Könyvbemutató: Láthatatlan filmtörténet sorozat

A sorozat első köteteinek bemutatója: Szőts István és Sára Sándor megvalósulatlan forgatókönyvei. 09.05.16.00 Toldi mozi

A magyar film történetében is gyakran előfordult, hogy politikai, gazdasági vagy egyéb okok miatt egy tervből nem született film. Az előkészítő munka különböző fázisai (szinopszis, irodalmi, technikai forgatókönyv vagy – jóval ritkábban – leforgatott anyagok) sokszor elkallódtak, de a legjobb esetben is fiókok mélyén porosodtak. A Láthatatlan filmtörténet címmel induló sorozat elsődleges célja e szövegek közreadásával egyrészt az értékmentés, másrészt, hogy azok legalább az olvasók képzeletének mozivásznán életre kelhessenek.

Az első kötet, Szőts István Tetemrehívás. Az utolsó nádor című technikai forgatókönyve (a szerzőnek a terv keletkezéstörténetét és meghiúsulásának okait felidéző elő- és utószavával), az MMA Kiadó és a Magyar Nemzeti Filmarchívum közös vállalkozása: a szöveg a kiadó, a fennmaradt felvételekből összeállított DVD-melléklet a filmarchívum gondozásában jelent meg. A kiadvánnyal Szőts István halálának huszadik évfordulójára emlékezünk.  

A sorozat másik kötetében Sára Sándor – aki a Szőts-töredék operatőre is volt – két megvalósulatlan forgatókönyve olvasható, a rendező bevezetőjével. A kiváló rendező-operatőrnek a Kádár-korszakban sokszor akadt dolga a cenzúrával: több művét (köztük a Feldobott kő című, önéletrajzi ihletésű játékfilmjét és korszakos jelentőségű történelmi dokumentumfilm-sorozatát, a Krónikát) hosszabb-rövidebb időre betiltották, történelmi tárgyú forgatókönyvei megvalósítását pedig ritkán támogatták. Aztán a rendszerváltozás után pénz hiányában nem kerülhettek filmvászonra az Amrita Sher-Gil magyar-indiai festőnő életét feldolgozó Dear India és egy tragikus gulág-történetet felidéző Transzszibériai álom című irodalmi forgatókönyvei (az elsőt Dobai Péterrel, a másodikat Kardos Istvánnal írta). A kötettel Sára Sándor 85. születésnapját ünnepeljük.     

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem