Felújított Fábri-filmek és külföldi filmritkaságok Budapesti Klasszikus Film Maratonon
Az elmúlt hónapokban újjászervezett Filmarchívum négy napos nemzetközi archív filmfesztivált rendez Budapesten. Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton 2017. november 2-5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Moziban lesz.
Újra Cannes-ban a Körhinta
Fábri Zoltán legendás filmjének felújított változatát – 61 évvel a cannes-i premiert követően – a Filmalap kezdeményezésére műsorra tűzi a Cannes Classics, a világelső filmfesztivál filmtörténeti klasszikusokat felvonultató programja.
Évente 15 régi magyar filmet restaurál a Filmarchívum
A Fábri Zoltán életmű és Radványi Géza 'Valahol Európában' című filmjének restaurálásával elindult a magyar filmörökség digitális felújításának hosszú távú programja a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívumban.
Előkerült az egyik legrégebbi magyar játékfilm, A munkászubbony
1914-ben készült magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmúzeumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. A film digitális restaurálása már itthon valósul meg.
A Filmarchívum a Filmalap felügyelete alatt folytatja
A Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére a Filmalap felügyelete alá kerül január elsejétől a Filmarchívum, mely jelenleg a megszűnő Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézethez (MaNDA) tartozik. A Kormány a Filmarchívum tevékenységére az eddig biztosított évi 210 millió forinton felül 2017-től 596,6 millió forint többletforrást biztosít évente.