Büntetőexpedíció

 

A büntetőszázad elindul, hogy revansot vegyen egy katona haláláért. Vonulásuk jó alkalom egy különleges filmnyelvi kísérletre.

fekete-fehér magyar rövidfilm, rendező: Magyar Dezső

forgatókönyvíró: Dobai Péter, operatőr: Ragályi Elemér, vágó: Sellő Hajnal, zene: Vujicsics Tihamér, 42 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

1913-ban az Osztrák-Magyar Monarchia egyik kis falujában valaki megöl egy osztrák tisztet. A császári és királyi hadsereg lovasszázada a helyszínre siet, hogy rendet tegyen. A falubelieknek esélyük sincs a fegyelmezett és kíméletlen katonákkal szemben.

Mitől különleges?

A film nem hagyományos történelmi film, noha az 1910-es években, az első világháború előestéjén játszódik. A gyilkosság megtorlására készülő katonai alakulat történetét időről időre megbontja, hogy a jelenetekben archív felvételek töredékei villannak fel.

Az archívok és a jelenben forgatott részek izgalmasan keverednek egymással, és sajátos stílust hoznak létre.

Ez a stílus a politikai modernizmusban gyökerezik, és a különböző korokból származó dokumentumok és a fikciós anyagok összekapcsolásával gazdag jelentéshálót hoz létre, melynek segítségével az alkotók a társadalmi mozgalmak mindenkori elnyomása ellen tüntetnek.

Izgalmas, esszéisztikus filmnyelv

Hogyan készült?

A Büntetőexpedíció eredetileg a Hat brandenburgi verseny című, hat epizódból álló film egyik fejezete lett volna, melyet Magyar Dezső Dobai Péterrel közösen írt. Ez a mű a társadalom és az erőszak kapcsolatát vizsgálta, amiben a Monarchiával foglalkozó részt a fasizmus követte volna. A forgatókönyvben az egyes részek az erőszak és a líraiság, a brutalitás és a szépség dialektikáját bontották ki. A terv azonban nem valósult meg a maga teljességében, a Balázs Béla Stúdióban készült Büntetőexpedíciót nem követték újabb részek.

A film operatőre Ragályi Elemér, vágója Sellő Hajnal volt, a forgatás a BM Határőrség Lovastanosztályának bevonásával zajlott a Balaton környékén. A munkához Magyar Dezső 120 lovast kért a honvédelmi minisztertől, akit azzal győzött meg, hogy közreműködésükkel háborúellenes filmet fog készíteni.


Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Büntetőexpedíció igazi különlegessége az archív anyagok használata, amelyeket a rendező már korábbi filmjében, az Agitátorokban is alkalmaz. Szerkesztési technikája izgalmas, esszéisztikus filmnyelvet hoz létre, mely a történet képeit a talált felvételekkel összefüggésben egészen új dimenzióba helyezi. Az archív anyagok esztétikája egyúttal magával hozza a nosztalgia érzését, amely a régi korok pusztuló mementói, a karcos, töredékes filmek láttán óhatatlanul is feléled a nézőben. A mozgóképek jelen esetben nagyrészt az Osztrák-Magyar Monarchia korából valók, s az egybeesik a filmtechnika megszületésének hajnalával, vagyis a mozgóképes dokumentálás kezdeteivel. Magyar azonban nem csupán illusztrációként alkalmazza az archívokat, hiszen azok a történet jeleneteivel egyenrangú, intenzív jelentésképző funkciót kapnak.

Erős gesztus, hogy a Monarchia idejéből származó filmek mellett olykor későbbi felvételek is megjelennek, így például a második világháborúról, a koncentrációs táborokról vagy az 1968-as diáklázadások utcai összecsapásairól. Ez a megoldás olyan képzettársításokat tesz lehetővé, melyek jóval túlmutatnak a cselekményen. Az alkotás az új hullámos politikai aktivizmus értékeit követi, de a készítés évében már az 1968-at követő politikai visszarendeződés és az általános csalódottság határozta meg a légkört. A hatvanas évek második felének reményei lassan szertefoszlottak, ezért ez a pillanat már egy új korszak határát jelzi. A rendező a helyzetet kilátástalannak érezve 1971-ben elhagyta az országot, az Egyesült Államokban és Kanadában folytatta pályafutását. Mivel disszidált, a munkáit itthon a továbbiakban nem vetítették, így a közönség évtizedekig nem láthatta azokat.


Egy emlékezetes jelenet 

A jelenetben a vonuló lovasszázadot látjuk, ahogy határozottan halad az erdőn keresztül a falu felé. Félmeztelenre vetkőztetett foglyukat megkötözve viszik magukkal, az ő sorsa ezután nem lehet kétséges. A katonák némán vonulnak, csak a lovak patáinak monoton dobogása hallatszik. A férfiakról bevágott közelképek szikár és elszánt arcokat mutatnak: a néző biztos lehet benne, hogy ezek az emberek hamarosan kérlelhetetlenül teszik majd a dolgukat. A szigort a hirtelen bevillanó archív felvételek törik meg, amik látszólag semmilyen kapcsolatban nem állnak az adott helyzettel. Ezek a Monarchia idején készült eredeti némafilmes felvételek egy boldog ország képét mutatják, ahol elegáns zeppelinek röpködnek az égen, és a finom ruhákba öltözött polgárok szórakozással töltik szabadidejüket. A felvételeket éppen csak pillanatokra vágják be, olyanok, mintha a katonák gyorsan eltűnő emlékképei lennének. A néző ezt csak sejti, de nincsen rá pontos utalás, így a képek és az emberek közötti viszonyt csak találgatni lehet.

Ez a megoldás tág teret nyit az asszociációknak, és arra invitálja a nézőt, hogy a saját fantáziát használja a hiány kitöltésére. A jelent epizodikus; azt érzékelteti, hogy egyszerre két világ létezik, a konform módon működő társadalom és az erőszakos elnyomás rendszere. Az előbbi igyekszik nem tudni az utóbbiról, de legalábbis kiegyezik vele, mert csak így látja szavatolva a saját biztonságát. A dokumentumfelvételek és a fikció keveredése a valóságosként megélt, tapasztalt világot és a mögötte meghúzódó, sokszor drámai történeteket köti össze. A bevágott filmkockákat a büntetőexpedíció véres célját ellenpontozó lágy zene kíséri, de amint eltűnnek az archív felvételek, ismét csak a lovak mozgásának ritmikus zaja hallatszik.

Az operatőr

Ragályi Elemér 1964-ben (MTI Fotó: Fényes Tamás)

Tudtad?

A Büntetőexpedíció nemzetközi elismertségét jól mutatja, hogy a New York-i Museum of Modern Art a gyűjteményébe válogatta a filmet.