Hangyaboly – Tanári segédanyag

 

Fábri Zoltán filmje a lírai-esztétizáló stílusirányzathoz tartozik, ugyanakkor a rendező nem mond le a műveire jellemző kiélezett drámai konfliktusok bemutatásáról sem. Mindennek megvalósítására egy apácazárda zárt közösségében bonyolódó regény kiválóan alkalmas.

Fábri Zoltán filmje a hetvenes évek elején elinduló, lírai-esztétizáló stílusirányzathoz tartozik, ugyanakkor a rendező nem mond le a műveire jellemző kiélezett drámai konfliktusok bemutatásáról sem. Mindennek megvalósítására a „hosszú 19. században”, egy apácazárda zárt közösségében bonyolódó regény kiválóan alkalmas. A századfordulós, szecessziós környezet, a sejtelmesen megvilágított belsők és a szabadságot szimbolizáló plein air-külsők megfelelő közeget jelentenek az esztétizáló stílus gazdag, ornamens díszítettségének megformálásához. Nem véletlen, hogy a stílusirányzat több filmje játszódik ekkor (pl. Huszárik Zoltán: Szindbád, 1971), tekint vissza erre a korszakra (pl. Makk Károly: Szerelem, 1970) vagy választ helyszínként zárt intézményt (pl. Sándor Pál: Szeressétek Odor Emíliát!, 1969). A drámai konfliktust pedig az utódlás körül összecsapó modern és konzervatív csoport összecsapása hordozza, amelyet a korszellem mellett személyes érzelmek is motiválnak. Utóbbiak lélektanilag elmélyült ábrázolásával Fábri a korban még igencsak tabunak számító témát is érint, hiszen a reformokat szorgalmazó Virginia nővér nem csupán racionális meggyőződésből támogatja Magdolnát, a haladók csoportjának főnökasszony-jelöltjét.

Kaffka Margit a Nyugat első nemzedékének írója, műveire az impresszionizmus és a lélektaniság jellemző, Ady hatás mutatható ki az első időben. Második férje Balázs Béla öccse. 1918-ban, 38 évesen halt meg spanyolnáthában fiával együtt. 1904 és 16 között nyolc regénye, hat elbeszéléskötete és hat verseskötete jelent meg. Legjellegzetesebb szövege a Színek és évek (1912) című regénye, amelyben egy idős nő visszaemlékezései adják egy letűnt kor elbeszélői keretét saját szubjektivitástól eltávolodva mégis belső nézőpontból. A hangyaboly 1917-ben jelent meg.

A filmrészletek fő tónusa a diáklányok fehér hálóingének, viruló, életteli lányságuknak és az apácák fekete ruhája, főkötője, ami testüket is eltakarja. A lányok bentlakásos iskola egy személyes, belső életük színtere is, nem csak az órákon tanulnak együtt, hanem a hálóterem a magánéleti szálak szövődésének helyszíne, ami az apácák ellenére van, akiknek feladata hogy tisztának és ártatlannak tartsák meg a lányokat, amíg férjhez nem mennek a külvilágba újra kikerülve. Ők mégis érvényt szereznek egyéniségüknek és személyes vágyaiknak, és ennek különféle módjai történnek meg, miközben a zárt világ szabályai leképezik a társadalmi rend képmutató, élhetetlen voltát. Az apácák főnöknőt választanak, két pártra szakadnak: a modernizáló és a konzervatív szárny összeütközésének a diákok a csatatere tulajdonképpen. Az egyik gazdag vagyon örökösnőjét a konzervatív szárny próbálja apácanövendéknek beszervezni, és az ő holmijait viszik át a másik hálóterembe. A lányok azért nincsenek beavatva, hogy ne tudják ellenkező irányba befolyásolni társnőjüket, de így is beszökik az udvarlója (lásd a másik háromperces részletet), ami miatt felbolydul a hangyaboly. A hangyaboly metafora a fekete ruhákra is utal, ahogy nyüzsögnek távoli nézőpontból az apácák, intézik ügyeiket, amiből aztán semmi sem lesz, vagy kisszerűnek bizonyul utólag. A lányszöktetés sikerül, és a konzervatívok győznek egy másik személyes konfliktus miatt, de lényegében minden ugyanúgy megy tovább, az apácazárda zárt világa nem szembesül semmivel, és nem is változik. A késő modern szöveg belső nézőpontból mutatja az összes, ellentétes indíttatású szereplőt, mindenkit meg lehet érteni, de a konfliktusok is világosak és jól megrajzoltak, amelyeknek nem a megoldását, hanem a tőlük való távolra kerülést, rajtuk való túllépést sugallja a szöveg vége és a címe, ahogy a lányok is elérvén a megfelelő kort, elhagyják az intézményt testben és lélekben is.

A filmrészletekben a föntről lefelé irányuló nézőpont, a felső kameraállás fejezi ki a hatalmi viszonyokat, amely a hit kérdésével, az isteni nézőszöggel is összekapcsolódik, hiszen az apácák egy olyan ideológia nevében nyomják el a tanulókat, amely a jézusi áldozatra, a tízparancsolatra hivatkozik állandóan, miközben maguk is állandóan a hatalmi, anyagi, és személyes vonzalom érdekei mentén döntenek és cselekednek. Az első részletben a lányok félkörívben állják körül a földre fektetett keresztet, ami sokkal tisztább és meggyőzőbb kép, mint a templomban alsó kameraállásban felvett szenvedő és csúnya Jézusábrázolások. A hálóterem sarkából felső kamerállásból felvett kép bensőséges és intim hangulatú, a lányok összetartásának szorosságát a felnőttekkel és apácákkal való szembenállásból nyertnek mutatja. A második részletben, amikor fellázadnak, a regény nem írja le bővebben a diákok és apácák fejvesztett szaladgálásának látványát, amit a filmben viszont az emeleti ablakból kikiabáló Kunigunda nővér fokalizál felső nézőpontból, a gyertyával a kézben körtáncot lejtő lányok pedig az Egyedi Ildikó alakította legnagyobb szájúbb lány csúfondáros kántálására épphogy nem segítenek megtalálni a nem kívánt betolakodót, hanem növelik a káoszt, és örömüket lelik a szabad mozgásban esti időpontban az udvaron, amikor már bent kéne a hálóteremben lenniük a szigorú szabályozott rutin szerint. A harmonikus, gyors, összekapaszkodó mozgás szép látvány felülről nézve, és a lányok szabadságát, életörömét elnyomhatatlannak mutatja, az apácák tehetetlenségét, a lázadással szembeni félelmét pedig kisszerűnek értelmezi.

 

Mit gondoltok, mi történt, hogy elviszik az egyik diáklány holmijait, matracát? [Mintha meghalt volna, kirúgták? – valójában átköltöztetik az apácanövendékek közé, mert a sororok meggyőzték a vagyonos lányt, hogy legyen ő is apáca] Mit csinálnak a lányok, akik szintén nem tudják? [ahogy az apácáktól tanulták, gyászszertartást rendeznek neki, hatalmas kereszttel, gyertyákkal a földön, és imádkoznak érte] És mit jelent ez a rituális gesztus? [saját rítust találnak ki, hogy elbúcsúzzanak]


Hogy vonatkozik ez a rész a film/regény címére, mi történt a „hangyabolyban”, és szerintetek miért? [Felbolydult a hangyaboly, mert megszökött Gruber candidáta] A candidáta cím azokra a diáklányokat illette, akik nem csak tanultak az apácák iskolájában, hanem apácanövendéknek jelentkeztek.]
Gyűjtsük ki a megnevezéseket a regény szövegéből, hogy kit is üldöznek [őrült, rabló, betörő, mocskos kísértet, hadifogoly, merénylő]? A fejezet vége szerint az egyik diáklány udvarlója volt, aki miatt felzaklatták magukat a lányok és apácák. Mi utal arra a szövegben, hogy a nézőpontváltás iróniát takar? [dőltbetűvel szedett szavak, túlzó kifejezések: hősen, mint a feltüzelt harcosok, öregjeik életét megmenteni, soror Adél tíz éve nem futott ilyen jót] Az irónia forrása a férfi nemhez való ambivalens viszonyulásban áll a zárda lakói között: miben áll ez?

Kaffka Margit: Hangyaboly (részlet)

„- Mi történt, az istenért? Micsoda? Ki? Hol?... Úristen, és ti itt álltok - idefenn. A másik lépcsőn vagy a kápolna alatt feljöhet akárki, és eggyel feljebb a növendékeink alszanak. Rögtön elosztódunk, egy-kettő-háromfelé - így ni! Ti maradtok; ezek induljanak erre a hátulsó lépcsőhöz! Önök velem, gyorsan, lefelé! Meg kell keresni, ki kell seprűzni, ha csakugyan van valaki. Minden lámpát fel, világot mindenütt.
Egyszerre megindultak lefelé; már hősen, bátran mind, szervezett tömegben, együtt. Egyszerre tudták mind, hogy meg kell védeniök a zárdájukat, hírnevét, fiataljaik és öregjeik nyugalmát, tán életét is. Három oldalról, futva, lihegve és topogva rohantak és robbantak le, mint a feltüzelt harcosok. Mert Komoróczy Sára járt legelöl, a deli, a hangos és erős dzsentrilány, akinek helyén az esze és nem ijed meg egyhamar.
- Hadd lássuk csak, hadd lássuk azt az "őrült"-et; hadd páholjuk el azt a rablót! Csak egy volt! Merre van hát, hol bujkál, jöjjön elő! Lássuk, lesz-e még másodszor is kedve csúfságot... nini, ahol ni!
Egy szempillantásra megtorpanva állt meg az apácasereg. A feketült szentkép előtt, a mécses halvány világánál megrévlett most a betörő csúfos, minden érzésüket sértő sziluettje. Ám Adél azt nézte csak meg hirtelen: mi lehet jobb kezében a fényes kis tárgy? De nem revolver volt, nem - jól látta, egy zsebóra. Állt egy helyben, és a perceket számlálgatta.
- Ah, most megcsípjük! - kiáltott Adél üvöltő, gúnyos harci diadallal - most nem menekül! Zárjátok be a kaput, ó, ó, tárva-nyitva! Bezárni, hogy ne menekülhessen! Hé, Jancsi, Miska, Tráján! Keljetek! Hamar, kötelet!
Loholva szaladt ki az udvarra, el a szivattyús kút mellett, majd a másik udvaron végig, az Ápolda előtt, a nedves márciusi éjben. Az istállók s a kertész háza közt laktak a hetesek, kerti munkát végző, vízhordó meg teheneslegények. Van tíz éve, hogy soror Adél nem szaladta ki magát ilyen kedvére.
- Keljetek már! Lusta kutyák! Alávaló mamlasz barmok! Elő, kötelekkel, hamar!...
És mégis, mire az álomszuszékok felcihelődtek, mire előkeresték a kötelet; messzire illant már a mocskos kísértet régen. A földszintnél tovább egyáltalán nem is jutott; néhány folyosón futkosott keresztül-kasul, céltalan vágtatásban, egyedül a komor szentképek alatt. Aztán megállt; szétnézett. Megzavarta a szokatlan helyzet, iromba nagy árnyékát látta a színes mécsvilág előtt - a némaság; a szűk folyosók; a falon egy másik meztelen férfitest halotthalvány mozdulatlanságban - a vérző, szelíd, áldott ismerős, szemérmetes, ott - a feszületen. Megborzadt, fogai összeverődtek, fázott; de tántorogva és konokul megállt mégis a lámpa alatt; rámeredt az óralapra, és se látva, se hallva számolni kezdte a másodperceket. Már hallotta a zajt, léptek robaját, női sakálüvöltést egy valaha ismerős ajakról; de még húsz másodperc volt hátra... még tizenöt, igen. - Végre - vége? És most usgyi - ki innét, ahogy jött, minél előbb. Józan volt már, és rettentően, testileg szégyenkezett. A "porta" nyitva volt, és senki sem szaladt, hogy bezárja, hogy kelepcébe fogja. Nem is közeledtek felé, sötét csoportjaik ott maradtak, újra elnémulva a folyosók homályos mélyén. A vezérük akkor loholt végig kiáltva és harsogva az udvaron; de hiába - ők úgy látszik, mégsem akarták nagyon ezt a hadifoglyot, jobban is szerették, ha elmenekül! Kinn a kapu előtt a cigányprímás készen tartotta már a prémes bundát.
