Miről szól?

Raffay Anna és Lestár János néprajzi dokumentumfilmje a mohácsi sokácok hagyományos népszokásáról forgatott filmet. A Busójáráskor egy szerelmi háromszög történetét meséli el: a fiatal sokác lányt kiházasítja a család, de a szerelme a busójárás alatt megküzd a férjjelölttel és megszökteti a menyasszonyt.

Mitől különleges?

A busójárás a Mohácson élő horvát katolikus kisebbség, a sokácok farsangi ünnepe. A busójárás hat napig tart, és a böjti időszak kezdetén, húshagyó kedden ér véget. A télbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnepségen a sokácok ijesztő álarcokat viseltek, állatbőrbe öltöztek, övükre kolompot akasztottak, és hangos kereplőkkel járták a várost. (Busónak az antropomorf maszkot viselő sokácokat hívják.) A farsang alatt fellazultak a szabályok: sokan lányoknak udvaroltak, az ellenségeiket gúnyolták, vagy a sérelmeiket torolták meg. Nem volt ritka a vérontás sem.

A busójárás eredete a 18. századra vezethető vissza: a legenda szerint a közeli mocsárba visszahúzódó sokácok álruhában ijesztgették és űzték ki a törököket Mohácsról. Az elképzelésnek nincs történelmi alapja, ennél sokkal valószínűbb, hogy a sokácok a Balkánról hozták magukkal a farsangi népszokást a Kárpát-medencébe.

A film egy szerelmi történet vázára fűzi fel a népszokások bemutatását: miközben a szerelmesek egymásra találásáért izgulhatunk, a kamera elmerül a farsangi forgatagban. Látjuk a néptáncokat, az ivászatot, a lányszöktetést. A filmet a feszült zene és a szubjektív, a sokácok szemszögébe belehelyezkedő képek használata teszi érdekesebbé.

Az utolsó pillanatban fogtak hozzá, hogy filmen dokumentálják a népszokásokat

Hogyan készült?

Raffay Anna néprajzkutató, néprajzi filmes az ötvenes évek közepétől kezdve örökített meg filmen különböző népszokásokat a Népművészeti Intézet munkatársaként. Többnyire a neves filmrendezővel, Szőts Istvánnal dolgozott, aki az Ének a búzamezőkről betiltása után fordult a néprajzi filmezés felé. A filmeket Szőts rendezte, Raffay Anna pedig a néprajzi szakértő feladatait látta el.

1955-ben Szőts Honfoglalás című filmjéhez kerestek még élő vagy rekonstruálható népszokásokat. A film végül nem készült el, de az előforgatások anyagából több ismeretterjesztő kisfilmet is összevágtak. Így született meg 1955-ben a Busójárás, az 1959-es Busójáráskor előképe. Mire Raffayék Mohácsra értek, már véget ért a busójárás, de rohamtempóban forgattak még hat napot. Raffay abban a hagyományos formájában igyekezett rekonstruálni a busójárást, amely az 1910-es évekre kihalt a városban. Ehhez az öreg sokácokat hívtak segítségül, akiknek emlékei alapján – a helyi múzeum busójelmezét felhasználva – újraalkották a busójárást.

Raffay ezeket a felvételeket vette alapul, amikor 1959-ben leforgatta a moziforgalmazásra szánt Busójáráskort. A színes, szélesvásznú kisfilm egy drámai elemekkel tűzdelt, kitalált történetet mesélt el. Szőts István 1957-ben elhagyta Magyarországot, Bécsben telepedett le, ezért Raffay a Busójáráskort már Lestár János segédletével forgatta. Az operatőr a Főiskolán frissen végzett Sára Sándor volt, aki dolgozott már Szőts Istvánnal is, amikor Sára szülőfalujában, Turán az ottani néphagyományokat örökítették meg. A Busójáráskor című filmhez is a helyi lakosokat keresték meg, és olyan neves maszkfaragók is szerepeltek benne, mint Kalkán Mátyás vagy Kunovszky János.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Az ötvenes évek közepén néprajzkutatók és amatőr filmesek az utolsó pillanatban fogtak hozzá, hogy filmen dokumentálják a Magyarországon élő népszokásokat. Raffay Anna és Lestár János filmje ennek a kezdeményezésnek kiemelkedő értékű darabja. Érzékletes példája annak a jelenségnek is, mely során a népszokást rögzítő filmesek megváltoztatják a népszokást. A busók korábban kisebb, archaikusabb maszkokat viseltek, ám a filmben nagyobb, látványosabb maszkokat öltöttek magukra, hogy az minél látványosabb legyen. A Busójáráskor sokat tett azért, hogy a sokácok népszokása fennmaradjon, a mohácsiak gyakran a filmhez nyúlnak vissza a farsangi mulatságok megtervezésekor. A mohácsi busójárás az évek folyamán többször megszűnt, de ma már az egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságnak számít Magyarországon.

Egy emlékezetes jelenet 

Miközben zajlik a mulatság, a lány kezéért zajló szerelmi csatározás is a csúcspontjára hág. A két sokác férfi busójelmezben, a tér közepén küzd egymással – szó szerint megbirkóznak a nő kegyeiért. A jelenetnek a népzene ad pattogó ritmust, drámaivá pedig a jól megválasztott közelképek és a szubjektív plánok használata teszi. Sára Sándor kamerája bevisz a történések sűrűjébe, néha alulról fényképezi a birkózást, máskor a lovaskocsin húzott és ördögkeréken forgó busók közé ültet fel. Így a néző azt érezheti, hogy az első sorból éli át a busójárást.