Nevéhez fűződik az egyik első játékfilm és számos technikai kísérlet, üzletasszonyként pedig gond nélkül irányított komoly filmes cégeket. Felvilágosult szellemben készült, finom humorral átszőtt filmjei a modern közönség számára is nagy élményt jelentenek.

Alice Guy (1873. július 1. – 1968. március 24.) egy párizsi könyvkereskedő gyermekeként nőtt fel, majd a francia filmpionír, Léon Gaumont alig 21 éves titkárnőjeként került a filmkészítés közelébe, ahol hamarosan már ő felügyelte a vállalat gyártási folyamatait. Majdnem 600 némafilmet jegyzett rendezőként vagy producerként, korai munkáinak többsége rövid, egytekercses alkotás. Bár az alig egy perces Káposztatündér első változata és pontos készítési ideje nem ismert (1896-ban, 1900-ban és 1902-ben is készült egy-egy verzió), több kutató azt valószínűsíti, hogy ez lehetett a világ első fikciós filmje, még Méliès később világszerte híressé vált munkáit is megelőzve. A szkeccs arra a francia mesére alapul, mely szerint a lánygyerekek rózsában, a fiúk káposztában jönnek a világra. A rendezőnő jellegzetes humora már ebben a korai alkotásban jól érezhető.

A Gaumontnál készített filmjeire jellemző, hogy eredeti helyszíneken forogtak, így művészeti értékükön túl a kor autentikus lenyomatát is megőrizték. Ezek közül kiemelkedik a félórás La Vie du Christ (1906), amely huszonöt különböző díszletben és sok külső helyszínen, több mint 300 statisztával készült. A cég annyira megbízott az ambiciózus és tehetséges kolléganőben, hogy kísérletezésre is alkalmat adott neki. Már a századforduló környékén készített filmeket a Gaumont Chromophone szinkronrendszerével, ami ugyan nem került használatba szélesebb körben, de fontos lépés volt a hangosfilm későbbi kifejlesztéséhez.

Guy 1907-ben lemondott a Gaumont produkciós részlegének irányításáról, és hozzáment egyik kollégájához, Herbert Blaché-hoz. A cég Herbertet hamarosan Cleveland-be küldte, hogy megalapítsa a Gaumont Chromophone amerikai leányvállalatát, később pedig megkapta a New York-i stúdió vezetését. Eközben a felsége sem tétlenkedett, hiszen Solax néven megalapította saját cégét, amely kihasználva a Gaumont rendelkezésre álló eszközeit, önálló gyártásba kezdett. A vállalkozás annyira sikeres lett, hogy a Solax 1912-re már különálló stúdiót épített a New Jersey-i Fort Lee-ben. Guy-Blaché különös érzékkel választotta ki színészeit, olyan sztárok indultak nála, mint David Karr, Blanche Cornwall, Marion Swayne, Romaine Fielding, Fraunie Fraunholz, vagy éppen a férfias főszerepeket játszó, bámulatos kaszkadőrmutatványokra képes hölgy, Vinnie Burns. Az itt készülő filmek műfaja nagyon változatos volt, a skála a társadalomkritikus melodrámáktól a kalandos történeteken át a rendezőnő igazi zsenijét megcsillantó vígjátékokig terjedt. A feldolgozott témák gyakran foglalkoztak a házasság intézményével és hangsúlyozták a nemek közötti egyenlőséget, mint például A House Divided (1913) és a Matrimony’s Speed Limit (1913) esetében. Ebben a Vinnie Burns-t is szerepeltető, 1912-es filmben például hölgyeket láthatunk igazi western hősökként, amint sziklát mászva, lovagolva, fegyveresen szereznek érvényt a vadnyugati igazságnak.

A közönséget elsősorban a Solax-filmek látványos díszletei és akciójelenetei csalogatták a moziba, de a jellegzetes átöltözős történetek is népszerűek voltak (Cupid and the Comet, 1911, What Happened to Officer Henderson, 1913). Az azóta sajnos elveszett, In the Year of 2000 (1912) című film egyenesen azt vizionálta, hogy az ezredfordulóra a nemi szerepek teljesen felcserélődnek, és a férfiak női, a nők férfias feladatokat látnak majd el.

Az 1910-es évek közepére a rövidfilmek iránt egyre kevesebb érdeklődés mutatkozott, és mind nagyobb teret hódítottak a többtekercses, bonyolultabb történeteket bemutató alkotások. Az új trendet követve Herbert saját céget alapított, ahol Blaché Features logó alatt felesége is dolgozhatott. Itt készítette készült többek között a The Shadows of the Moulin Rouge (1913), Beneath the Czar (2014), a The Dream Woman (1914), The Monster and the Girl (1914), a The Woman of Mystery (1914) és a The Lure (1914) című filmeket. Egy évvel később a Blaché Features csatlakozott a független gyártókat tömörítő Popular Plays and Players szövetséghez, ahol Guy-Blaché egy új csillagot, Olga Petrovát szerepeltette az erős női figurákat középpontba állító Painted Woman, a The Vampire és a My Madonna című filmekben. A rendezőnő az 1910-es évek második felében a családi stúdión kívül más produkciós cégeknek is dolgozott, fennmaradt például a Marcus Loew számára készített The Great Adventure (1918), melyben a később nagy karriert befutó Bessie Love szerepelt.

Az üzlet azonban ekkor már egyre nehezebben ment, emellett magánéleti gondok is terhelték a házaspár kapcsolatát. Hamarosan elváltak, és a keleti parton még nagyon sikeres, de Hollywoodban már irányt vesztett Herbert inkább bútorkereskedőként folytatta tovább. Az anyagi csődöt és férje elvesztését megszenvedő rendezőnő 1922-ben visszatért Franciaországba, ahol a következő évtizedekben elsősorban írással és filmes oktatással foglalkozott. Még sokáig élt, de ezután már soha nem készített újabb filmet, így megmaradt a némafilm igazi nagyasszonyának. Mára már méltatlanul elfeledett nevét a legnagyobb korai pionírok mellett kellene emlegetni filmtörténet lapjain.

Barkóczi Janka

Az Alice Guy-Blaché életét bemutató dokumentumfilm egyetlen alkalommal látható lesz a 3. Budapesti Klasszikus Film Maratonon!