Jancsi, Miska, Tráján ott álltak a nagy kötéllel, de a merénylő azóta már kezében is tartotta ocsmány fogadása díját.
A hangyaboly, melybe kívülről belerúgtak, még soká zúgott és nyüzsgött tehetetlen, bőszült morajjal. A folyosók tömve voltak, mindenki ott volt már, és azok, kik mélyen aludtak az emlékezetes öt perc alatt - most utólag felkászálódva, még hangosabban és rémültebben tárgyalták az esetet. Legvalószínűbbnek tetszett, hogy őrült jutott be a falaik közé; valójában nehéz is volt másképpen elképzelni. Kissé távolabb, a "lurdi" folyosón már több alakról is beszéltek, volt aki hármat is látott, noha az imént ébredt fel. - Egy novicia reszketve elevenítette fel Jack, a hasmetsző régi és szörnyű legendáját. Végre felmozdult a balszárny is, ezek csak most hallották a dolgot; sápadtan, merev arccal álldogáltak az öreg németek; gyanakvó, vádas szemekkel, némán sandítottak a fiatalabbakra, kikkel úgyis titkos feszültségben éltek; majd egymásra, összebólintva értően; bár még maguk sem tudtak értelmet adni ennek. "Ach Jessus!" - "Um Gottes Willen!" - "Jessus-Maria-Joseph!" - hangzott minduntalan.
Már néhány perccel előbb Geralda, a fiatal felügyelőhelyettes volt az első, kinek eszébe jutott felszaladni a harmadik emeletre; ott csak növendékek és jelöltek hálószobái voltak; két ellenkező épületágban. Itt akkor még teljes csend honolt; ám felsiető léptei zajára mégis rémülten vált széjjel egy sugdosó pár. Hálóingben, szoknyában, kendősen és papucsos lábbal randevúztak és állongtak a hideg helyen - s most illanva tűnt a kandidáták szakasza felé az egyikük. És mégsem titkos "szerelmesek" voltak, amint ezt hinni lehetett volna - nem, Király Erzsi és az új abbégalléros: Gross Helénke tárgyaltak volt itt az éj csendjében, veszélyben, lopva, suttogva, valami igen-igen fontos ügyet.
- Mi az, Erzsike kisasszony? Ön itt van? Mit keres ilyenkor a folyosón? Ki volt az a jelölt? Ah, vagy maguk is tudják már?
- Igen, kedves nővér! - hazudott Erzsi hirtelen, meg sem gondolva, mert sejtelme sem volt róla, hogy mit tud már.
- Ah, borzasztó, ugye? Ilyen elvetemültség! Egy férfi, ilyen késő éjjel! Mi lesz már velünk, ha ez így megy!
- Betörő! - találta el Erzsi nagy intuícióval és igen meglepődve. - Borzasztó! - hazudta frissen tovább. - Épp most futott át ide egy jelölt, nem is tudom, mi a neve, tőle hallom, én épp kinn jártam; a termekben még nem tudja senki.
- Akkor ne is bántsa, kisasszony; hadd aludjanak békén, Istenben!
Természetes, hogy menten fölverte Erzsi, akit csak tudott.
Az imént, éppen mielőtt a kis Geralda rémült arccal megzavarta volt, csakugyan előre jelzett, titkos találkozója történt a kis Helénnel; és ott, az éj hűvösségében, a falszobor előtt szerelmi hírt mondott neki, drága, édes hírt, ájulásig boldogító valóságot.
