Gaál István két levele került most Archívumunk birtokába. Az első levél 1957. május 14-én, a második 1957. május 22-én kelt. A címzett André Libik rendező, producer. A levelezés idején Libik András 25 éves volt, Párizsban élt, ahová az 1956-os magyar forradalom leverése után menekült. Korábban vegyésznek tanult, majd rövid ideig járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

Gaál István (forrás: MNF)

Bár Gaál István (1933–2007) személye és művészete sokunkban még élő emlék, talán nem árt őt is röviden bemutatni. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és operatőr 1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Vizsgafilmje, a mindössze hétperces Pályamunkások című etűd (ír is róla mindkét levélben) kirobbanó tehetségről, zenei és vizuális formaérzékről tett tanulságot. Diplomázás után olasz ösztöndíjjal Rómában tanult. A Balázs Béla Stúdió nemzedékéből elsőként készített nagyjátékfilmet: Sodrásban (1963). Későbbi filmjei közül kiemelhető a Magasiskola (1970), az Orfeusz és Eurydiké (1985), valamint Bartók portréfilmjei.   

 

Első levelét úgy indítja, amit csak nagyon jó barát engedhet meg magának: Bandikám, te büdös k…a. (Ő ki is írja…) Majd így folytatja: Van képed szemrehányásokat tenni, méghozzá olyanokat emlegetni, hogy miért fizetsz? Ejnye a szentségit, hát nem én küldtelek ki tárgyalni René Clairhez? Inkább azon legyen az eszed, hogy minél előbb szerződést szerezz valamelyik filmcégnél ‒ persze a számomra. Szeretném ‒ sőt követelem, hogy lakásod falára zománctáblán a következő felírást függeszd ki: Gaál Agency. A hivatkozás a kor világsztár francia rendezőjére persze tréfa, ugyanúgy, mint a szerződés és a zománctábla.

A folytatásban Gaál leírja kortársai, barátai utazásokra és külföldi tanulmányutakra vonatkozó álmait. Hiányzik persze a pénz és nehezen szerezhető meg az útlevél:

Barátom, ismét emlegeted a számomra szívfájdító meghívást. Öregem, azon a címen, ha valamelyik filmcég adná a meghívást, talán az útlevélkérdést el lehetne intézni. De a baj ott van, hogy jelen pillanatban semmiféle álló vagy forgótőkém nincsen, nem beszélve devizáról, amiből legnagyobb összeget egy dollárt láttam. Már pedig, ahogy én ismerem a franciákat, szerelemből nem nagyon hívják meg az embert.

Annakidején /még december végén/ három csoportot alakítottunk filmesek.

Első: Olaszország.  Tagjai: Bácskai [Lauró István rendező], Sára [Sándor operatőr, rendező]

Második: Franciaország. Tagjai: Szabó [István operatőr], Sík [Igor operatőr], Novák [Márk rendező]…

Harmadik: Anglia, amelyben Aczél [György operatőr] volt, Kocsis [Sándor operatőr] /azt valószínűleg nem ismered/ és jómagam.

Én leveleztem a M.G.M. céggel. Az átadta a levelem és kérésem a British Councilnak, aki pedig visszaírt, hogy jelenleg nincs tőkéje segíteni bennünket abban a formában, ahogy kérjük. Szóval jól pofára estünk. Az olasz út is kútba esett. Egyedül a francia az, amely még valahogy mozog. (…) A három franciás élénken levelezett Szabó Pistával, aki egy éven át rendkívüli hallgató volt mint operatőr, majd később felvették elsőéves filmrendezőnek. Nos, ez a srác kiment és amint hallom a párisi főiskolán tanul a Rabinovszky Mátéval együtt, Radványinál. Állítólag ez a srác elintézte a mi gyerekeinknek, hogy kimehessenek, csak azt hiszem jelenleg diplomáciailag akad az ügy. Keleti, mielőtt kiment C-ba [Cannesba], megígérte nekik, hogy utánanéz az ügynek. Szóval ez a nagy helyzet. 

