Miről szól?

A címében a riport és a portré szavak összevonásával játszó, kizárólag beszélő fejeket szerepeltető rajzolt dokumentumfilm különféle hátterű és életkorú budapestiek életkörülményeiről, véleményéről, terveiről ad körképet, a Kádár-korszakban. A rövidfilmben a banális megnyilvánulások keverednek a magasröptű eszmefuttatásokkal.

Miért különleges?

A „riportré” egy sajátos dokumentum-animációs műfaj, Kovásznai György szavaival „olyan interjúra utal, mely hangilag eredeti, tehát riporton fölvett, képileg viszont grafikai – animációs – portré, vagyis az interjúalany megrajzolt, karakterizált képmása, mely beszél”. A szociológiai megismerhetőség határait feszegetve 

A tablószerű film megformáltsága erősen fragmentált, patchwork jellegű, posztmodern stílusú, rövidebb-hosszabb beszélgetésekből kiragadott mondatfoszlányok, töredékes eszmefuttatások kerülnek benne egymás mellé.

 A késő Kádár-kori szocializmus városi tablója

Hogyan készült?

A filmben látható karakterek – Kovásznai korábbi anima verité filmjeihez hasonlóan (Rügyfakadás No. 3369; Körúti esték; Habfürdő) – valós modellek alapján készültek. (A riportalanyok közt feltűnik Lázár Ervin író és Huszárik Zoltán filmrendező is.) A civil szereplőkről, járókelőkről Lugossy István operatőr–filmrendező–fotográfus készített portrékat szemből és profilból (a bűnügyi nyilvántartásokhoz hasonlóan). A film tervezői ezek alapján rajzolták meg az egyének grafikailag karikírozott filmbéli mását. (Kovásznai mellett a film vezető tervezője és társrendezője Lisziák Elek volt.)

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Kovásznai utolsó befejezett rövidfilmje a rendező korábbi, „anima verité” módszert alkalmazó, szociográfiai igényességgel készült animációs dokumentumfilmjeivel alkot sorozatot (Rügyfakadás No. 3369, 1971; Körúti esték, 1972). Erre utal, hogy a Riportré eredeti címe Anima verité lett volna, amelyet végül a közérthetőség érdekében változtattak meg a készítők. Kovásznai György az anima verité módszertanát a hetvenes évek legelején találta ki, amely a szociográfiai dokumentumfilm-készítés animációs megfelelője kívánt lenni. Azonban míg a trilógia két korábbi filmje egy történeti keretbe ágyazva mutatta be a szereplőket, addig a tíz évvel később készített Riportré már nem egy emberre (mint a Rügyfakadásbéli egyedülálló fiatal nő és az ő élettere), vagy egy jól meghatározott közegre koncentrál (mint amilyen a Körúti estékben a budapesti presszók világa).

A rövidfilmeken túl Kovásznai az 1975–76-ban készített Ez csak divat! című, kevéssé ismert televíziós sorozat, illetve az 1979-es Habfürdő című egész estés film dokumentum-animációs bevágásaiban is használta már a „riportré” műfaját.

Későbbi rendezők munkáiban is megjelent Kovásznai anima veritéinek öröksége: Pálfi Szabolcs 2003-as diplomafilmje, A busz falusi öregemberekkel készített riportok groteszk illusztrációja; Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című 2009-es filmjében Kolozsvár legkülönfélébb társadalmi hátterű lakosai vallanak a város híres szülöttéről, Mátyás királyról.
 

 
Erre figyelj!

Kovásznai megfogalmazásában „a rajzfilm-interjú előnye, hogy rendkívül esszenciális, akár egy mondattöredéken belül képes végrehajtani az interjúalany pszichoanalízisét”. A film legfőbb formai eszköze tehát a humoros grafikai kiegészítés, a riportalanyok sajátos mimikáját, gesztusait finoman eltúlzó animáció: a párttitkár nyaka szélsebesen jobbra-balra tekeredik; egy ráncoktól barázdált munkás arca cigarettázás közben önmagába szívódik; a harcsabajszú, kopaszodó Lázár Ervin korpulens felsőtestéhez képest gumitömlőszerűen nyurga lábait keresztbe veti; Huszárik Zoltán gondterhelt arcára egy erős, csíkszerű fekete árnyék vetül; egy zöld űrlény besétál az egyik riportalany háta mögé és így tovább.

A rendező

Kovásznai György (forrás: NFI)