Miről szól?

Két fiatalember, egy fényképész és egy retusőr járja a vidéki Magyarország falvait. Hol hivatalos eseményeken, esküvőkön, lakodalmakon fotóznak, hol természetes, hétköznapi pillanatokat örökítenek meg. Útjuk során kiderül, hogy a retusálatlan felvételek nem kelendőek, alanyaik nem akarnak a nyers valósággal szembesülni. A film utolsó harmadában, egy szokványosan induló beszélgetés során tudomásukra jut egy régi családi tragédia, és megpróbálnak utánajárni a történteknek.

Mitől különleges?

Zolnay Pál filmje beskatulyázhatatlan. Definíció szerint fikciós dokumentumfilm, a két minőség azonban nincs egyensúlyban, hol az egyik, hol a másik hangsúlyosabb. A rendező a film alapkonfliktusát a „Fotós és a Retusőr törvényszerű megütközéseként” képzelte el, hiszen előbbi a kendőzetlen valóságot szeretné megörökíteni, utóbbi a reménybeli kuncsatok kívánságait akarja teljesíteni, vagyis „minél hűségesebb képet fotografál a Fotós, annál több dolgot ad a Retusőrnek…” A Fotográfiában ez a konfliktus valójában csak a háttérben, szinte kimondatlanul jelenik meg, két színész (Zala Márk, Iglódi István) és a Sebő Ferenc által alakított Regős leginkább megfigyelőként, riporterként, narrátorként van jelen,

Az eredeti koncepció az utolsó harmadban végképp zárójelbe kerül, amikor egy különösen megrázó családtörténet bontakozik ki egy megsárgult fénykép nyomán.

Alanyaik nem akarnak a nyers valósággal szembesülni

Hogyan készült?

Egy televíziós dokumentumfilm forgatása során született meg Zolnayban az alapötlet, amelyből egy valódi fotós közreműködésével, negyedórás rövidfilmet készített. Később, a magyar filmgyártásban példátlan módon, A retusőr munkacímmel futó Fotográfiához sem használt hagyományos forgatókönyvet, a színészek improvizációi és az amatőr szereplők reakciói nyomán formálódott menetközben a történet.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Fotográfiát a gyártó Hunnia Stúdió (amelynek Zolnay volt az egyik alapítója) és a Filmfőigazgatóság is kedvezőtlenül fogadta, de miután a Moszkvai Filmfesztiválon díjat kapott, megúszta a betiltást, sőt elnyerte az 1973-as Pécsi Játékfilmszemle fődíját.

�

A dokumentarista játékfilmeket készítő Budapesti Iskola alkotói közül sokan Zolnay munkásságát, és kiemelten a Fotográfiát tekintették előképüknek, s noha maga a rendező elutasította ezt a párhuzamot, filmjének hatása elvitathatatlan. A Fotográfia ugyanolyan friss és izgalmas, mint a bemutatója idején volt. A valóság és a fikció viszonyát boncolgató kérdései ma is érvényesek, de drámai erejű filmszociográfiaként és kordokumentumként is nézhető.

Egy emlékezetes jelenet

Az önmagunkról alkotott kép és a kevésbé fotogén valóság kontrasztja villan fel abban az epizódban is, ahol a főszereplők egy idős asszonnyal beszélgetnek egy régi családi fotó kapcsán. Kérdéseik nyomán kiderül, hogy a simára retusált fényképen szereplő fiút a házaspár évekkel ezelőtt kitagadta, aki azóta a „cigányok közt él”. Az apából pillanatok alatt kiszakadnak a sérelmek, majd a stáb a fiút is felkeresi, hogy az ő verzióját is meghallgassák, ítélkezés és az igazságtevés igénye nélkül. Ez a spontán, szabad folyású szerkesztésmód jellemző a Fotográfia egészére.

A rendező

Zolnay Pál (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

(forrás: NFI)