Hatholdas rózsakert – Tanári segédanyag

 

Ranódy László – Fábri Zoltán mellett – a magyar irodalom elkötelezett adaptálója: jelentős önálló játékfilmjei kivétel nélkül regények és elbeszélések nyomán születnek.

Leggyakrabban Móriczhoz és Kosztolányihoz fordul: a nevéhez fűződik a Légy jó mindhalálig második adaptációja és az életmű kiemelkedő teljesítménye, az Árvácska; a Pacsirta és az Aranysárkány pedig a rendező legismertebb, legnépszerűbb filmjeinek sorába tartozik. Babits Mihály viszont a legritkábban megfilmesített írók egyike: mindezidáig a Hatholdas rózsakert című novella az egyetlen adaptált műve (igaz, ő elsősorban lírikusként jelentős). Az 1930-as években keletkezett írás jól illeszkedik a korszak filmművészetéhez: könnyed, vidám történet egy suta fiatalemberről, aki végül szerencsés módon elkerüli a kényszerházasságot. Ranódy ennek megfelelően a harmincas évek szerelmi vígjátékainak stílusában készíti el a filmet, amely ha nem volna színes, akár sokkal korábbinak is gondolhatnánk. Figyelmesebb szemmel azonban észre vehetjük, hogy a két világháború közötti harsány fogalmazásmód helyett az alkotó jóval fogékonyabb a finom árnyalatok, bensőséges emberi kapcsolatok ábrázolására. 

Babits Mihály a Nyugat első nemzedékének meghatározó tagja, 1929-től Móriczcal együtt szerkesztette a folyóiratban megjelenő lírai műveket. Móricz távozása után 1939-ig Gellért Oszkárral szerkeszti az egész folyóiratot az irodalmi élet vezetőjévé válva. A nevére kiállított lapengedély miatt halálával, 1941-ben, halálával szűnik meg a Nyugat. Az első világháború alatt kellett otthagynia magyartanári pályáját háborúellenes verseiért kiállva. Idősebb korában vette el feleségül Tanner Ilonát, aki Kazinczy feleségének nevét használta (Török Sophie). Babits volt a költőknek, íróknak évente díjat ítélő Baumgarten Alapítvány kuratórium tagja dr. Basch Lóránt mellett. Babits korai költészete (Levelek Iris koszorújából, 1911) a kor összes stílusirányzatának színességével (szimbolizmus, szecesszió, impresszionizmus, szecesszió, szürrealizmus, expresszionizmus), a poéta doctus tudatosságával igyekszik a teljesség művészi megragadására. Adynak a világot teljesen átformáló képzelőerő radikális hatalmát képviselő szimbolizmusától eltérő, a dolgok, tárgyak, személyek szubjektív átélésén keresztüli szimbolikus-szecessziós élményből beszélő költészetet hoz létre. A magyar költészetben az Arany, Vörösmarty-féle tárgyiasabb költészetet követi, és az 1945-ben induló Újholdas költők viszik tovább szemléletmódját. Műfordításai, jelentős irodalmi témájú esszéi és regényei, novellái is jelentősek verseskötetei mellett. A Gólyakalifa (1913/16), a Halálfiai (1927) és a Timár Virgil fia (1922) modern elbeszélésmódja mellett a Hatholdas rózsakert (1937) című elbeszélése viszonylag lineáris, realista társadalomkritika. A polgári társadalomban a lányok férjhezadásának mintegy társadalmi cselszövésként való összefogásával annak visszáját ironikusan ábrázolja, melyet az 1978-as filmadaptáció szatírává fokoz.

