyes életről. A filozofikus izompacsirtán keresztül így saját önarcképét is megrajzolta az 1971 nyarán forgatott filmben, melynek főhősét a hatvanas években ismerte meg, amikor maga is testépítéssel foglalkozott.

27 évvel később, 1998-ban Szabó Sándor és Vásárhelyi Lajos újabb portréfilmet forgatott az immár a nevén emlegetett Cseh Lászlóról. A Változtasd meg élted! még direktebben kérdez rá, mennyiben tekinthető ideálisnak az az életmodell, amit az amatőr filozófus követ. Plafonig érő limlomokkal, szeméttel és döglött egerekkel teli kertes házban él Cseh, aki nem szégyelli életkörülményeit, mert úgy véli, emelkedett életét él: igényeit leadva, puritán módon, az én és az elme fejlesztésének szentelve a mindennapjait.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Balázs Béla Stúdió 1968 után a társművészeknek, íróknak, képzőművészeknek is teret adott, hogy rendezhessenek, így készülhetett el – Magyar Dezső közbenjárására – az Archaikus torzó a BBS szociológiai munkákra kihegyezett, hetvenes évekbeli korszakában. A filmet betiltották, arra hivatkozva, hogy egy individualista, antiszociális, kártékony ember portréját vázolja föl. Dobai emiatt illesztette a film elejére a narrációt, amely Marxra hivatkozva negatív példaként, a társadalommal nem harmóniában élő emberként állítja elénk a film főszereplőjét. Később, Archaikus torzó című tanulmánykötetében már azt írta, ez a kényszerűségből odabiggyesztett felvezető is szervesült a filmbe, kifejezte annak mondandóját, miszerint az „egyetlen ősi helyzetnek, a magánynak a „Holttengeri tekercse”.

Egy emlékezetes jelenet

Az Archaikus torzó zárójelenete. Nem sokkal korábban a főszereplő már elsírta magát, amikor a feleség, az örök társ megbecsüléséről olvasott fel részletet. Itt újra előtör belőle a szaggatott, nem csituló sírás, miután előhalássza a lomtárból azokat a kidobott, felhasított játékmackókat, amiket egy gyermekotthon kukájából mentett ki. „Énhozzám még ilyen közel senki nem állt” – mondja a testépítő filozófus, aki ugyan a nagy gondolkodók által megírt, elmét és testet művelő életvitelt folytat, de a társadalomba nem képes beilleszkedni: eszméi megéléséért örök magánnyal fizet.

A rendező

Dobai Péter a 2019-es Budapesti Klasszikus Film Maratonon, Magyar kereszt című forgatókönyvének bemutatóján (fotó: Déri Miklós)