Könnyű testi sértés

 

Kis magyar szociogroteszk a nyolcadik kerületből. Roncsolt képek és roncsolt életek.

színes magyar játékfilm, 1983, rendező: Szomjas György

forgatókönyvíró: Grunwalsky Ferenc, Szomjas György, operatőr: Grunwalsky Ferenc, főszereplők: Erdőss Mariann, Eperjes Károly, Andorai Péter, Ábrahám Edit, Hollósi Frigyes, Bikácsy Gergely, 86 perc, felújítás: SD digitális maszter

A film adatlapja a Filmkeresőn

A teljes film elérhető itt:

Miről szól?

Csaba (Eperjes Károly) egy kocsmai késelés miatt börtönbe kerül. 28 hónappal később szabadul, első útja a nejével közös nyolcadik kerületi bérlakásukba vezet, ahol egy idegen férfit talál. Miklós (Andorai Péter) a felesége, Éva (Erdőss Mariann)  új barátja. Az asszony kezdeményezésére kimondják a válást, de a bíróság engedélyezi, hogy Csaba a lakásban maradhasson. A kényszerű együttélésből egyre több konfliktus támad.


Mitől különleges?

Első pillantásra a Könnyű testi sértés is a fikciós és dokumentarista filmkészítést összeházasító Budapesti Iskola örökösének tűnik, hiszen eredeti helyszíneken, amatőröket (is) használva megtörtént eseményt dolgoz fel. Köthető a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján készült, a lakáshiányból fakadó konfliktusokra és élethelyzetekre koncentráló filmekhez is (Családi tűzfészek,  Kézdi-Kovács Zsolt: A kedves szomszéd, 1979, Lugossy László: Köszönöm, megvagyunk, 1981, Ajándék ez a nap), de Szomjas nem, vagy nem csak megragadni akarja a valóságot, hanem rá is kérdezni. A rendező és egyenrangú alkotótársa, Grunwalsky Ferenc operatőr 

hol diszkrétebb, hol elidegenítő effektusnak is beillő eszközökkel érzékeltetik a lehetséges nézőpontok sokaságát.

A cselekményt sokszor beszélő fejek akasztják meg, Csaba édesanyja, egy bíró és az állandóan leskelődő szomszéd egy fiktív bűnügyi tévéműsornak nyilatkozva kommentálják az eseményeket. A film, mint elbeszélő forma „csináltságára” hívják fel a figyelmet az alkotók a színváltásokkal is: rendszertelen időközönként, egyik snittről a másikra fekete-fehérbe vagy szépia tónusúra vált a kép, amivel a jelenet hangulata is megváltozik. Előfordul az is, hogy egy pár másodperces snittet újra megnézhetünk, vagy ugyanolyan formában vagy egy kicsit más szögből. Szomjasék a nézőkre bízzák annak eldöntését, hogy ezeket a pillanatokat véletlenszerűen vagy valamilyen olvasatot hangsúlyozandó emelik-e ki. A dramaturgiai és képi konvenciók roncsolása ellenére ugyanakkor a történet tökéletesen átélhető, köszönhetően többek közt a három főszereplő, Eperjes Károly, Erdős Mariann és Andorai Péter maníroktól mentes alakításainak, és a hitelesen bemutatott nyolcadik kerületi miliőnek.

Roncsolt képek és roncsolt életek

Hogyan készült?

A film alapötletét egy újságcikk adta. Szomjasnak sikerült megtalálnia a sátoraljaújhelyi börtönben a riportban szereplő férfit, beszélt vele és az édesanyjával is. Azt tervezte, hogy a filmben a valódi szomszédok és szemtanúk szólalnak majd meg, interjút is készített velük, de a szereplést végül csak a férfi anyja vállalta, ő be is került a filmbe. Az epizodisták többségét így is amatőrök alakították – a kukkoló szomszédot Bikácsy Gergely filmkritikus játssza –, sőt a női főszereplőnek, Erdős Mariannak sem volt színészi múltja – ő végül utószinkront kapott.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A rendezői pályáját westernátiratokkal (Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek, 1979) indító Szomjas György a Kopaszkutya (1981) zenés-dokumentarista kísérletezése után a Könnyű testi sértéssel talált rá saját hangjára. A film, amely a hasonló stílusú Falfúró (1985) és Roncsfilm (1992) miatt egy trilógia nyitódarabjának is tekinthető, nem csak Szomjas életművében, de a magyar film egészét illetően is új szemléletet hozott be. Premierje a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt. 


Egy emlékezetes jelenet

Házibuli van bérházban. A kényszerlakótársak látszólag tűzszünetet kötöttek, de Miklós még most sem tud belenyugodni a helyzetbe. Megpróbálja kényelmetlen helyzetbe hozni Csabát az új barátnője előtt, de a férfi – ekkor még – nem ül fel a provokációnak. A volt férje és új élettársa közt ingadozó Éva eközben felszabadultan táncol.

Olvass tovább!

MMA Lexikon
Zétényi Zoltán: Együtt, egymás ellen, Szomjas György: Könnyű testi sértés. Filmkultúra, 1983/6, 54-59.
Báron György: A „speciális visszaesés”. Filmvilág, 1983/11, 20-21.
Turcsányi Sándor: Helyszínelés, Szomjas György roncsfilmjei. Filmvilág, 1995/9, 6-8.

A rendező

Szomjas György (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn

Tudtad?

A Magyar Játékfilmszemle szakmai zsűrije és a Magyar Filmkritikusok is Eperjes Károlynak ítélték a legjobb színészi alakítás díját. Erről az alakításról évekkel később a Virágvölgy című film rendezője, Csuja László is elismeréssel nyilatkozott. 

Plakát

Tervező: Árendás József (forrás: NFI)