Az éjszaka gyémántjai

1964, Démanty noci, csehszlovák, német/cseh hang/magyar felirat/English Subtitles (65') Michal Bregant (Cseh Nemzeti Filmarchívum) bevezetőjével, a film után beszélgetés Eva Lustigovával, az író Arnošt Lustig lányával. Vetítés: 09.06, 15.00, Toldi mozi, Kisterem

A nálunk jól ismert és már-már magunkénak vallott cseh szerzők mellett és mögött voltak kevésbé ismert remekírók (az 1960-as, 70-es években), mint például a forgatókönyveket is jegyző volt auschwitzi fogoly, Arnošt Lustig. Műveiből számos filmes dolgozott, többek közt Az éjszaka gyémántjait jegyző Jan Němec. Lustig elmondása szerint: „… a film önéletrajzi jellegű, nagyrészt minden úgy történt, ahogy a film mutatja. 1945-ben társaimmal leugrottunk a dachaui koncentrációs táborba vivő vonatról. Előtte hat napig nem kaptunk enni, ezért szörnyen kiéhezettek voltunk, amikor rátaláltunk a falura. Én kaptam a feladatot, hogy öljem meg a filmben is szereplő nőt.” Az egyik legjelentősebb holokauszt-film szinte minden mozzanata és képe Lustig emlékein alapul.

 

Rendező: Jan Němec
Író: Arnošt Lustig
Forgatókönyvíró: Jan Němec, Arnošt Lustig
Operatőr: Jaroslav Kučera
Zene: Vlastimil Hála, Jan Rychlík
Szereplők: Ladislav Jánsky, Antonín Kumbera, Ilse Bischofova, Jan Riha, Ivan Asić, August Bischof
Műfaj: háborús filmdráma
Gyártó cég: Ceskoslovenský Filmexport
Formátum: fekete-fehér, 1.37:1

Jegyvásárlás

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem