Újmagyar siralom

 

Ember Judit dokumentumfilmje Nagy Imre és ’56-os mártírtársainak exhumálását eleveníti fel.

fekete-fehér magyar dokumentumfilm, 1989, rendező: Ember Judit

operatőr: Ember Judit, gyártó: Fekete Doboz független videofolyóirat, 178 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

Az 1956-os forradalom után Nagy Imrét és társait koncepciós perbe fogták, és a tíz vádlott közül ötöt kivégeztek. Losonczy Géza, a Magyar Nemzet újságírója, Nagy Imre államminisztere még a vizsgálati fogság ideje alatt, gyanús körülmények között halt meg. Szilágyi Józsefet, Nagy Imre személyi titkárát gyorsított eljárásban ítélték halálra. Nagy Imrét, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklóst, Nagy Imre körének tagját 1958. június 18-án hajnalban kivégezték. A három holttestet a Kozma utcai gyűjtőfogház udvarán ásták el, és csak három évvel később, a konszolidáció idején szállították át a Rákoskeresztúri temetőbe, ahol álnéven temették újra a holttesteket, hogy senki se bukkanhasson rájuk. Ember Judit dokumentumfilmje a földi maradványok exhumálását és azonosítását rögzíti.

Mitől különleges?

Nagy Imre újratemetése a rendszerváltás legnagyobb hatású, szimbolikus eseménye volt, amely félreérthetetlenül jelezte, hogy véget ért a szocializmus. Az újratemetés a nemzeti gyász ünnepe lett, amelyen tömegek tudták feldolgozni az addig elhallgatott ’56-os történeteket. Az Újmagyar siralom ezzel szemben a személyes gyász filmje: Nagy Imre és mártírtársainak exhumálását a feltárást végző szakemberek mellett a legszűkebb családi körben rögzíti.

Ember Judit nem sűríti, nem dramatizálja az anyagot, így valós időben követhetjük végig a sírok feltárását, amely felkészíti a családtagokat – és a nézőket is – a gyász megélésére. Közben a rendező szóba elegyedik a hozzátartozókkal, akik visszaemlékeznek, milyen „homályos szorongással” élték meg a forradalom leverése után férjeik, apáik eltűnését és halálát. Az események eltitkolása az elgyászolás, a múltlezárás folyamatát is akadályozta, így

a földi maradványok exhumálása szimbolikus gesztus: az Újmagyar siralom az elhallgatott magyar történelmet tárja föl.

Címadása, amely az első fennmaradt magyar versre, az Ómagyar Mária-siralomra utal, a női rokonok, az anyák, feleségek és lányok fájdalmát, gyászát és az emberpróbáló időkben tanúsított kiállását hangsúlyozza.

Hogyan készült?

Ember Judit 1987-ben, a Nagy Imre reformer köréhez tartozó Donáth Ferenc sírkőavatásán kérte meg a snagovi deportálás és a későbbi perek túlélőit, hogy meséljék el filmen is, mi történt velük. Nagy Imre és társai az ’56-os forradalom leverésekor a jugoszláv nagykövetségre menekültek, ahonnan a KGB a romániai Snagovba deportálta őket. Az események a szélesebb közönség előtt ismeretlenek voltak, mielőtt Ember Judit ötrészes dokumentumfilmet forgatott róla Menedékjog címen. 1988-ban Grósz Károly miniszterelnök – a családtagok, a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a külföldi politika nyomására – bejelentette, hogy a Nagy Imre-perben kivégzettek földi maradványait kiadják a hozzátartozóknak. Erre végül egy évvel később, 1989 tavaszán került sor. A családtagok, akik a Menedékjog forgatásán közelebbi kapcsolatba kerültek Ember Judittal, a tabudöntő dokumentumfilmjeiről (A határozat, Pócspetri) híres rendezőnőt kérték fel, hogy dokumentálja a sírok exhumálását.

