Hé, te!

 

Egy kapszulaszerű lakás a megfélemlített emberben végbemenő láncreakciószerű lélektani folyamat szimbolikus terévé lényegül át.

színes magyar animációs film, 1976, rendező, forgatókönyíró: Szoboszlay Péter

operatőr: Nagy Csaba, 7 perc 

A teljes film elérhető itt:

  

Miről szól?

A (vissza)fejlődés-történet az emberen fokozatosan eluralkodó rettegés stációit mutatja be, hogy miként válik magából az üldözöttből is üldöző. Egy férfira a nyílt utcán kajánul ráüvölt egy hang: „Hé, te!”. A férfi lélekszakadva hazamenekül, bezárkózik, és kezdetét veszi a téboly. A megfélemlítés keltette kisebbrendűségi érzés és frusztráció eredményeképp eszeveszett pusztításba kezd előbb saját lakásában, hogy végül önmagából teljesen kifordulva a tomboló pusztításban és mások megfélemlítésében élje ki magát.

Miért különleges?

A rendező megfogalmazásában a Hé, te! „egy szociálpszichológiai tantétel arról, hogy mi történik, ha egy szorongó, elnyomott alakból rossz helyen szabadul ki a frusztráció, és a megnyomorított, frusztrált emberből üldöző lesz.”

A parabolikus fogalmazásmóddal élő rövidfilmben a főszereplő lakásaként szolgáló, a külvilágtól elszigetelt négyzetes tér a szubjektum lélektani vergődésének, belső tudatának szimbolikus helyszínévé változik. A bensőséges menedékként szolgáló otthon az önmagával meghasonlott elme számára a kiszolgáltatottság, a rejtőzködés, az otthontalanság és a bezártság fojtogató, fekete űrben lebegő színterévé alakul. Minden addig ismerős berendezési tárgy és élőlény idegennek, félelemkeltőnek és elpusztítandónak tetszik (a ruhásszekrény lábra kel, a kabátok kirepülnek belőle, a falon lévő festmény elárasztja a szobát, az apró rovarok levadászandó, felperzselendő vadállatoknak tűnnek).

A perspektivikusan folyton átalakuló tér és a benne lévő emberalak szüntelen arányváltozásai az egyén pszichológiai átváltozásának mélypontján történelmi távlatokat is felvillant, és

megidézi a könyvégetések, a kép- és templomrombolások, pogromok mögött meghúzódó lélektani folyamatokat.

A film legvégén, az addigra emberi mivoltából teljesen kivetkőzött, csupán pár vastag fekete tusvonallal megfestett lény folyamatosan váltogatja az alakját, és hatalmas ökölként, gigantikus szájként és suhanó árnyalakként az üldözés és az erőszak szimbólumává lényegül.

Egy kihalt utcán fenyegetően rákiáltanak valakire

Hogyan készült?

A Hé, te! című film Szoboszlay korábbi rövidfilmjeinek betetőzése, amelyeket a mindennapi beszédben megjelenő szövegtöredékekből bontott ki. A Sós lötty (1969) kiindulópontja egy vegyesboltban véletlenül hallott párbeszéd volt, a Rend a házban (1970) egy rádióműsorba betelefonáló házmester monológjának (Halász Péter által előadott) rekonstrukciója hangzik el. A Hé, te! azt vizsgálja, mi történik, ha egy kihalt esti utcán fenyegetően rákiáltanak valakire.

A film kompozíciós megoldásai, valamint dramaturgiai szerkesztésmódja mérnöki precizitásról árulkodnak, amelyeket a rendező a filmhez készített, közel 200 képből álló forgatókönyvben vázolt fel. A filmbéli alak futása, szobán belüli lépései, mozdulatai a hiperrealisztikus animációval ellentétben csak kevés mozgásfázisból állnak, így az animáció hatása lényegre törő. A főszereplőnek ezt a stilizált, valószerű, de nem realisztikus mozgását egy pantomimművész játszotta elő a grafikai mozdulattervek elkészítéséhez.


Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Szoboszlay Péter az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán diplomázott 1961-ben, háttérrajzolóként került a Pannónia Filmstúdióba. A 60-as évek végén, hetvenes években született filmjei a pszichedelikus pop-art, illetve a hippi-szecesszió stílusjegyeit hordozzák magukon. Olyan hipnotikus hatású kisfilmjeiben, mint a Sós lötty (1969), a Rend a házban (1970), az Össztánc (1972), hatásosan ábrázolja a zsarnokság mindennapi életet megmételyező működésmódját, a hatalom és hatalmaskodás jellemtorzító hatását, az összezártság keltette frusztrációt és agresszivitást. A Hé, te! című filmben az emberiség történelmének koncentrált ábrázolása már következő, Történet N-ről (1978) című, a 20. századi magyar történelmet sűrítő kisfilmjét előlegzi meg, amelyben közvetlen reflexiókat találunk a magyar filmben korábban tabuként kezelt „kemény diktatúra” éveire vonatkozóan is.

A Hé, te! több elemében is rokonítható (pl. a külvilágtól elszigetelt szimbolikus szoba négyzetes tere, a film végén az embert üldöző hatalmas kézfej) a csehszlovák új hullám animációs filmjeinek allegorikus fogalmazásmóddal élő, a társadalmi visszásságoknak tükröt tartó filmjeivel. Jiří Trnka egy évtizeddel korábban bemutatott A kéz (Ruka, 1965) című bábrövidfilmje a szabadság és az elnyomás kérdésének vizsgálatán keresztül a sztálinista személyi kultusz kritikája. Jan Švankmajer lidércnyomásos, kafkai hangulatú A lakás (Byt, 1968) című szürrealista burleszkfilmjében egy férfi lepusztult lakásában a hétköznapi használati tárgyak fordulnak az ember ellen.

Erre figyelj!

Szoboszlay Péter rövidfilmjeinek visszatérő eleme a lepke, amely az idilli, gyermeki, romlatlan létezés és a szabadság illúzióját villantja fel. A Hé, te! című filmben pillanatnyi megjelenését free jazz szólamok hangsúlyozzák ki, míg az egész filmet átható klausztrofóbiás érzést a leginkább csak zajokra, zörejekre és artikulálatlan emberi hangokra korlátozódó hangsáv erősíti.

Olvass tovább!

MMA Lexikon
Sulyok Máté: „Lepkeüldözőben”, 7. Kecskeméti Animációsfilm Fesztivál (2005. június 15-19.). Filmkultúra, 2005
Varga Zoltán: A játék komolysága, Szoboszlay Péter animációi. Filmvilág, 2005/10, 31-34.
Dániel Ferenc: A jelenlét animációja. Szoboszlay Péter filmjeiről. Filmkultúra, 1984/5, 97–109.

A rendező

Szoboszlay Péter 2009-ben, amikor Filmszemle életműdíjat kapott (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Tudtad?

Szoboszlay Péter szinte valamennyi filmjének Tomsits Rudolf nemzetközi hírű trombitaművész volt a zeneszerzője.