Közel a nyolcvanhoz váltott stílust Jancsó Miklós, hogy egy groteszk szatírával nevesse ki a rendszerváltás utáni vadkapitalizmust.
színes magyar játékfilm, 1998, rendező: Jancsó Miklós
forgatókönyvíró: Jancsó Miklós, operatőr: Grunwalsky Ferenc, vágó: Csákány Zsuzsanna, zene: Ferenczi György, hangmérnök: Oláh Ottó, főszereplők: Varga Zsuzsa, Bikácsy Gergely, Juhász Jácint, Galkó Balázs, Mucsi Zoltán, Pintér Tamás, Scherer Péter, gyártó: 3J+1 Bt., Kreatív Média Műhely, 103 perc
Miről szól?
Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter) sírásók a Kerepesi temetőben. Az ősök nyugalmát fütyülés zavarja meg, gyanús alakok ólálkodnak a sírok között. Egy kínai bérgyilkos Jancsó Miklós és Hernádi Gyula életére tör. A következő jelenetben Kapa már üzletember, és a kerti partiján emberhúst szolgál fel az előkelő vendégseregnek asszisztense, Pepe közreműködésével. A párost később a Lánchídon látjuk, Pepe ugrani akar, Kapa lebeszéli, hogy aztán egy másik öngyilkossági módszert ajánljon neki. Kapa ezután egy nagyvállalat frissen kirúgott igazgatójaként tér vissza (Pepe takarító az épületben), és mindet megtesz, hogy újra a cég élére kerüljön. A fináléban visszatérünk a temetőbe, ahol a két sírásó angyalszárnyakat kap, megjelenik Kossuth Lajos és Lovasi András, a feltámadt Jancsó és Hernádi pedig újra elbúcsúznak.
Mitől különleges?
Jancsó Miklós legmeghatározóbb filmjével, a Szegénylegényekkel olyan metaforikus-stilizált elbeszélési nyelvet alakított ki, amelyhez pályája nagy részében hűséges maradt. Érdeklődése a rendszerváltás környékén a magyar történelem sorskérdései helyett a jelen közéleti-politikai viszonyai felé fordult (Jézus Krisztus horoszkópja, 1988, Isten hátrafelé megy, 1990, Kék Duna keringő, 1991), de az allegorikus fogalmazásmódról még ekkor sem mondott le.
A hat év kihagyás után bemutatott Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten több szempontból is váratlan és radikális stílusváltást jelentett. A közéleti érdeklődés megmaradt, a film az új, demokratikus-kapitalista rendszer első évtizedére reflektál groteszk és abszurd formában, de a rendező a nevével összeforrt stíluselemek jelentős részét lecserélte vagy felfrissítette. A hosszú beállítások és a kocsizással rögzített precíz kompozíciók helyét kézikamerás felvételek, a nagytotálokat közelik és szuperközelik váltják, a színészek pedig a stilizált dialógok helyett köznapi, profán szövegeket kapnak, és a zenehasználat sem hagyományos: klipszerű popzenei betétek kommentálják a cselekményt.
Az (ön)irónia, amely a rendező korábbi filmjeiből – a rendszerváltáskori trilógiát leszámítva – szinte teljesen hiányzott, itt főszerepet kap. A Stan és Panként perlekedő két burleszkfigura folyamatosan reflektál a cselekmény abszurditására, és a nézőnek címzett kiszólásokban kommentálják a folyamatos szerepcseréket, identitásváltásokat. A filmben – Hernádi Gyula forgatókönyvíró társaságában – személyesen is megjelenő rendező saját alkotói kultuszát is idézőjelbe teszi, mintha egyszerre akarná felállítani és ledönteni a saját szobrát.
A Nekem lámpást… akár öncélú, tét nélküli bolondozásnak is tűnhet, de a film kaotikus világából a rendszerváltás utáni vadkapitalizmus portréja rajzolódik ki, ahol az érdek felülírja a morált, a jog helyébe az „erősebb kutya” törvénye lép, és hiába lehet papíron bárkiből bármi – ezt jelzik a szerepcserék –, végül mégis mindenki ugyanott, ugyanúgy végzi.
Hogyan készült?
A Nekem lámpást… kollektív alkotói munka eredménye. A történetet Jancsó és állandó forgatókönyvírója, Hernádi Gyula, illetve Grunwalsky Ferenc operatőr közösen jegyzik. Grunwalsky – aki a hatvanas–hetvenes évek több meghatározó Jancsó-filmjében rendezőasszisztensként dolgozott – saját (Kicsi, de nagyon erős, 1989, Visszatérés, 1999) és Szomjas Györggyel közös filmjeinek (Roncsfilm, Gengszterfilm, 1998) esztétikai megoldásait mentette át a filmbe. A főszerepeket alakító Kapa–Pepe páros, vagyis Mucsi Zoltán és Scherer Péter is a már begyakorolt karaktereiket hozták, és a forgatás során – a többi színésszel együtt – szabadon improvizálhattak.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
Az egyetemes filmtörténetben is páratlan, hogy egy elismert rendező a nyolcvanhoz közel stílust váltson, és a fiatal, pályakezdő alkotókra jellemző frissességgel, radikalizmussal és újító kedvvel kísérletezzen.
A Nekem lámpást… a stílusváltás ellenére is beilleszthető a rendező parabolikus történetekből összeálló életművébe, ráadásul a fiatalabb generációkkal is megismertette Jancsó nevét. Szerzői filmhez képest sokan voltak rá kíváncsiak: több mint 30 ezren váltottak rá jegyet. Egyes mondatai, nem függetlenül a Mucsi-Scherer páros népszerűségétől, szállóigévé váltak. A 30. Magyar Filmszemlén megkapta a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját. A sikernek köszönhetően hat részessé bővült a film: ugyanazzal az alkotó- és szereplőgárdával 2000 és 2006 között öt folytatás készült.
Egy emlékezetes jelenet
Pepe le akar ugrani a Lánchídról. Kapa épp arra jár, felmászik ő is a pillérre, és megpróbálja lebeszélni barátját az öngyilkosságról. Szerelmi bánatra gyanakszik, de kiderül, hogy Pepe azért akar véget vetni az életének, mert tönkrement anyagilag. A vitában először Kapa képviseli a józanság hangját hisztérikus barátjával szemben, majd ő kezd el ugrással fenyegetőzni, arra hivatkozva, hogy befolyásos, gazdag emberként rá sokkal nagyobb nyomás nehezedik. A vágás nélkül rögzített jelenetet, az elit kárára elsütött poénok mellett a színészek tónusváltásai és rögtönzései teszik igazán szórakoztatóvá.
Ezt is nézd meg!
A rendező
Jancsó Miklós (forrás: MNF)
Adatlapja a Filmkeresőn
