Fekete kefe

 

Vranik Roland szürreális hangulatfilmjében négy kéménybélelő szakmunkás keveredik abszurd kalandokba.

fekete-fehér magyar játékfilm, 2005, rendező: Vranik Rolnad

forgatókönyvíró: Pohárnok Gergely, Vranik Roland, operatőr: Pohárnok Gergely, vágó: Kiss Vanda, hangmérnök: Zányi Tamás, producer: Major István, Pataki Ági, főszereplők: Balikó Tamás, Geltz Péter, Kocsis Mariann, Albert Péter, Dobos Judit, Kardos Róbert, producer: Major István, Pataki Ági, gyártó: Filmpartners Kft., Inforg Stúdió, Filmteam Kft., 80 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

Négy, a húszas évei vége felé járó pesti srác kéménybélelői munkát vállal. Huszonnégy órájuk van rá, hogy teljesítsék a megbízást, de ahelyett, hogy nekilátnának, először kipróbálnak egy újfajta, kecskebélben érlelt tudatmódosító szert, majd egyikük a munkaanyagra szánt pénzt eljátssza egy kakasviadalon. A négy barátnak ki kell valamit találnia, hogy pénzhez jusson. Első lépésben ellopnak egy kecskét.



Mitől különleges?

Noha a Fekete kefének könnyedén követhető, pontosan kidolgozott cselekménye van, mégsem hagyományos narratív filmként építkezik. Nemcsak a karaktereket nehéz beskatulyázni – az első pillantásra átlagos kétkezi munkásoknak tűnő fiatalokról kiderül, hogy teológushallgató, műkedvelő festő, amatőr költő és filozófus is van köztük –, de Vranik Roland rendezése is ellenáll a kategorizálásnak.

Legközelebbi rokona az úgy nevezet stoner film lehetne – ezekben a „füves vígjátékokban” a bonyodalom és a humorforrás vagy abból fakad, hogy a főszereplők nehezen tudnak drogot szerezni, vagy abból, hogy betépve különféle kalandokba sodródnak. A Fekete kefe mindkét sztorielemre épít, a főszereplők előbb a kelleténél jobban elszállnak a kóstolóba kapott, hasisolajjal felütött „kecskedrazsétól”, majd elhatározzák, hogy ők maguk is gyártanak ilyen drogot – de végül egyik szál sem fut ki sehova. Ugyanígy felnövéstörténetként sem akar működni a film, hiszen a szereplőket az átélt események nem változtatják meg, oda jutnak el, ahonnan elindultak. Munkájuk során sokféle emberrel, társadalmi réteggel találkoznak, de ezekből a felvillantott hétköznapi életképekből nem áll össze egy átfogó szociotabló és városkép. 

Valójában nem a történet fordulatai vagy a végkifejlet a lényegesek, hanem a céltalanul sodródó főszereplők és a különös mellékkarakterek interakciói, illetve a lebegés hangulatát közvetítő sajátos atmoszféra.

Pohárnok Gergely lassú fahrtokat és statikus beállításokat kombináló fekete-fehér felvételei nyomán egy valószerűsége ellenére is szürreális filmtér jön létre, amelyet a zajokból építkező zene nyomatékosít.

Hogyan készült?

Vranik Roland formális filmes képzés és rendezői diploma nélkül jutott el odáig, hogy elkészítse első nagyjátékfilmjét. Korábban reklámokat és egy rövidfilmet rendezett a Balázs Béla Stúdióban (Dominátor, 2000), illetve Tarr Béla asszisztenseként dolgozott a Werckmeister harmóniákon. A Fekete kefe saját ötleten alapul, a rendezőnek valóban voltak olyan barátai, akik fiatalon kéménysepréssel keresték a pénzt, és közben különféle kalandokba bonyolódtak. A történetet végül Pohárnok Gergely operatőrrel közösen írták meg három év alatt. A költségvetés szűkös volt, mindössze 50 millió forint állt rendelkezésre, ami a helyszínek kiválasztását is meghatározta. A Budapesten játszódó film külső, illetve belső helyszíneinek nagy részét is Tatabányán vették fel – a helyi kultúrházat, amelyből a Krisna-centert és a sportarénát alakították ki, ingyen kapták meg. Szintén költségvetési okokból forgattak HD-kamerával; a filmet utólag írták át 35 mm-es nyersanyagra. A limitált forgatási idő miatt azt sem engedhették meg maguknak, hogy a helyszínen improvizáljanak, ezért a plánokat és a kameramozgásokat előre megtervezték. Pohárnok a jelenetek összes snittjét előre lefotózta egy digitális kamerával, és a felvételeket beragasztotta a forgatókönyvbe a dialógusok mellé, hogy követni lehessen a film képi struktúráját. A szereplők kiválasztásánál szempont volt, hogy ne befutott színészek legyenek, értsék a történet különös humorát, és dialógusok nélkül is tudjanak játszani.


Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A céltalanul sodródó, nemzedéki közérzetet kifejező figuráknak (lásd: A kis Valentinó) és az ügyeskedő, szerethető lúzereknek (Üvegtigris) is megvan az előképük a magyar filmben. A Fekete kefe mindkét hagyományhoz kapcsolódik, de közben egyikhez sem akar tartozni. Ez a tudatosan vállalt kívülállósága teszi igazán különlegessé. A szakma értékelte Vranikék útkeresését: a 2005-ös Magyar Filmszemléről a fődíj mellett a diákzsűri különdíját is elvitték, de az operatőr és a producerek munkáját is elismerték. A Theszaloniki Filmfesztiválon a legjobb rendezés, az Antwerpen Perspektief fesztiválon pedig a legjobb elsőfilm díját kapták meg.

Egy emlékezetes jelenet

Anti (Hernádi Csaba) azt állítja, hogy az ő számait húzták ki a lottósorsoláson – apró bökkenő, hogy a szelvényt Zoli (Bánki Gergely) jogosítványával együtt megette a kecske. A srácok elhatározzák, hogy felnyitják az állatot, de egyikük sem tudja, hogyan kell kecskét ölni. Vranikék itt is rácáfolnak a várakozásokra, mert bár Antiék szerencsétlenkedése mulatságos is lehetne, a jelenet hangulata inkább nyugtalanító, köszönhetően többek közt a feszültséget megalapozó, lecsupaszított zajzenének és a szenvtelen beállításoknak, amelyet egyedül az utolsó másodperceit élő kecske szubjektív snittje tör csak meg.

Olvass tovább!

MMA Lexikon

A rendező és az oparetőr

Pohárnok Gergely operatőr és Vranik Roland rendező (forrás: NFI)
Pohárnok Gergely a Filmkeresőn
Vranik Roland a Filmkeresőn

Plakát

Fekete kefe (forrás: IMDb)