A novella a narrátor bevezetésével indul, amely a film fekete-fehér állóképekből álló intrója alatt elhangzik, és azt a kérdést exponálja mindkettő, hogy „Aki egy gesztust valaha fölidéz: egy sorsot idézett föl.” A bevezető képsorban [00 – 03:07:17] különböznek egymástól az állóképek: egy részük Babits ifjúsága korabeli, boldog békeidőkből származó dokumentum jellegű fotó, másik részük a filmből hozzáforgatott, de hasonlóan régiként fotografált fénykép Frici idősebb korából. Amikor elindul a képsor, és színesbe vált, azt látjuk, hogy milyen gesztus folytán vált olyanná a főszereplő, amilyen. Melyik ez a gesztus, mit jelenthet? [Rózsacsokor felrakása a kalaptartóra] Ez a mozdulat nem szerepel a novella elején, ez a film értelmezése.

Az irodalmi szövegben a rózsacsokor motívuma mentén nyomon követhetjük Fricike gáláns kalandját Gádoroson Irénnel, Ilka néni szervezésében, amelynek vége, hogy sosem nősül meg, mégis állandóan hányzik neki a fiatal lányok társasága. A rózsa motívum következőkben kigyűjtött szövegelőfordulásai a rózsaillat különböző jelentésrétégekkel társítják, amely megfelel a szecessziós-szimbolikus stílusnak. A szöveg elején a mámorító rózsaillat a szerelem érzését erősíti, és felszabadítja a fiatalokat. A novella végén a múlthoz kapcsolódva paradicsomi állapotot jelent, az emlékezés és a fiatalság utáni nosztalgia jelentéskörével kiegészülve, sőt a „viruló leányok rózsakertje” metafora a női szépséghez való vonzalmat is kifejezi, amitől sosem szabadul meg Frici, és a nevetséges idős gavallér szerepébe kerül.

„Végre megjelent Franci. Oly késő volt, hogy azonnal futnia kellett jegyet váltani s alig válthattak pár szót, ami egyébként nagy zavarból mentette ki őket. Irén a kocsiajtóig kísérte Francit s mire odaértek, a pályatiszt ép szájához emelte a sípot. Vajjon meg fogják-e csókolni egymást? Ilka néni nem volt jelen, aki ezt a dolgot megrendezze. Irénnek végreis le kellett ugrania, miután a csokrot félszegen a bőrülésre fektette.
- Le ne késsenek ám a vonatról visszafelé - kiáltotta még síró hangon, amint lelépett a hágcsóról. De már nem is volt biztos, hogy Franci hallja-e, mert azonnal eltűnt az ablak mögött. Irén szívét elszorította a nyugtalanság, amint magára maradt a sínek közt. S miközben szemét mereven szögezte a távozó kocsira, úgy tűnt föl neki, mintha egy rózsaszirom hullott volna ki az ablakán, visszalengve a nehézkesen nekiindult vonat szelében, és még egy, és még egy... És ez nem is volt puszta képzelődés, mert Franci az ülésen mellette heverő csokorról lassan tépdesni kezdte a szirmokat s egyenként kiszórta az ablakon. Mire a legközelebbi állomásig ért, csak a csupasz virágszárak maradtak.
Akkor megkönnyebbülten sóhajtott föl, mint aki egy telepatikus bűvkörből szabadult ki. A vonat kanyarodása elfedte Gádoros jólismert dombjait, robogásának ritmusában még a cigányzene ütemei zengtek, az utas szédült és nyujtózkodott.”

A feladatban a narrátor mondataihoz párosítsuk a megfelelő állóképeket:

1. Pedig akkoriban nem volt még divat a hosszú fiatalság. A legtöbb ember sietett menekülni ebből az állapotból: megnősült, pocakot eresztett, szivarhoz szokott, másszóval nyugalomba ment. Kivonta magát a forgalomból. 
2. Aki nem nősült meg, az is kiállt a versenyből, legalábbis idomult, ami a potrohot, a szivart és a nyugalmat illeti. De Francin nem fogott a mimikri. Sovány maradt, a kor nem adott neki biztonságot és méltóságot. 
3. Óvatosan repdesett az unalmas lángok körül, vén, gyáva pillangó.
4. Nem bírta a szivart, sem a kérdéseket: - Mikor házasodsz meg?
Mi a különbség a dokumentumképeken lévő tisztes úriemberek és Frici arckifejezése között? 