Libik André ‒ akivel idén februárban beszélgettem a levelekről ‒ elmondta, hogy ezek a tervek valóban tanulmányutakra vonatkoztak, és nem emigrálásra, vagy ahogy akkoriban mondták, disszidálásra. Az említettek közül csak Aczél György operatőr maradt Nyugaton, aki később Libik számára is dolgozott Afrikában. Gaál ezután áttér a forgatási tervek ismertetésére: Én is forgatnám már az egyik etűdömet, csak a jó időt várom. Egy vasúti pályán történik az egész: érdekessége az, hogy nem történik benne semmi. Ez az etűd, amelyről a barátok között megszokott lezser hangon élcelődik, lesz a Pályamunkások (1957). A „nem történik benne semmi” egyfelől igaz, hiszen hagyományos cselekmény valóban nincsen benne. Másfelől persze nagyon is van történés a Pályamunkások-ban, csak az ‒ a korban úttörő módon ‒ képi és zenei ritmusokba van kódolva. Másik etűdtémájából tudomásunk szerint nem készült film: A másik etűdtémám, ami még nincs készen egy rock and roll téma, amiben bizonygatni próbálom, hogy nem véletlen az, hogy az emberek néha a táncba menekülnek... A levél befejezésében említett Trautmann Ili a Főiskola dolgozója volt, Trifánék Libik André apósa-anyósa, Magdi pedig André (első) felesége.  

 

 

A második levelet, nyolc nappal később, Gaál filmgyári hírekkel kezdi: Jó öregem, érdekes újságok vannak itt. A filmgyárból tizennégy embert azonnali hatállyal elbocsájtottak. Közöttük van Katona Jenő, Teuchert Jóska /Henter Mari férje/ meg még egy pár ember. Azt hiszem ismered Jenő bácsit, egyik legveteránabb gyártásvezetőnk volt.

Katona Jenőről a hangosfilm.hu oldalon találunk portrét, ebben olvashatjuk: „1956-ban, a forradalom napjaiban a Hunnia háromtagú direktóriumának tagja, ezért 1957. május 31-én ‚ellenforradalmi tevékenységéért’ elbocsátották.” Érdekesség, hogy bár az elbocsátás csak május végén vált hivatalossá, Gaál május 22-én már tud róla. Egyébként az elbocsátásokról Lajta Andor is írt (1957. június 8-án) Libiknek. Teuchert József gyártásvezetőt egy évvel később öt év börtönbüntetésre ítélték. A vádiratból Gervai András idéz: [Teuchert] az „ellenforradalom idejében egy olyan csoportot vezetett, amely az ellenforradalomnak ferde beállításban történő fotografálását tűzte ki célul /…/.” Szövetkezett „a népköztársaság legádázabb ellenségeivel abból a célból, hogy a nyugati imperialisták törekvéseit szolgáló hamis bizonyítékokat összegyűjtse és azokat a külföldi imperialistáknak kijuttassa. /…/ külföldön a tendenciózusan beállított felvételekből a népköztársaságra nézve kedvezőtlen hangulatot teremthettek.”

A második levél további részeiben Gaál apró híreket oszt meg barátjával, felemlegeti a külföldi út témáját: Egyébként csak azt az utat találom járhatónak, ha olyan módon kísérelnénk meg a dolgot, ahogyan te írod. Magános meghívást kutyába se vesznek. Talán, ha valamelyik filmcégen keresztül lehetne elintézni, úgy talán megy a dolog. Megemlíti, hogy a rossz idő miatt még nem tudták elkezdeni a Pályamunkások forgatását.  Majd egy újabb, ismét az utazásra vonatkozó keserű viccel zárul a levél: Hallom, a franciák le akarják bontani az Eiffelt. Légy szíves lépj közbe, legalább addig hagyják meg, míg megnézhetem. Akárcsak André Libik levélváltásait Szőts Istvánnal és Lajta Andorral, a Gaál Istvánnal való levelezés is megszakadt, amikor Libik Afrikába szerződött.

Gaál Istvánnak ez a két levele eddig kevésbé ismert oldaláról mutatja be a fiatal, még főiskolás rendezőt. A szigorú erkölcsű és művészetében is konstruktív és fegyelmezett alkotó itt egyszerre aggódó értelmiségi és fékevesztetten tréfálkozó fiatalember, jóbarát. Mindehhez pedig a háttér a levert 1956-os forradalom utáni megtorlások időszaka.