Miről szól?

Lutra, a nagytestű vidra vadászással, halászással tölti az idejét. Nem kíméli a környék élővilágát, akár kedvtelésből is levadászik halakat, ami egyre jobban bosszantja Miklóst, a vadászt. A falu lakosai és a halászok is egyre többet panaszkodnak, hogy a vidra megöli a jószágokat vagy a pisztrángjaikat. Miklós megfogadja: nem házasodik meg, amíg el nem kapja a vidrát. Ami nagy szó, mert fülig szerelmes a vízimolnár lányába, Esztikébe.

Mitől különleges?

Természetfilmben adaptálni egy Fekete István-regényt jó ötletnek tűnik, hiszen Fekete István a magával ragadó, gazdag nyelvezetű tájleírásairól ismert. Hárs Mihály azonban nem elégedett meg pusztán a természetfilmezéssel: a Lutra különlegessége, hogy az ismeretterjesztő részeket egy szerelmi történet és a vadászatról szóló kalandfilm közé illeszti be. Hárs kétségkívül a természetfilmes jelenetekben érzi otthon magát.

Izgalmas az is, ahogy a film egyre tágítja a fókuszát, és a vidra mellett Fekete István más állathőseinek életébe is bepillantást enged, így láthatjuk Karakot, a rókát és Uhut, az óriásbaglyot is. Ugyanakkor a játékfilmes körítés már kevésbé jól sikerült: a film papírmasé figurákat mozgat, a szerelmi szál nincs rendesen kidolgozva, így a pár egymásra találásáért sem tudunk izgulni.

Az állatok sem lehettek teljesen „amatőrök”

Hogyan készült?

Hárs Mihály az egyik legtermékenyebb magyar természetfilmes volt. Többnyire rövidfilmeket forgatott, pályája során több mint háromszázat. A Lutra volt az első egész estés természetfilmje, és egyben az utolsó munkája is. Hárs úgy látta, hogy a nyolcvanas évekre a Homoki Nagy István és Kollányi Ágoston nevével fémjelzett aranykor után hanyatlás állt be a természetfilmezésben. Ennek egyik oka szerinte az volt, hogy a természetfilmek nem meséltek történetet. Fekete István népszerű állatregényében, a Lutrában azt a lehetőséget látta meg, hogy a magyar természetfilmezés erényeit egy mozgalmas cselekmény keretei közé illessze.

A filmet eredetileg amatőr szereplőkkel akarta leforgatni, végül Zágoni Bálintra és Usztics Mátyásra osztotta a főszerepeket (a narrációt pedig a színészlegenda Bessenyei Ferenc mondta fel). Az állatok sem lehettek teljesen „amatőrök”: a vadon élő és frissen befogott vidrákkal nehéz együttdolgozni, bizonyos mértékig idomítani kell őket, ugyanakkor az állatkertben tartott vidrák sem feltétlenül alkalmasak a forgatásra, mert a bezártságban a vadászösztöneik megfakulhatnak, és nem biztos, hogy megteszik azt a kamera előtt, amit a jelenet kíván. A Lutra végére nem írhatták ki, hogy nem sérült meg állat a film forgatása során, ugyanis az elsőként kiválasztott vidrákat megsértette egy csapda, és vérmérgezésben meghaltak. Végül egy vidratestvérpár alakította Lutrát: a „szelíd” Maci és a „konok” Muki, akiket Hárs Mihály fél évig szoktatott magához.

A Lutrát öt helyszínen, három éven keresztül forgatták. A műemléknek nyilvánított turistvándi vízimalomnál, a szilvásváradi halgazdaságnál és a vadregényes bajai Duna-partnál még különlegesebb helyszín volt a filmgyár gödöllői műteremkomplexuma, amit a Lutra forgatásához építettek fel. A filmgyár Gödöllőn akarta létrehozni a tudományos és ismeretterjesztő filmeket gyártó stúdiójának új központját. Építettek egy háromszögletű medencét, amelynek üvegfalán át két kameraállásból lehetett víz alatti felvételeket készíteni, valamint egy szabadtéri állatszínpadot, amely természetes mikrokörnyezetet biztosított az állatok számára, ahol úgy viselkedtek, mint az eredeti élőhelyükön, ugyanakkor a kontrollált körülmények miatt forgatni is tudtak velük.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Lutra a játékfilm és a természetfilm sajátos keveréke. Hárs Mihály kalandfilmes elemekkel és egy szerelmi történettel igyekezett dramatizálni és izgalmasabbá tenni a tudományos ismeretterjesztést. A kritikusok fenntartásokkal fogadták, de a moziban nagy sikert aratott.

Egy emlékezetes jelenet

Lutra vadászat közben beúszik a halászok csapdájába. Úgy tűnik, nem tud szabadulni az erős zsinegből font halászvarsából. Bálint és Mátyás csónakja egyre közelebb ér. Mai szemmel már megmosolyogtatók az akció kellékei – főként a légpuska pukkanó hangja –, a jelenet mégis feszült. Hárs Mihály a hollywoodi filmekből ismerős párhuzamos montázst és határidő-dramaturgiát használ: kiszabadul-e a vidra az utolsó pillanatban? A jelenet forgatása különösen veszélyes volt, ezért ezt vették fel legutoljára. Ügyelni kellett rá, hogy a vidrát csak addig tartsák víz alatt, amíg az kibírja levegővétel nélkül. Nehézséget okozott az is, hogy csak egyszer tudták felvenni a jelenetet, mert a vidra biztosan nem „játszotta” volna el újra a szabadulást, ezért mindenképpen jól kellett sikerülnie a felvételnek.

Rendező

Hárs Mihály (forrás: NFI)

Plakát

Tervező: Illés János (forrás: NFI)