Miről szól?

Az avantgárd kollázsanimáció Napóleon (a nyugati, francia felvilágosodás) és Kutuzov orosz tábornok (a tradicionális, ortodox kereszténység) harctéri és egyben eszmei ütközetét jeleníti meg. A rövidfilmet Reisenbüchler Sándornak a keleties miszticizmust és európaiságot vegyítő orosz kultúrához való vonzódása ihlette. A Napóleon vesztes oroszországi hadjáratáról szóló 1812 című Csajkovszkij-nyitányra komponált film egyben Tolsztoj Háború és béke című regényének is sűrítménye.

Miért különleges?

A rendező megfogalmazásában e „képzőművészeti fantáziafilm” a Tolsztoj regényeiben megjelenő különleges tér-időszemléletet kívánta megjeleníteni, amely „a haldokló ember sajátos életösszegzése, amikor egy szemvillanás alatt végigvonulnak előtte élete képei” (Művészet, 1982). A konkrét történelemi múltba helyezett számadásszerű film a kollázsanimáció sűrítő és újrakontextualizáló ábrázolásmódja révén a Reisenbüchler-filmekre jellemző egyetemes világféltést is megjeleníti, és lényegretörően mutatja be a rengeteg áldozattal járó értelmetlen háborúskodást és azt a pusztító folyamatot, amikor egy új eszme, egy új világrend a régit megpróbálja leigázni.

Intellektuálisan és érzelmileg is mozgósítani kíván

Hogyan készült?

Reisenbüchler Sándort gyakorta nevezik a magyar filmművészet „legmagányosabb alkotójának”, az animáció „remetéjének”. Egyszemélyes, markánsan szerzői munkamódszerére jellemző volt, hogy az animációs filmek gyártásában hagyományosan használt képes forgatókönyv helyett szabadversszerűen fogalmazta meg filmtervét. A filmek képanyagát nem a Pannónia Filmstúdió valamelyik műtermében stábtagokkal közösen, hanem otthon, 70–100 könyv és folyóirat több hónapnyi tüzetes átválogatása után,

Kizárólag a technikai filmfelvételre vitte be a stúdióba filmjei kiollózott újságképekből, reprodukció-kivágatokból összeállított képkompozícióit.

Reisenbüchler klasszikus zenékre épülő kollázsanimációs filmnyelve a nézőt intellektuálisan és érzelmileg is mozgósítani kívánó, radikálisan baloldali indíttatású, a nyelvi korlátokat felülíró eisensteini montázselvre épül. Továbbá az ötvenes, hatvanas évek pop-art montázselvén alapuló, szatirikus hangvételű papírkivágásos kollázsanimációkkal is rokonítható (vö. a lengyel Jan Lenica és Walerian Borowczyk, az amerikai Stan VanDerBeek és Frank Mouris, valamint a magyar Kovásznai György hatvanas években készített kollázsanimációi).

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Reisenbüchler Sándor kívülről érkezett a magyar animációs filmbe. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Herskó János kísérleti dokumentumfilmes osztályában végzett. Az animáció hagyományos eszköztárával szakító, dokumentumhatást kiváltó kollázsfilmjei a korai filmavantgárd plakátszerű indíttatását tükrözik, és a költői dokumentumfilmes hagyományokhoz állnak közel (Egy portré századunkból, 1965; Barbárok ideje, 1970; Holdmese – Ugrás a lehetetlenbe, 1975; Pánik, 1979; Ecotopia, 1995; A fény pillanata, 2002). A még a Balázs Béla Stúdió égisze alatt készített Egy portré századunkból című, önéletrajzi alapokon nyugvó elsőfilmjében az 50-es évek ellentmondásai tematizálódtak.

Későbbi, kiáltványszerű, drámai megfogalmazású allegóriái az esszéfilmek műfajával is rokoníthatók, hiszen olyan témákat feszegetnek, mint a fogyasztói társadalom és a technológiai haladás kritikája (Barbárok ideje), az emberiség kulturális javainak értelmetlen pusztítása (Az 1812-es év), a történelem- és a természettudomány kánonjainak újragondolása a sci-fi jegyében (Holdmese), a természet embertelen leigázása az emberi civilizáció nevében (Pánik).

Az 1812-es év 1973-ban a Cannes-i Filmfesztivál rövidfilmes kategóriájában különdíjat kapott.

Erre figyelj!

A filmben ábrázolt katartikus erejű, kozmikus volumenű szituációk az aprólékos precizitással összeálló „képsor-koncentrációk” dinamikus montázsában jelennek meg. A rendező a tradicionális orosz paraszti és ortodox egyházi kultúrát ikonképekből álló kollázsokban jelenítette meg, míg az orosz földre benyomuló napóleoni hadsereget olasz reneszánsz festményekből állította össze.

A rendező

Reisenbüchler Sándor (forrás: MNF)