- Igen, hát szeret, te kis bamba! Vedd be már egyszer a töksi fejedbe! Téged, no, nem is engem! Beléd van szeretve, no, csakúgy, mint te őbele; hát olyan hihetetlen ez? Igaz, hogy furcsák ezek a véletlenek... de talán mégsem annyira! Na, de hisz itt a Holzerné levele, neked szól; az a bejáró negyedéves adta át nekem, az a kis csúnya, tudod, amelyik Fóth néninél van kosztban. Csak vigyázz, dugd el az istenért! Szóval, nyilatkozott a szerelmesed, kis apácajelölt! El akar venni, ve-hen-ni! Igen-igen, fe-le-ség-nek - hát mi a csudának másnak? Csak az a kérdés, hogy csináljuk ezt a dolgot - kis klastromi menyasszony?
- Mit - hogy csináljunk? Ó, Istenem!
- Mit? Hát ezt csak rendbe kell hozni - vagy mi? Te itt csücsülsz a négyes számú kandidátteremben, Ő-d meg egy "rideg legénylakás"-ban álmodik felőled, pedig hát előbb-utóbb együtt kell aludnotok.
- Jaj, drága - te mindig olyan cinikusan beszélsz. Én... én nem is gondolok tovább semmire; nekem most már így is jó minden. Olyan boldog vagyok! Csak még végig se gondoltam, el se hittem - nem is értem egészen.
- Hát komplikált is az eset, mi? Hahaha! szóval, lelkem, legjobb lesz, ha te mielőbb kimégy innen Holzernéhez; lásd milyen szívesen hív, hogy légy vendége a mátkaságod alatt. Onnét aztán írhatsz a gyámodnak minél előbb - hisz még kelengyét is kell venni, készíteni. Ebben a szörnyű gallérban nehogy mutasd magad a vőlegényed előtt! Holnap tehát - igen, minél előbb szólnod kell Berchtolda anyádnak.
- Ó, azt - azt én nem merem, Erzsi!
- Meg vagy te bolondulva? Nem mered? Hát nem akarsz Töfflerné lenni? Nem akarod, hogy a pattanásaid elmúljanak? Apáca akarsz tán lenni még most is?
- Ó, jaj dehogy - hisz' sohasem is akartam igazán! Csakhogy hát most már itt vagyok, és rajtam van ez a gallér.
- Hát dobd le, az istenfáját! Kész apácák meg papok is kiugrottak már.
- Igen, de... hogy én mondjam meg? Mit fog szólni soror Berchtolda? - Ő oly jó volt hozzám. Én azt mondtam neki, hogy csalódott szívű vagyok. Hát még Simonea és Leona, az öregek mit szólnának - a nagynéném megjelent neki álmában -, nem, azt nem is lehet!
- No hallod? Hát hogy akarsz kikerülni innét? Hát még ez is az én gondom legyen? Te, a végén még kicsapnak engem a képesítőm előtt; akkor elmehet szegény anyám.
- Jaj, ne haragudj - te drága, jó, okos te!
- Persze - szöktessenek meg, direkt; az romantikusabb, meg aztán az ujjad se kell megmozdítani!... Ej. Egyelőre menj aludni, és álmodni felőle; aztán holnap majd meglátjuk; majd beszélünk még róla; hamarosan csinálni kell valamit! - Ha! Jönnek; a kis Geralda csak. Fuss!
...És másnap reggel, mikor Szelényi papa a portafolyosó végén megállította Gross Helént, és a vastag szivar mögül kaján mosollyal, egy pici férfi-gonoszkodással megkérdezte tőle, hogy "No, Helé-énke! Mi történt az é-éjjel?" - a kis jelölt halálra sápadt, reszketni kezdett, és rémült könnyekben tört ki. Annyira legendás volt az öreg pap mindentudása, mókás értesültsége, hogy a kis német lány (mert folyton az járt úgyis az eszében) hirtelen azt hitte, hogy az ő hajnali, titkos beszélgetésükre céloz; és tudja már valahonnét, hogy őt szeretik, szeretik... és hogy ő csúfosan elhagyni készül e szent falakat egy férfi kedvéért.”

Tovább a teljes műre