A filmet a Kádár-korszak első és egyetlen független videófolyóirata, a Fekete Doboz készítette, amelynek Ember Judit az egyik alapítótagja volt 1988-ban. Az akkor modernnek számító és könnyen beszerezhető VHS-kazettákra forgattak, emiatt a kép- és a hangminőség nem a legjobb, de a szűkös anyagi források csak ezt engedték meg. A Fekete Doboz a szocializmusban elhallgatott eseményeknek és embereknek biztosított nyilvánosságot, és aktívan részt vett a rendszerváltás folyamatának dokumentálásában.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Ember Judit ’56-os dokumentumfilmjei a rendszerváltás szimbólumaivá váltak, és elősegítették a rendszerváltó események kibontakozását. Menedékjog című ötrészes dokumentumfilmjének dialóglistáját már az 1989. március 15-i tüntetéseken is árusították, és a Nagy Imre 1989. júliusi újratemetése előtti héten többször is sugározta a filmet a televízió. Ekkorra az 1989. március-áprilisában forgatott Újmagyar siralom is elkészült, de szélesebb közönség elé csak két évvel később került. Sokan Ember Judit múltfeltáró dokumentumfilmjeiből tudták meg, mi is történt Nagy Imrével és körével ’56 után.


Egy emlékezetes jelenet

Nagy Imre sírját szakszerű precizitással tárják fel, a hozzátartozók a sír széléről figyelik a régészek munkáját. Kiderül, hogy Nagy Imrét és társait arccal a föld felé temették el. Nem gonoszságból, inkább hanyagságból, mert egy talicskáról, sietve billentették be a testeket a sírba. Megdöbbentő részlet az is, hogy Nagy Imre cipője és zoknija szinte érintetlenül maradt meg, mintha egy élő lábra bukkantak volna. A fogsor, a koponya előtűnése, az elmúlás és a halál mementói megrendítő erejűek, de a hozzátartozók még a bizarr körülmények között is örülnek a viszontlátásnak.

Olvass tovább!

MMA Lexikon

A rendező

Ember Judit (forrás: MNFA)

Tudtad?

Ember Judit filmrendező 2006-ban emlékezett vissza az Újmagyar siralom forgatására:

„Az Újmagyar siralom című dokumentumfilmem az exhumálás története. Két és fél hétig dolgoztunk. Én tudtam, ha megtaláljuk Nagy Imrét, vége a Kádár-rendszernek! Arra nem gondoltam, hogy arcra borulva fekszenek. Ez valami egészen felháborítónak tűnt. Négy tudós volt ott, és nem értették, hogy miért vannak arcra borulva. Aztán később azt hitték, hogy ez valami büntetésféle, aki a szocializmus ellen vagy a nagy birodalom ellen tett, büntetésképpen arcra fektetik. És kiderült, hogy egy frászt. Ennek nincsen semmiféle szakrális vagy elvtársi oka. Megkérdeztem a sírásókat, hogyan vitték ki a koporsókat. Azt mondták, hogy szamaras vagy másfajta kordéval, aztán: »Nézze Juditka, odavisszük a koporsót a sír szájához, és béfordítjuk.« Tehát meg van ásva a sír, és nincs négy ember, nincs kötél, nincs palló, a koporsót nem gyászzene kíséretében engedik le, hanem hajnalban odaviszik, odateszik a sír szájához, és béfordítják. Nem gonoszan, nem rosszindulatúan, hanem ahogy a szükség parancsolja. Így: béfordítják. Nincs semmiféle szakrális ok vagy büntetésjelleg. A szegénység meg a nemtörődömség van, és hogy meg ne találják.

Aztán azonosították a maradványokat. A koponyát és a fényképeket egymásra vetítették. Abszolút stimmelt, csak arra nem gondoltam, hogy mi van akkor, ha mosolyognak. Látszott a koponyacsont, a fogak, és a fénykép, hát az nagyon furcsa volt! És én ezt nem akartam használni a filmben.

Rajta volt a cipő. Hát az örökéletű, és ami abszolút örökéletű: a nylon zokni. A nylon zokniba bement a föld, tehát ott valami duzzadt, és olyan volt a cipő, mintha abban egy élő láb lenne. És olyan volt, mint egy modern szobor, a modern szobornak az a fajtája, amikor össze nem tartozó dolgokból lesz valami egység. Tehát az élettől duzzadó cipő és – mintha sámfa lenne – a két lábszárcsont.” (forrás: a Nagy Imre Emlékház honlapja)

Soós Tamás