Figyeljük meg, a novellában végül is milyen gesztusokra vonatkozik a bevezető mondat, és ez hogyan különbözik a film elején a virágcsokor kalaptartóra való föltételtől. Hogyan értelmezhető a különbség? Hogyan kapcsolható ez a különbség a novella „vidéki komédia” alcíméhez, illetve a modern film szatirikus stílusához?

Babits Mihály: Hatholdas rózsakert
Vidéki komédia (részlet)

Nem kell hinni, hogy a regényíró csak annyit tud alakjairól, mint amennyit a könyvében elbeszél. A természettudós egyetlen megmaradt csontból kiszámít és lerajzol egy egész ősállatot. Az emberi lénynek is minden apró mondásában vagy cselekedetében benne rejlik az egész élete. Aki egy gesztust valaha fölidéz: egy sorsot idézett föl.
Azért bocsátom ezeket előre, bizonyos ünnepiességgel, mert Gruber Franciról akarok beszélni, akiről pár szót már szóltam egy regény közepén, s a sorsa egyre fojtogat azóta: hogyan lett ő olyan, amilyen lett? Francinak elég kicsiny és furcsa szerepet szánt az élet és a köztudat Sót városában; ő volt az örökifjú, a kivénhedt szeladon, nevetséges és szomorú figura, ámbár tekintélyes úr különben, törvényszéki bíró (kollégája annak a nagyszerű és végletekig korrekt Miskának, akiről nagyon hosszasan meséltem ugyanabban a regényben, esetleg valaki emlékszik rá).
- Franci, ő örökifjú - mondták róla színlett irígységgel, s ez talán még a minősítésébe is belekerült. A bíró úr a haboskávé mellett: aki udvarol a fruskáknak, résztvesz a haragszom rád nevű játékban, mint a húszéves joggyakornokok, csókolózik a zálogkiváltásnál, szemérmesen... Akkoriban pedig nem volt még divat a hosszú fiatalság; s ezekben a városokban, Sóton, Gádoroson, nem is volt nagyon könnyű fiatalnak lenni. Legtöbb ember sietett menekülni ebből az állapotból, megnősült, pocakot eresztett, szivarhoz szokott. Másszóval nyugalomba ment, kivonta magát a forgalomból. Micsoda föllélekzés! Mint aki kikerül a detektív-lesből! Mint aki elhagyja a tűz-övet! Megszűnt a kereszttűz, a felelősség, az ostrom. A színész lelépett a színpadról. Nem kellett többé kiszámítania mozdulatait, ügyelni minden pillantására...
Némelyek csupa fáradtságból adták meg magukat. Vagy úgy ugrottak a házasságba, mint aki a haláltól való félelmében öngyilkos lesz. S mire kilett a négy x, ők már rég elesettként hevertek, sajátoltású barackfák alatt, s bő áldozati italokkal, mint az ókori halottak. Aki nem nősült meg, az is kiállt a versenyből s idomult: ami a potrohot, a szivart és a nyugalmat illeti. Mint az állatok a veszélyben, közömbös környezethez.
De Francin nem fogott a mimikri. Sovány maradt, akár egy mostvégzett jogász, a kor nem adott neki biztonságot és méltóságot, csak sutábbá tette. Óvatosan repdesett az unalmas lángok körül, vén, gyáva pillangó! Figyelmes kimértségét kuncogták a csitrik. Száján örökelfogult mosoly ült, hosszú ujjai közt lapossá nyomódott az ideges cigaretta.
- Miért nem szivarozol, Franci? Mingyárt más lenne a tekintély.
Nem bírta a szivart. Sem a kérdéseket.
- Mikor házasodsz már?
Ezen még el is pirult. Hebegett, ami a legrosszabb politika. Könnyű volt ugratni, például ha látták olykor valamely ablak alatt.
- Gyanús, Franci, gyanús.
Ilyenkor elkerülte az ablakot. Képes volt heteken át kerülővel járni. Az uccán Szcillák és muskátlik lestek. Ki tesz igazságot udvariasság és elővigyázat közt?
- Franci nagyon megégethette magát - ez volt a közvélemény. Miska erről legtöbbet tudhatott, lévén ő épp Gádorosról való, ahol Franci volt valaha aljegyző. Az a hír járta, hogy Francinak hirtelen kellett áthelyezését kérnie Gádorosról, »nőügy miatt«. De ez régen volt már, senki sem tudott bizonyosat, s Miska csak morgott úri és liberális bajuszába:
- Egymás magánéletét ne firtassuk...
Persze a pletykára nehéz szájkosarat tenni, ezer szája van. Miska eltemethette a valóságot a tapintat sűrű lepleibe. Viszont a legenda élt. Hagyományosan, szinte hivatalosan. És ez fontosabb, mint a valóság. Ki törődik a valósággal? Legfeljebb a regényíró; mondhatni, az álmodozó költő. A legenda nem céltalan álmodozás.
Elevenbe vág, igényeket elégít ki.
A sóti igény főleg a Franci fejére követelt csörgősipkát. Azonkívül valami Ilka néni szerepe izgatta nagyon a sótiakat. Ő is eredetileg sóti lány volt, akire ott sokan emlékeztek. De az emlékben már istenséggé nőtt, öreg szerelmi istenséggé, ki fitos pók képében ül háza közepén, vidám hálókat fonva a fiatalságnak.
Annyi igaz, hogy fitos volt. És a háza - mióta férje nyugalombavonulása után Gádoroson letelepedtek - csak úgy bugyborékolt a vigasságtól. Vendég mindig volt itt, nagy női társaság s cigány és tánc nélkül is állandó jókedv: kivált a nyári esték gyönyörűek! Az idősebb asszonyok a verandán ramsliztak, a fiatalok a rózsalugasok közt nevetgéltek a holdvilágos kertben. Óriás rózsakert volt, mert az Ilka néni férje, miután mint huszárkapitány egy makacs ízületi bántalomtól megrokkanva penzionáltatta magát, azt vette a fejébe, hogy rózsát fog termelni és eladja a szerb üzéreknek, akik rózsavizet csinálnak belőle.
Több holdon át rózsa és rózsa: képzelni lehet az illatot, ami itt elöntötte a levegőt virágzás idején. Nem csoda, ha a szerelmesek megmámorosodtak ebben a kertben, elvesztették félénkségüket, legyőzték meggondolásaikat s nem egy boldog vagy keserű házasság igazi bölcsője és sugallója ez a kerítő rózsakert volt.
Ilka néni összejátszott a kertjével. Ez volt a bűne s hogy szerette a fiatalokat. Ő maga korán őszült, puha bodros haja tiszta fehér volt már, de arca síma maradt s különöskép az orra fiatal. E pöttöm orr alól bugyborgott legzengőbben a kacagás, ettől áradt és dagadt a rózsakert. Ez kihallatszott, ha még annyi fiatalság volt is együtt, sőt ez segítette túl a fiatalokat is minden zavaron és némaságon. Ahol az Ilka néni jelen volt, nemigen röpködtek át angyalok a szobán. Inkább ördögök; bár csak amolyan illedelmes, társaságbeli és vidéki ördögök.
Az ügyetlenek voltak kedvencei. A szégyellőst, tapasztalatlant szárnya alá fogta. Büszke volt, ha a lányok aztán férjhezmentek s a félszeg fiúból tökéletes gavallér vált. Olykor pártolta is kisded céljaikat. A nevelő mindig egy kicsit intrikus, mint a Gondviselés. De nem áll, hogy elvszerűen házasított volna. A férfinemen-lévőket inkább óvta a csapdáktól. Tanácsadó volt és jóbarát. Fiúké épúgy, mint lányoké.”